2010-04-17 17:21:43

„A tenger a pápalátogatás egyik fontos szereplője” – interjú a Máltai Lovagok kommunikációs hivatalának igazgatójával


A tenger fontos helyet tölt be a szigetország életében. Csaknem 2000 évvel ezelőtt itt szenvedett hajótörést Pál apostol, ma pedig hullámain lélekvesztőkön, gumicsónakokon érkeznek bevándorlók véget nem érő sorai, akik jobb élet reményében kötnek ki ezeken a partokon. Kétségbe esett vállalkozásuk gyakran tragikusan végződik. A Máltai Lovagrend, amely ma a világ 120 nemzetében fejti ki tevékenységét az egészségügy és a szociális szolgálat terén, élvonalban áll az életveszélyben lévő bevándorlók mentésében is. Rendkívül fontos, hogy már a tengeren humanitárius segítséget nyújthassanak a bajba jutottaknak, ezért 2007-ben egyezményt írtak alá az olasz tengeri őrjárattal, amely lehetővé teszi a térségben a máltai önkéntesek mentési munkálatait.

Eugenio Ayroldi di Robbiato szóvivő a Málta és a Lovagrend közötti szoros kapcsolatokról szólva felidézte, hogy a főváros, Valletta Szent János társszékesegyháza egyben a máltai lovagok katedrálisa volt, amely ma is őrzi számos lovag sírját. A lovagrendnek 1536-1798-ig Málta szigetén volt a székhelye. A lovagok ezt a pápai utat is közvetlen közelről követik, képviselőik jelen lesznek minden szertartáson. Büszkék rá, hogy XVI. Benedek megismerheti ezt a rendkívüli szigetet, amely egyedülálló építészeti és művészeti gazdagsággal rendelkezik – mondta a lovagrend szóvivője.








All the contents on this site are copyrighted ©.