2010-03-10 18:14:03

„Feltétlen tisztelet illeti meg az illegális bevándorlók emberi méltóságát is” – interjú Erdő Péter bíborossal


RealAudioMP3 Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke beszámol arról a találkozóról, amelyre február 9-én, kedden délután került sor Isztambulban. I. Bartolomeosz ökumenikus (egyetemes) konstantinápolyi pátriárka fogadta a CCEE és az Európai Egyházak Tanácsa (KEK) közös bizottságának tagjait, akik március 7-e és 11-e között tartják ülésüket a törökországi városban a migráció fő témájáról.

A találkozón, amelyre a pátriárkátus székhelyén került sor, I. Bartolomeosz többek között a következőket mondta: „Nagy öröm számomra, hogy fogadhatom a keresztény egyházak képviselőit. Mindnyájan az emberiség javán fáradozunk. Arra szólítom fel az egyházakat, hogy folytassák együttműködésüket és tegyenek közös keresztény tanúságot Európában.”

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke beszédében rámutatott a bizottság célkitűzésére: „Reméljük, hogy munkánk közös üzenetet juttat el az európai társadalomhoz. Az Európában az elmúlt évtizedekben végbe ment történelmi és kulturális változások sürgetik a keresztény közösségek közös tanúságtételét és együttműködését, hogy megvédhessük és előmozdíthassuk társadalmainkban a keresztény értékeket”.

A találkozó végén Emmanuel franciaországi ortodox metropolita, a KEK új elnöke köszönetét fejezte ki I. Bartolomeosz pátriárkának a meghívásért. A világnak szüksége van arra, hogy lássa az európai keresztények együttműködését. Ez megkívánja, hogy megerősítsék a térség keresztény egyházai és testületei közötti kapcsolatokat – fejtette ki a KEK elnöke.

Erdő Péter bíborostól, a CCEE elnökétől megkérdeztük, hogy hogyan zajlott le a találkozó az európai keresztény egyházak képviselői és I. Bartolomeosz konstantinápolyi pátriárka között?








All the contents on this site are copyrighted ©.