2010-03-04 16:38:13

A Vatikáni Televíziós Központ egyezményt kötött a Sony céggel egy HD közvetítő kocsi vásárlására


A Sony nemzetközi cégcsoport közleményében olvasható, hogy az átadásra októberben kerül sor. P. Federico Lombardi jezsuita, a Vatikáni Televíziós Központ (CTV) főigazgatója elmondta: a nagyobb felbontású HD (High Definition) minőségre való áttérés szükséges szolgálatunkhoz, amely a pápáról és a vatikáni eseményekről készített képsorok terjesztését jelenti. A Vatikáni Televíziós Központ így továbbra is élenjáró vonatkozási pont marad a nemzetközi kommunikációban. A fejlesztésnek ebben a sorsdöntő szakaszában olyan partnert kerestünk – tette hozzá P. Lombardi – amely nem pusztán alapos műszaki ismeretekkel rendelkezik, hanem magas szintű szakértelem jellemzi és képes egy ilyen nagy horderejű terv megvalósításának irányítására.

A vatikáni TV egyébként már több mint 20 éve együttműködik a Sony céggel. A költséges beruházást a Vatikáni Televíziós Központ egyrészt saját forrásaiból, másrészt alapítványok segítségével fedezte. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a Kolumbusz Lovagok alapítványa. Ők adományozták évekkel ezelőtt a jelenleg használatban lévő vatikáni közvetítő kocsit is. Az 1983-ban létesített Vatikáni Televíziós Központ évente mintegy 200 vatikáni eseményt rögzít teljes egészében. Ehhez hozzájárulnak a Szentatya Olaszországban és a világ különböző országaiban tett apostoli látogatásai.








All the contents on this site are copyrighted ©.