A Torinói Lepel és a középkor: merre halad a történetírás?

Ezzel a címmel tartotta meg előadását Rómában, a márciusi szindonológiai konferencián Federica Garofalo (március 27, Pápai Alfonz Akadémia). Felszólalásában körüljárja a Lepelhez kapcsolódó kérdéseket és válaszokat, amelyeket a történetírás, valamint a tudományos vizsgálatok vetettek föl az elmúlt száz évben.

Érdekes megfigyelni, hogy amíg a XX. század első felében szinte kizárólagos szerep jutott az írásos dokumentumokból, forrásanyagokból nyert információknak, a század második felében csak a tudományos vizsgálatokat tekintették perdöntőnek. Mára ez a kép jóval árnyaltabb lett, annál is inkább, mert lehetetlen csupán az egyikre támaszkodva megfejteni a Torinói Lepel titkát, hogy tudniillik tényleg azonos-e az Evangéliumokban említett krisztusi halotti lepellel?

Az ereklye középkori történetére vonatkozó kutatás négy fontos időszakra osztható Garofalo szerint. Az első állomás 1898, amikor Secondo Pia sikeresen lefényképezi a vásznat, negatívján a Krisztusnak tulajdonított emberi arccal. A második világháború utánig ez a meghatározó felfedezés. Az ötvenes évek után a fordulatot 1978-ban Ian Wilson publikációja jelenti. Elmélete szerint a Torinói Lepel azonos az ún. Mandylionnal, vagyis azzal a Bizáncban őrzött lepellel, amely az I-II. században tűnt fel. Jelentős fordulatot hozott az 1988-ban elvégzett híres Karbon 14 vizsgálat, amely a textíliát középkori eredetűnek nyilvánította. És végül a legújabb kutatási eredményeket tartalmazó publikáció Barbara Frale nevéhez fűződik, amely 2009-ben látott napvilágot.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a fantáziadús irodalmon túl komoly történetírás vizsgálta meg a Torinói Leplet, melynek eredményeként elég világosan felgöngyölíthető az ereklye története.

Az eddigi információk birtokában Federica Garofalo szerint valószínűsíthető, hogy a Torinó Lepel azonos a Mandylionnal, Krisztus verejtéktörlő kendőjével, amelyet az 1204-ben bekövetkezett fosztogatásig szemtanúk láttak Konstantinápolyban (Robert de Clari). Egy évre rá Athénbe került egy bizonyos Othon de la Roche birtokába, majd 1343 után Franciaországban, Lireyben bukkanunk nyomára. Az igazi fehér foltot ez az időszak jelenti, vagyis hogy Athénból miként került Lirey ura, Geoffroy de Charny kezébe?

A kérdés megválaszolására Garofalo két jeles szindonológus elméletét használja föl: Daniel Scavone kutatásai arra engednek következtetni, hogy Geoffroy de Charny saját kezűleg vitte az értékes ereklyét Franciaországba. Barbara Frale pedig megmagyarázza a hiányzó láncszemet: 1260 és 1307 között a Templomos Lovagok őrizték a leplet. Az, hogy a Templomosokhoz öröklés útján került az ereklye, vagy csupán őrzői voltak a kincsnek, majd a rend erőszakos feloszlatása utána visszajutott Geoffroy de Charny tulajdonába, további kutatások eredményeként derülhet csak ki – szögezi le végül Federica Garofalo.