2010-03-25 17:50:03

Megjelent a Távlatok húsvéti száma


A jezsuiták negyedéves folyóirata vezető cikkében Nemeshegyi Péter főmunkatárs a húsvéti misztériumról elmélkedik. A neves teológus a zsinat tanításából kiindulva megvilágítja a húsvéti misztérium teljes jelentését. Az ószövetségi pászka-bárány feláldozását és valamennyi egyéb állatáldozatot felváltotta a megtestesült Isten Fiának, Jézus Krisztusnak önkéntes önfeláldozása. Ő halála és feltámadása által bevitte emberi mivoltát Isten örök életébe, ahonnan mindenkit magához vonz a Szentlélek erejével. Szent Ágoston írta: „Az Úr szenvedésében és feltámadásában megszentelte a mi átmenetünket a halálból az életbe.” A Távlatok húsvéti számában, többek között, olvashatunk még a Szent Ignác-i misztikáról, a szemlélődő imádság terápiás jelentőségéről, az élő hagyományról. Szabó Ferenc Prohászka Ottokár történelemteológiájáról értekezik. Tomka Ferenc egy időszerű témát tárgyal: „A szexuális forradalomtól a gender-forradalomig.” – Az „Események – évfordulók” rovatban Szabó Ferenc több, a Vatikáni Rádióban is elhangzott, de utólag kiegészített jegyzetét olvashatják. Több könyvismertetést is közöl a folyóirat.
A kissé rendhagyó húsvéti szám bevezetőjében a főszerkesztő a Távlatok jövőjéről számol be. Az 1991 húsvétján elindított világnézeti, lelkiségi és kulturális folyóirat most megjelent 87. számával megszűnik a folyóirat nyomtatott változata. A nyári számban majd összefoglalót olvashatnak a lap közel két évtizedes működéséről, és bővebben tájékoztatást arról, hogy miért döntött a rendtartomány egyetlen, a jelenleg átalakulóban lévő A Szív c. havi lap működtetése mellett. A Távlatok nyári számával az olvasók megkapják mind a 87 szám repertóriumát. Az őszi és a karácsonyi számok helyett pedig egy könyvet kapnak az előfizetők: a Bangha Béla emlékezete c. kötetet, amelyet P. Szabó Ferenc és Molnár Antal történész szerkeszt; a két háború közötti szónok, író és sajtóapostol kevéssé ismert lelki arculatát, jezsuita lelkiségét mutatják be jórészt kiadatlan naplójegyzetei alapján. 2010 végére a Távlatok összes megjelent száma felkerül Internetre, a folyóirat weblapjára. A jövő évtől a folyóiratnak írt vagy beküldött nagyobb tanulmányok és bővebb könyvismertetések internetes változatban még hozzáférhetők lesznek.







All the contents on this site are copyrighted ©.