2010-03-13 16:47:04

Még a háborgó vizeken is világos útvonalat követ az egyház – P. Federico Lombardi jegyzete


Ezen a héten az európai sajtó nagy részének a figyelmét a katolikus egyház intézményeiben és tagjai által elkövetett szexuális visszaélések kötötték le. Éppen ezért a probléma megoldására a német püspöki konferencia egy világos tervezetet dolgozott ki. Ennek alapvető pontjait a Szentatyával való találkozása után a konferencia elnöke, Zollitsch érsek hozta nyilvánosságra. Ezek szerint az egyház legfőbb feladata most az igazság elismerése, az áldozatok segítése, a megfelelő megelőző intézkedések meghozatala és az állami szervekkel való együttműködés. Az érsek minden kétséget kizáróan megerősítette azt is, hogy a szakértők véleménye szerint semmilyen összefüggés nincs a pedofilia és a cölibátus kérdése között. XVI. Benedek egyetért a német főpásztorok irányvonalával, mely más, hasonló nehézségekkel küszködő püspöki konferenciáknak is hasznos példaként szolgálhat.
Az egyház jogi lépéseit illetően a Hittani Kongregáció ügyésze, Charles Scicluna prelátus is megszólalt, s részletesen beszámolt mindazokról a kánonjogi intézkedésekről, melyek az egyházi személyek kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaéléseihez kapcsolódnak. Elmondta, hogy egyik rendelkezés sem az ilyen típusú bűncselekmények eltussolását szolgálta, hanem éppen ellenkezőleg, arra irányultak, hogy ezeket elítélje és megtisztítsa tőlük az egyházi rendszert.
A müncheni érsekség részletes nyilatkozatot adott ki a nemrégiben megjelent, a Szentatyát is érintő hír kapcsán. Az elmúlt napokban ugyanis a média beszámolt egy olyan papról, aki korábban gyermekeket rontott meg, s akit Ratzinger bíboros münchen-freisingi érseksége idején ezért helyeztek át Essenből Münchenbe, ahol később hasonló bűncselekményeket követett el. A nyilatkozatban a bajor érsekség elismeri hibás lépését, ugyanakkor rámutat arra, hogy a papot Ratzinger bíboros tudtán kívül alkalmazták újra lelkipásztori munkakörben, s neki a későbbi döntésekben semmi szerepe nem volt. A elmúlt napokban végzett vizsgálatokat követően világossá vált, hogy a Szentatyát a visszaélésekkel kapcsolatos ügyekbe belekeverni szándékozó mindenféle kezdeményezés alaptalan – húzza alá határozottan a müncheni érsekség nyilatkozata.







All the contents on this site are copyrighted ©.