P. Szabó Ferenc megemlékezése Mészáros Ferenc verbita atya haláláról: Ismét búcsúzunk
egy magyar misszionáriustól
A most elhunyt Mészáros
Ferenc verbita a Vatikáni Rádió magyar műsora volt „levelező munkatársának” tekinthető,
hiszen a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen leveleztünk, küldte missziós beszámolóit,
amelyeket missziós rovatunkban beolvastunk, majd továbbítottuk a Szolgálat c. folyóiratnak:
az érdeklődők olvashatják ma is e beszámolókat a „Levelek a misszióból” rovatokban.
Mészáros Ferivel, miként a tavaly elhunyt Zsoldos Imre verbitával,
a későbbi tajvani misszionáriussal, egyetemi tanárral 1959 augusztusában az Innsbruckban
megtartott egyhetes kispaptalálkozón ismerkedtem meg. Tizenhatan jöttünk össze Leuvenből,
Bécsből, Rómából, Grácból egyházmegyések és szerzetesek: négy verbita, négy ciszterci,
négy jezsuita tanuló rendtag. Valamennyien egykorúak voltunk, az 1956-os forradalom
után disszidáltunk. Előadásokat hallgattunk meg idősebb magyar és osztrák személyiségektől,
megbeszéléseket tartottunk, imádkoztunk, kirándultuk. Mészáros Ferivel a Vatikáni
Rádiótól tartottam a kapcsolatot.
Mészáros István (később Ferenc)
1932-ben született a Tolna megyei Cikón. A gimnáziumot a kalocsi jezsuitáknál kezdte,
majd 1948-ban Kőszegen belépett az Isteni Ige Társasága missziós rendbe, a verbitákhoz.
A szerzetesendek feloszlatása után a pannonhalmi bencéseknél érettségizett. 1956-ban
külföldre távozott, hogy befejezze rendi tanulmányait. 1961-ben Indonéziába küldték
misszióba. Három év múlva megkapta önálló plébániáját, Ranggut, ahol 1998-ig működött.
A Flores szigetén fekvő missziós telepről küldte színes, sokszor regénybe illő beszámolóit
Most
pedig kis ízelítőt adok az őserdei misszionárius, ahogy ő nevezte magát „vagabundus”,
csavargó leveleiből. (A legromantikusabbakat nem idézem. „Már 13 éve abban a szerencsés
helyzetben vagyok, hogy csavaroghatok egyik kis állomástól a másikig, mint régen az
óhazai cigányok, gyalog, lóháton, hegyre mászva, izzadva, mint egy mindenes lány,
és megpróbálom összegyűjteni és összetartani Krisztus híveit. Ez ideig nekem még minden
sikerült, és a betegség csak másokat látogatott meg…” (1975) – „Hazai és európai látogatásom
után novemberben értem vissza missziómba. Azonnal megkezdtem a körutat, és az iskolákban
megünnepeltük az elsőáldozást. 240 gyerek volt elsőáldozó. Az időjárás borzalmas volt
néha, mintha ítéletidő lett volna. Egyik éjjel altatót vettem be, hogy ne halljam
a szél süvöltését és az iskolaépület nyikorgását. 1975-ben csak két iskolámat emelte
el helyéről a szél, de minden nagyobb kár nélkül…” (1976) –Az idén (1977) teljesen
új, a mi környezetünknek megfelelő hittankönyveket kell kiadni. Akadt négy szakember
itt Rutengben, és most teljes gőzzel dolgoznak .(…) Az idén (1977) már januárra megérkezett
Rómából a 78-as liturgikus naptár…”- 1979-ben 420 gyereket keresztelhettem, ami rekordot
jelentett az én 17 éves működésem alatt. A pénz értéke egy év alatt 70%-al csökkent.
Ennek ellenére 1980-ban tovább kell fejleszteni a középiskolát, mert egyre több a
diák. Az I. osztályban 50 leány és 68 fiú tanul. Minden családnak egy 4 m hosszú deszkát
kell az iskola részére adományozni. (…) Húsvétvasárnap a nagymise alatt a rutengi
középiskolások énekeltek gitáros kísérettel. Nem volt zavargás vagy susogás. Szokás
szerint hatan osztottuk a szentáldozást. (1980)
Mészáros Feri barátom
1998-tól tíz évig négy újabb településen volt lelkipásztor. Egyszer hazalátogatott.
Rómában nálunk a rádiónál is járt egyszer. Súlyos rákos betegsége idején már itthon
szenvedett, a székesfehérvári papi otthonban halt meg márc. 22-én. Rendtársai és rokonai
március 29-én búcsúztak tőle a kőszegi Szent Imre missziósház kápolnájában tartott
szentmisén. Isten adjon örök boldogságot hű szolgájának!