Krisztus a halál elleni orvosság! – a pápa homíliája Húsvét vigíliáján
Egy ősi júdeai legenda szerint, amely az „Ádám és Éva élete” c. apokrif könyvben olvasható,
a nagybeteg Ádám, élete utolsó óráiban elküldte Set nevű fiát és Évát, a Paradicsom
vidékére, hogy hozzanak neki az irgalmasság olajából. Miközben Éva és Set imádkozva
és sírva keresték az élet fáját, megjelent nekik Mihály arkangyal. Azzal fordult hozzájuk,
hogy nem kapnak az olajból, és Ádámnak meg kell halnia. Később keresztények a vigasz
szavaival egészítették ki a történetet. Az arkangyal szerint 5500 év múltán eljön
majd a földre Krisztus Király, Isten Fia, aki mindenkit, aki hisz benne, megken az
irgalmasság olajával. Ez a legenda jól mutatja az ember kétségbeesését a betegséggel,
a fájdalommal és a halállal szemben. Az ember meg van győződve arról, hogy valahol
léteznie kell a halál elleni gyógyfűnek. Előbb-utóbb nemcsak a különféle betegségek
elleni gyógyszereket kell felfedezni, hanem léteznie kell az örök élet orvosságának
is. Korunk orvostudománya is egyre jobb és hosszabb élet biztosítására törekszik.
De vajon valóban jó lenne-e több száz évig élni? – tette fel a kérdést a pápa. Az
emberiség rendkívüli módon elöregedne, a fiatalok számára nem lenne hely. Kimerülne
a megújulásra való képesség és egy véget nem érő élet inkább büntetés, semmint jutalom
lenne. A halál elleni valódi gyógyfűnek nem pusztán az lenne a szerepe, hogy jelenlegi
életünket meghatározatlan időre meghosszabbítsa. Új életet kellene bennünk teremtenie,
amely valóban képes az örökkévalóságra.
Ez a halál elleni gyógyfű, ez az igazi
orvosság létezik, már megtalálták és hozzáférhető. Ezt az orvosságot a keresztségben
kapjuk meg: ekkor egy új élet kezdődik bennünk, amely a hitben érik meg.
A
keresztségben Isten új ruhájába öltözünk. Ez a folyamat egész életünkön át tart és
képessé tesz bennünket az örökkévalóságra.
A keresztség szentségében két mozzanat
van, amely ezt a folyamatot jelzi. Mindenekelőtt az ellentmondás a sátánnak és a keresztségi
fogadalmak. Az ősegyházban a keresztelendő nyugat, a sötétség felé fordult. A napnyugta
jelképezte ugyanis a halált, vagyis a bűn uralmát. A keresztelendő tehát nyugat felé
fordulva mondott háromszor „nemet” az ördögnek, pompájának és a bűnnek. A „pompa”,
vagyis az ördög fényűzése az istenek ókori kultuszának ragyogását, az amfiteátrumok
előadásait jelentette, ahol élvezettel nézték, hogyan falnak fel vadállatok élő embereket.
Az ennek való ellentmondás olyan kultúra visszautasítása volt, amely az embert a hatalom,
a kapzsiság, a hazugság, a kegyetlenség imádásának rabjává tette. Olyan életformától
való szabadulást jelentett, amely élvezetként tüntette fel magát, ugyanakkor az ember
legjobb tulajdonságainak elpusztítására ösztönzött. Ez a lemondás, kevésbé drámai
módon, ma is a keresztség egyik alapvető része. Levetjük a régi ruhákat, amelyekben
nem jelenhetünk meg Isten színe előtt.
Az ősegyházban a keresztelendő ezután
kelet felé fordult, amely a fényt, a történelem új napját, a kelő napot, Krisztust
jelképezi. A keresztelendő meghatározza élete új irányát: a szentháromságos Istenbe
vetett hitnek adja át magát.
Az ősegyházban a keresztelendőt valóban levetkőztették,
majd lement a keresztelőmedencébe, és háromszor alámerítették. A neofitákat, mikor
feljöttek a vízből, fehér ruhába öltöztették, jelképezve Isten világosságát. Kezükbe
égő gyertyát adtak az új élet, a világosság jeleként, amelyet maga Isten gyújtott
meg bennük. A megkereszteltek tudták, hogy megkapták a halhatatlanság gyógyszerét.
Az évszázadok során a jelképek megfogyatkoztak, de a keresztség eseménye továbbra
is ugyanaz maradt. Nem pusztán azt jelenti, hogy kissé bonyolult módon új társulathoz
szegődünk, hanem halált és feltámadást, új életre születést jelent.
Igen,
a halál elleni gyógyfű létezik. Krisztus az ismét hozzáférhetővé vált életfa. Ha hozzá
csatlakozunk, akkor valóban élhetünk. Ezért énekeljük a feltámadás éjszakáján teljes
szívünkből az Alleluját, az öröméneket, amelynek nincs szüksége szavakra. Pál apostol
ezért mondhatja a filippieknek: „Örvendjetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom,
örvendjetek!” (Fil 4,4).
Az örömet nem lehet megparancsolni, csak ajándékozni
lehet. A feltámadt Úr adja nekünk az örömet, az igaz életet. Ezen az éjszakán az egyház
így imádkozik: „Fogadd el Urunk néped imáit és áldozati adományait, hogy az, ami kezdetét
vette a húsvéti misztériumokkal, általad az örökkévalóság orvosságaként szolgáljon
javunkra. Ámen.