2010-03-04 16:39:51

„Köszönöm a szép zenét” – ezekkel a szavakkal üdvözölte XVI. Benedek pápa a Rajkó zenekart a szerda délelőtti általános kihallgatáson


RealAudioMP3 Az Osservatore Romano c. vatikáni napilap március 4-i, csütörtöki száma teljes oldalban számol be az előző napi audiencia krónikájáról. A lap tájékoztat arról, hogy a zenekar Rossini Tell Vilmos nyitányát adta elő a pápa tiszteletére. „A cigányzenészek akkordjai” címet viselő hasáb emlékeztet rá, hogy a kihallgatáson jelen voltak az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának felelősei, akik ezekben a napokban tartották konferenciájukat a cigánypasztorációról. Bemutatták a pápának eddigi tapasztalataikat és egy fontos adatról tájékoztatták: ma világszerte 120 cigány választotta a szerzetesi hivatást, közülük 70-et pappá szenteltek. A cigánypasztoráció két aranyszabálya, amelyet maguk a cigányok sugallnak, a következő: meg kell hallgatni őket és velük együtt kell élni. Segíteni kell őket, de úgy, hogy meg tudjanak állni saját lábukon.

A cigányság elvárásainak tolmácsolásához hozzájárult a magyar Rajkó zenekar, amelynek tagjai mind cigányok – írja az Osservatore Romano. „A Vatikán a 110. ország, amely vendégül lát bennünket” – nyilatkozta Gerendási István, a zenekar igazgatója a vatikáni napilapnak, hozzátéve, hogy a cigány művészet és néphagyomány pozitív üzenetet terjeszt.

Az Osservatore Romano a kihallgatásról szóló krónikájában színes fényképet is közöl a Rajkó-zenekarról.








All the contents on this site are copyrighted ©.