2010-04-17 18:50:57

XVI. Benedek udvariassági látogatást tett a Máltai Köztársaság elnökénél


Szombaton este negyed 7-kor érkezett meg a Szentatya a vallettai Nagymesterek Palotájába, ahol George Abela államfő fogadta az épület belső udvarában. A máltai elnök 1948-ban született, nős, két gyermek édesapja. Jogi diplomát szerzett, majd ügyvédként dolgozott polgári és egyházi bíróságokon. A dolgozók jogainak védelmezője, a máltai labdarúgó föderáció igazgatója. A Munkáspárt tagja, 2009 áprilisában választották államfővé a többség és az ellenzék egyhangú szavazatával.

A palota harmadik emeletén az ún. Zöld Teremben került sor az ajándékok kicserélésére. XVI. Benedek egy „Szent Pál máltai hajótörése” című mozaikot ajándékozott az elnöknek. Az a 16. század második feléből származó freskó ihlette a művet, amely a vatikáni Szelek Tornyában a Meridián Termet díszíti. A 63,5cm x 45,1cm méretű mozaikot a vatikáni Szent Péter Műhely mozaik stúdiójának mesterei készítették. A kompozíció két jelenetet ábrázol. A süllyedő hajóról a part felé menekülő embereket, valamint Szent Pált és más személyeket már a szárazföldön, a tűz körül, amelyből egy vipera közelít az apostol felé.

Az ajándékcserét követően a pápa és az elnök az ún. Nagykövetek Termében folytatott magánbeszélgetést. Ezzel párhuzamosan a palota egy másik termében Tarcisio Bertone bíboros államtitkár és a máltai miniszterelnök találkozója zajlott. A megbeszélésen jelen volt a vatikáni államtitkár-helyettes és az apostoli nuncius is. A magántalálkozó végén bemutatták a Szentatyának az államfő és a miniszterelnök családtagjait, a máltai kormány minisztereit, a parlamenti szóvivőt, az ellenzék vezetőjét és feleségüket. Ez után közös fotózásra került sor a Trónteremben a parlament tagjaival és XVI. Benedek a palota erkélyéről köszöntötte az összegyűlteket. Mielőtt elhagyta volna az épületet, a pápa találkozott az apostoli út máltai szervezőbizottságának tagjaival.








All the contents on this site are copyrighted ©.