A Torinói Lepel és a középkor: merre halad a történetírás?
Ezzel a címmel tartotta meg előadását Rómában, a márciusi szindonológiai konferencián
Federica Garofalo (március 27, Pápai Alfonz Akadémia). Felszólalásában körüljárja
a Lepelhez kapcsolódó kérdéseket és válaszokat, amelyeket a történetírás, valamint
a tudományos vizsgálatok vetettek föl az elmúlt száz évben.
Érdekes megfigyelni,
hogy amíg a XX. század első felében szinte kizárólagos szerep jutott az írásos dokumentumokból,
forrásanyagokból nyert információknak, a század második felében csak a tudományos
vizsgálatokat tekintették perdöntőnek. Mára ez a kép jóval árnyaltabb lett, annál
is inkább, mert lehetetlen csupán az egyikre támaszkodva megfejteni a Torinói Lepel
titkát, hogy tudniillik tényleg azonos-e az Evangéliumokban említett krisztusi halotti
lepellel?
Az ereklye középkori történetére vonatkozó kutatás négy fontos időszakra
osztható Garofalo szerint. Az első állomás 1898, amikor Secondo Pia sikeresen lefényképezi
a vásznat, negatívján a Krisztusnak tulajdonított emberi arccal. A második világháború
utánig ez a meghatározó felfedezés. Az ötvenes évek után a fordulatot 1978-ban Ian
Wilson publikációja jelenti. Elmélete szerint a Torinói Lepel azonos az ún. Mandylionnal,
vagyis azzal a Bizáncban őrzött lepellel, amely az I-II. században tűnt fel. Jelentős
fordulatot hozott az 1988-ban elvégzett híres Karbon 14 vizsgálat, amely a textíliát
középkori eredetűnek nyilvánította. És végül a legújabb kutatási eredményeket tartalmazó
publikáció Barbara Frale nevéhez fűződik, amely 2009-ben látott napvilágot.
Annyi
mindenesetre bizonyos, hogy a fantáziadús irodalmon túl komoly történetírás vizsgálta
meg a Torinói Leplet, melynek eredményeként elég világosan felgöngyölíthető az ereklye
története.
Az eddigi információk birtokában Federica Garofalo szerint valószínűsíthető,
hogy a Torinó Lepel azonos a Mandylionnal, Krisztus verejtéktörlő kendőjével, amelyet
az 1204-ben bekövetkezett fosztogatásig szemtanúk láttak Konstantinápolyban (Robert
de Clari). Egy évre rá Athénbe került egy bizonyos Othon de la Roche birtokába, majd
1343 után Franciaországban, Lireyben bukkanunk nyomára. Az igazi fehér foltot ez az
időszak jelenti, vagyis hogy Athénból miként került Lirey ura, Geoffroy de Charny
kezébe?
A kérdés megválaszolására Garofalo két jeles szindonológus elméletét
használja föl: Daniel Scavone kutatásai arra engednek következtetni, hogy Geoffroy
de Charny saját kezűleg vitte az értékes ereklyét Franciaországba. Barbara Frale pedig
megmagyarázza a hiányzó láncszemet: 1260 és 1307 között a Templomos Lovagok őrizték
a leplet. Az, hogy a Templomosokhoz öröklés útján került az ereklye, vagy csupán őrzői
voltak a kincsnek, majd a rend erőszakos feloszlatása utána visszajutott Geoffroy
de Charny tulajdonába, további kutatások eredményeként derülhet csak ki – szögezi
le végül Federica Garofalo.