A hit és az értelem barátsága – a pápa a szerdai általános kihallgatáson Nagy Szent Albert püspök és egyháztanító életművét méltatta

XVI. Benedek pápa ezen a szerdán ismét a Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást, kissé borús, de enyhe tavaszi időben. A hívek és a pápa közötti nagy nemzetközi találkozón több tíz ezer zarándok vett részt, köztük magyarok is Budapestről és Kolozsvárról. A pápa miután megköszönte az érte végzett imákat ezekkel a szavakkal buzdította a magyarokat: „A Nagyböjt kedvező időszak arra, hogy átalakítsuk életünket. Otthonaitokban és közösségeitekben legyen meg a kiengesztelődés és a kölcsönös jóakarat. Erre adom áldásomat.”

A lengyel zarándokokhoz szólva a pápa az Élet napja kapcsán a fogantatással kezdődő és természetes végéig tartó élet védelmének fontosságára emlékeztetett. A nagy számban érkezett spanyol nyelvű zarándokok között volt egy chilei csoport is Francisco Javier Errázuris Ossa bíboros vezetésével. A földrengés miatt szenvedő chilei embereket a Szentatya lelki közelségéről biztosította és megajándékozta őket a Kármelhegyi Boldogasszony általa megáldott kegyképével.

A XIII. században élt Nagy Szent Albertről tartott katekézisében a pápa a skolasztikus teológia egyik legnagyobb mestere előtt tisztelgett. Albert a történelem folyamán megkapta a nagy – magnus – kitüntető címet, amelyet határtalan tudásával érdemelt ki, amely kivételes életszentséggel társult. Már életében is tisztelnek örvendett, tanítványa, strasbourgi Ulrich úgy beszél róla, mint a „kor ámulatáról és csodájáról”.

Albert fiatalon elhagyta német szülőföldjét és Itáliában kötött ki, ahol a középkor egyik leghíresebb egyetemén, Pádovában elmélyült az un. „szabad művészetekben”, azaz a grammatika, a retorika, a dialektika, a geometria, az asztronómia, a zene és főként a természettudományok művelésében. Közben megismerte a domonkosokat és fokozatosan megérlelődött benne a gondolat, hogy maga is belép a rendbe. Pappá szentelése után kora leghíresebb egyetemén, Párizsban folytatja teológiai tanulmányait és megkezdi rendkívül sikeres auktori munkásságát is, amelyet lankadatlan szorgalommal gyakorol élete végéig.

Elöljárói fontos feladatokat bíznak rá. 1248-ban teológiai iskolát alapít Kölnben, ahol a később is hosszabb időszakokat tölt. Párizsból magával viszi Kölnbe tehetséges tanítványát, Aquinói Szent Tamást. A két kiváló teológust kölcsönös barátság, tisztelet és közös emberi tulajdonságok kapcsolják egybe, mindez jelentős mértékben elősegítette a tudomány fejlődését. 1254-ben a teuton rendtartományok provinciálisává választották, amely Közép- és Észak-Európa nagy területeit foglalta magában, ahol a domonkos rend egyre nagyobb mértékben elterjedt. A tartományfőnök fáradhatatlanul látogatta a közösségeket és a rendtársakat Szent Domonkos tanításának és példájának követésére buzdította. Kiváló adottságait felismerte IV. Sándor, aki meghívta Albertet saját magához Rómába, Viterbóba és Anagniba, a pápák szokásos tartózkodási helyeire, hogy igénybe vehesse jártasságát teológiai kérdésekben.

Később a pápa regensburgi püspökké nevezte ki. A nagy és híres egyházmegye akkoriban súlyos időket élt át. 1260-ban kezdődő négy évig tartó szolgálata során Albert békét teremtett a városban, megújította a plébániák és kolostorok életét és új lendületet adott a karitatív szolgálatnak. 1263 és 64 között népmissziós körutakat tartott Németországban és Bohémiában, majd visszatért Kölnbe, hogy folytassa tanítói, kutatói és írói munkásságát. 1274-ben részt vett a II. lyoni zsinaton, amelyet X. Gergely pápa azzal a céllal hívott egybe, hogy elősegítse a latin és a görög egyház közötti egységet, az 1054-ben történt nagy egyházszakadás után. Albertet 1280-ban érte a halál szerzetesi cellájában a kölni Szent Kereszt domonkos kolostor falai között. Tisztelete rövid időn belül elterjedt előbb rendtársai majd a nép körében is. Az egyház hivatalosan is elismerte tiszteletét 1622-ben történt boldoggá avatásával. Évszázadokkal később, 1931-ben XI. Piusz pápa szentté avatta és egyházdoktorrá nyilvánította. XII. Piusz pápa a természettudományok művelőinek védőszentjévé nyilvánította és hatalmas tudásának köszönhetően neve ismert úgy is, mint Doktor universalis.

Nagy Szent Albert tudományos módszere, amely a megfigyelésen, a leíráson és a tanulmányozott jelenségek osztályozásán alapult, a későbbi századokban már nem aratott sikert. Mindazonáltal ő sok mindenre megtanít bennünket is. Szent Albert elsősorban arra emlékeztet, hogy nincs ellentét a tudás és a hit között, bár a történelem során ezt állandóan kétségbe vonták. Jól tudta ezt a korunkban élt Enrico Medi olasz asztrofizikus is, akinek folyamatban van a boldoggá avatási eljárása. Nagy Szent Albert hívő és imádságos ember volt, aki kiegyensúlyozott lelkülettel tanulmányozta a természettudományokat, behatolt az anyagi világ törvényeibe, mivel tanítása szerint mindez elősegíti azt, hogy szomjúhozzuk és szeressük Istent. Szent Albert azt tanította, hogy a tudomány és a hit barátságban van egymással és hogy a tudomány emberei éppen a természet tanulmányozása iránti hivatásuk által eljuthatnak az igazi életszentségre.

Nyitottságának egyik legékesebb tanúbizonysága a Krisztus előtt négy évszázaddal korábban élt nagy görög filozófus, Arisztotelész etikai és metafizikai tanításának elfogadása és népszerűsítése. Mindez jelentős kulturális fordulatot jelentett Albert korában, amikor sok keresztény gondolkodó idegenkedett Arisztotelésztől, főként amiatt, ahogyan arab filozófusok magyarázták tanítását. Albert tudományos szigorral elemezte Arisztotelészt és arra a meggyőződésre jutott, hogy mindaz, ami racionális összeegyeztethető a Szentírásban kinyilatkoztatott hittel. A Szentatya a szerdai általános kihallgatáson elhangzott katekézisét azzal a reményével zárta, hogy az egyházban soha nem fognak hiányozni tudománnyal, bölcsességgel és jámbor lelkülettel megáldott teológusok, mint amilyen Nagy Szent Albert volt.