2010-02-20 16:19:52

Bemutatták szombaton délelőtt XVI. Benedeknek a 2010-es Pápai Évkönyvet


Tarcisio Bertone bíboros államtitkár és Fernando Filoni helyettes államtitkár bemutatta a Szentatyának a 2010-es Pápai Évkönyvet, amely címjegyzék formájában tartalmazza a katolikus egyház életével, a hierarchiával és a szentszéki hivatalokkal kapcsolatos fontos adatokat. Az új Annuario Pontificio (Pápai Évkönyv) szerkesztése Vittorio Formenti prelátus, az Egyház Központi Statisztikai Hivatalának megbízottja, Enrico Nenna professzor és az említett hivatal több más dolgozója nevéhez fűződik. A sajtókiadás összetett feladatát Pietro Migliasso szalézi atya és a Vatikáni Tipográfia kereskedelmi és technikai igazgatója látta el.
A Szentatya az Annuario Pontificio ezévi kiadását nagy érdeklődéssel vette a kezébe a bemutató során. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik a kötet kiadásában részt vettek. Az évkönyvet lapozva az érdeklődők értékes információkat szerezhetnek a katolikus egyház életében történt újdonságokról. Többek között megtudjuk, hogy 2009-ben a pápa 8 új püspöki széket és egy prelatúrát létesített, továbbá összesen 169 püspököt nevezett ki. A világon közel 3000 (pontosan 2945) egyházkerület alkotja a katolikus egyházat.
A 2007-2008-as időszakban a világon megkereszteltek száma 19 millióval nőtt, amely 1,7%-ot jelent. Összevetve ezt az adatot a föld lakosságának növekedésével megfigyelhető, hogy a katolikusok száma 17,33%-ról 17,4%-ra emelkedett.
Ugyanebben az időszakban a püspökök száma 1,13%-kal nőtt, jelenleg 5002 fő. A növekedés jelentősnek nevezhető Afrikában (1,83%), az amerikai földrészen (1,57%) és Európában (0,70%). Óceániában 3%-os csökkenés volt tapasztalható.
Az egyházmegyés és szerzetes papok száma 1%-kal növekedett a 2000-2008 közötti években. A papság kontinensek közötti eloszlását illetően első helyet foglal el Európa (47,1%), amelyet az amerikai kontinens papsága 30%-kal, majd Ázsia 13,2%-kal, Afrika 8,7%-kal és Óceánia 1,2%-kal követ. 2000-2008 között nem változott a papok száma Óceániában, ugyanakkor növekedett az afrikai, az ázsiai és az amerikai papság súlya. Az európai papok arány viszont 51,5%-ról 47,1%-ra csökkent.
A lelkipásztori kisegítők között a szerzetesnők alkotják a legnagyobb csoportot. Számuk a 2000-2008 között időszakban 7,8%-kal csökkent. Legtöbben közülük Európában (40,9%) és az amerikai kontinensen (27,5%) élnek. Számuk is ezen a két földrészen csökkent 17,6% illetve 12,9% arányban. Óceániában 14,9%-kal fogyatkozott, míg Afrikában 21,2%-kal, Ázsiában pedig 16,4%-kal nőtt számuk. Ez azonban nem ellensúlyozza a többi kontinensen bekövetkezett csökkenést.
Világszinten a papjelöltek száma közel 1%-kal növekedett 2007-ről 2008-ra. Afrikában 3,6%-kal, Ázsiában 4,4%-kal, Óceániában 6,5%-kal nőtt arányuk, míg Európában 4,3%-os növekedést regisztráltak. Az amerikai földrészen változatlan maradt a helyzet.







All the contents on this site are copyrighted ©.