„A papok nem homologálhatók egyetlen uralkodó kultúrához sem, mivel nem önmagukat, hanem Krisztust hirdetik” – a Szentatya szerda délelőtti katekézise

Néha úgy tűnhet, hogy a pap szava „pusztába” kiáltó szó (Mk 1,3), de éppen ebben áll prófétai ereje: soha nem azonosulhat semmiféle uralkodó kultúrával vagy gondolkodásmóddal sem. Meg kell mutatnia azt az egyetlen újdonságot, amely képes arra, hogy valóban és mélyen megújítsa az embert, vagyis azt, hogy Krisztus az élő, közeli Isten, aki a világ életében és életéért működik – mondta XVI. Benedek pápa. A Szent Péter téren megtartott általános kihallgatáson katekézisében a júniusban befejeződő Papság évére való tekintettel a szolgálati papságról szólt. Beszéde végén a Szentatya magyarul köszöntötte a miskolci és tusnádfürdői zarándokokat.

A pap nem saját magát, saját elképzeléseit vagy filozófiáit hirdeti, hanem Krisztust. Korunk zűrzavarában, amikor az emberek irányt veszítettek, a pap Isten Szava világosságát viszi el a világba, a Világosságot, ami maga Krisztus.

Ebben a húsvéti időszakban, amely elvezet bennünket Pünkösd ünnepéhez és a Papság évének június 9-én, 10-én és 11-én bekövetkező lezárásához, a pápa a papok Krisztushoz való hasonulásának hármas feladatára mutatott rá, amely a következő: tanítani, megszentelni és kormányozni.

Mindenekelőtt azt kell világosan látni, hogy mit is jelent az, hogy a pap Krisztus képviseletében gyakorolja hármas feladatát. A hétköznapi nyelvben „képviselni valakit” annyit jelent, mint valaki helyett jelen lenni, nevében szólni, mivel az illető nincs jelen a konkrét helyzetben. Vajon a pap is ilyen módon képviseli Krisztust? A válasz: nem, mert az egyházban Krisztus mindig jelen van. Sőt, a tér és az idő korlátaitól függetlenül van jelen a Feltámadás eseményének köszönhetően, amelyet különösen szemlélünk ebben a húsvéti időszakban.

Tehát a pap, aki Krisztus személyében – in persona Christi – cselekszik, soha nem egy távollévő nevében teszi azt, hanem magának a feltámadt Krisztusnak a nevében, aki ténylegesen jelen van és megvalósítja azt, amire a pap nem lenne képes: átváltoztatja a bort és a kenyeret, hogy azokban valóban jelen legyen az Úr, valamint feloldozza a bűnöket.

A pap hármas feladata lényegében a feltámadt Krisztus három cselekedete, amely ma az egyházban és a világon tanít, ezáltal hitet teremt, egybegyűjti népét, jelenvalóvá teszi az igazságot és valóban építi az egyetemes egyház szeretetközösségét, megszentel és vezet.

A Szentatya a szerda délelőtti általános kihallgatáson részletesen kifejtette a tanítás szolgálatát „munus docendi”. Ma különösen fontos az egyház tanítói küldetése, amelyet konkrétan minden egyes papja szolgálatán keresztül valósít meg. Nagy zűrzavarban élünk létünk alapvető választásait illetően, arra vonatkozóan, hogy mi is a világ, honnan jön, merre tartunk, mit kell tennünk, hogy a jót cselekedjük, hogyan kell élnünk.

Ebben a helyzetben valóban ismét megvalósul az Úr szava, akinek megesett a szíve népe láttán, amely pásztor nélküli nyájhoz hasonlított. Az Úr akkor mondta ezt, amikor látta a pusztaságban az őt követő ezreket, akik a kor számos áramlata közül nem ismerték fel, hogy mi az Írások igazi értelme. Az Úr részvéttel volt irántuk és értelmezte Isten Szavát: ő maga Isten Szava és megmutatta az irányt. Ez a pap szerepe, amikor „in persona Christi” cselekszik. Korunk zűrzavarában, irányt vesztettségében jelenlevővé kell tennie Isten Szavának világosságát. A pap nem önmagáért beszél, nem azért, hogy csodálják. A jelenlévő Krisztus nevében tanít, felkínálja az Igazságot, ami maga Krisztus, Krisztus Szava, Krisztus életmódja.

A pap tegye magáévá azokat a hitigazságokat, amelyeket hirdet. Éljen intenzív benső életet, mély szeretetközösségben magával Krisztussal. A pápa emlékeztetett Vianney Szent János alakjára, aki példamutató tanúságot tett, valamint idézett Szent Ágoston tanításából, miszerint a papok Krisztus szolgái.

A pap mindig „docens”, mindig tanít: akkor, amikor gondosan készül ünnepi prédikációjára, nem hanyagolva el a hétköznapi szentbeszédeket sem, a kateketikai képzésben, az iskolákban és felsőoktatási intézményekben, és főleg az által az íratlan könyv által, amely saját élete. Nem úgy tanít, mint aki rákényszeríti másokra saját igazságát, hanem alázatosan és annak a személynek a biztos örömével, aki találkozott az Igazsággal, amely magához ragadta és átalakította, tehát nem tehet mást, mint hogy másoknak tovább adja azt.

A papságot senki sem önmagától választja, nem jelent biztonságos életet, társadalmi pozíciót. A papság válasz az Úr hívására, akaratára, hogy nem személyes igazságunk, hanem az Úr igazságának hirdetőivé váljunk – mondta szerda délelőtti katekézisében XVI. Benedek pápa.