A kereszt titka, a szenvedés teológiája - Kiss Imre, Szeged-Csanádi általános
püspöki helynök nagyböjti sorozatának első része
A keresztény élet középpontjában
ott találjuk a keresztet, mely a szenvedés szimbóluma.
Minden imánkat a kereszt
jelével, keresztvetéssel kezdjük és fejezzük be. Nemcsak templomaink tornyán, de szobánk
falán és sokaknak a nyakláncán is ott van Jézus keresztjének mása. Ez érthető,
hiszen Jézus életének csúcspontja, az ő kereszten való szenvedése és halála
volt. János evangéliumában Jézus így vall erről: „Most mélyen megrendült a lelkem.
Mit is mondjak? Atyám! Szabadíts meg ettől az órától. De hiszen éppen ezért az
óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27) Ez Jézus órája, itt teljesedik
be a küldetése, itt valósítja meg a megváltást, itt dicsőíti meg az Atyát.
Jézus
azért jött, hogy elhozza a földre azt a szeretetet, ami Istenben van; és a szeretetnek
a legmagasabb szintű kifejeződése, a szeretetből vállalt szenvedés és halál. Az utolsó
vacsorán ő maga tanította: „Senkinek sincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét
adja barátaiért” (Jn 15,13).
Erről a megváltó szenvedésről, a szenvedés
fölfoghatatlanul nagy értékéről szól Szent Pál igehirdetése: „Mi a megfeszített Krisztus
hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg oktalanság, de a meghívottaknak
Isten ereje és Isten bölcsessége” (1 Kor 1,23). Vagy máshol még erősebben fogalmaz:
„Nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről” (1Kor
2,2).
A II. Vatikáni Zsinat után teljesebb látásunk van a kereszt és szenvedés
titkáról. Éppen bibliai és ősegyházi alapon együtt látjuk a föltámadással, ezt nevezzük
„húsvéti misztériumnak”, húsvéti titoknak.
A Zsinat Liturgiáról szóló konstitúciójában
ezt olvashatjuk: „Az ember megváltásának és Isten tökéletes megdicsőítésének művét
az Úr Jézus teljesítette be, elsősorban áldott szenvedésének, a halálból való föltámadásának
és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által. Így halálával halálunkat
megtörte, és az életet föltámadásával újjászerzette.” (7) A húsvéti misztérium: Jézus
szenvedésének, halálának és föltámadásának egységét jelenti.
Olyan ez, mint
egy érem két oldala: a megfeszített és a föltámadott Úr! Halál a föltámadás érdekében.
Halál, amely magában rejti a föltámadást.
Jézus erről beszél a búzaszem hasonlatában
és a hozzáfűzött paradoxonnak tűnő magyarázatban: „Bizony, bizony mondom nektek: ha
a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést
hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt; aki viszont gyűlöli életét e világon (vagyis
szeretetből vállalja a szenvedést), megmenti azt az örök életre.” (Jn 12,24).
Ez
a keresztény élet dinamikája és foglalata, erre kaptunk meghívást a keresztségben,
ezt a titkot próbáljuk élni a mindennapi élet fáradalmai és megpróbáltatásai között:
„Nem
tudjátok, hogy akik Jézus Krisztusban megkeresztelkedtünk, az ő halálára keresztelkedtünk
meg? A keresztségben ugyanis vele együtt eltemetkeztünk a halálba, hogy amiként
Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is
új életet éljünk.” (Róm 6,3k).
A pászka, a húsvét átmenetet jelent.
Jézus átmegy a halálból az életbe, mégpedig az új életbe, a dicsőségbe. Az
egyes kereszténynek a húsvéti titok azt jelenti, hogy Jézussal együtt már most meghal
– a szenvedés elfogadásával -, és feltámad! Átmegy a halálból az életbe. Ezt tanítja
János apostol. „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük
testvéreinket” (1 Jn 3,14). „Aki igémet hallgatja és hisz annak, aki engem
küldött (…) már átment a halálból az életbe” (Jn 5,24).
A szeretetből vállalt
és fölajánlott szenvedéseinkkel mi is kimutathatjuk Isten iránti engedelmességünket
és szeretetünket. És Jézussal egyesülten mi is hozzájárulhatunk az egyház építéséhez
és a világ megváltásához. - Ha így teszünk, akkor érthetővé válik Szalézi Szent Ferenc
mondása. "Ha az angyalok irigyelhetik az embert, annak két oka lehet. Az egyik, hogy
Isten szenvedett az emberekért, a másik, hogy az emberek szenvedhetnek Istenért".