2010-04-04 09:50:46

„A Torinói Halotti Leplen Krisztus arcát szemléljük” – interjú Poletto bíborossal, a lepel őrzőjével


Az „Inside the Vatican” c. angol nyelvű havilap márciusi számában interjút olvashatunk Severino Poletto torinói bíboros érsekkel, aki a halotti lepel hivatalos őrzője. A bíboros felidézi, hogy a 2000-es szentévben II. János Pál pápa rendelte el a lepel közszemlére tételét. Azt megelőzően 1998-ban állították ki a lenvásznat abból az alkalomból, hogy 100 évvel azelőtt, 1898-ban készült róla az első fénykép. Az idei közszemlét két okból tartják meg: egyrészt túl hosszú időszak az a negyedszázad, amely két szentév között eltelik, másrészt 2001-ben fontos restaurálási munkálatokat végeztek el a leplen. Eltávolították azokat a foltokat, amelyeket a franciaországi Chamberryben varrtak rá a szerzetesnők 1532-ben, a kápolnájukban kiütött tűzvész nyomainak eltüntetésére. Ezen túl a Torinói Lepel megtekintése fontos lelki élményt jelent, és ma az emberek könnyebben utaznak, mint azelőtt.

Poletto bíboros az interjúban rámutat: a hitelesség kérdése még mindig nyitott. Azonban azok sem tudják megmagyarázni a lenvásznon látható kép létrejöttét, akik szerint a lepel egy középkori hamisítvány. A lepel tökéletesen visszatükrözi Jézus kínszenvedését, ahogyan azt az evangéliumokban olvashatjuk. A szöveten talált emberi vér ARh pozitív. A törvényszéki orvosok, akik az anyagot megvizsgálták, azt állítják, hogy a vércseppeket, amelyek a homlokon találhatók, töviskoszorú idézte elő, míg a test többi részén korbácsolás eredményei. Mindkét helyen élő ember véréről van szó, míg a test mellkasából kifolyt vér egy halotté.

Ezek az elemek feltételezik a lepel eredetiségét, de ahogy II. János Pál is kijelentette: nem az egyház, hanem a tudósok és a történészek feladata, hogy megállapítsák a lenvászon hitelességét.

Az egyház számára a Torinói Halotti Lepel mindenképpen egy keresztre feszített férfi szenvedésének drámai eseményeit jelenti, amely teljes mértékben megfelel az evangéliumnak. Arra ösztönöz, hogy elmélkedjünk Jézus kínszenvedéséről és feltámadásáról, valamint nagy vigaszt nyújt a szenvedésben.

A torinói bíboros érsek mindenekelőtt a lelki élet nagy megújulását várja a lepel közszemlére tételétől. A lenvásznon látható képen Krisztus arcát tiszteljük. A szenvedők, a keresztet hordozók, a betegek, a magányosak, enyhülést találnak a lepel szemlélésekor, megtapasztalva Krisztus mindenkit magához ölelő szeretetét.








All the contents on this site are copyrighted ©.