„A természeti erkölcsi törvény egyetemes érték, amelyet Isten minden ember szívébe
bevésett” – mondta a Szentatya a Pápai Életvédő Akadémia tagjainak
A bioetika témáihoz kapcsolódó problematikák lehetővé teszik, hogy rávilágítsunk az
antropológiai kérdések elsődlegességére. A pápa idézett Caritas in veritate k. enciklikájából,
amelyben megállapította:
„A technika kizárólagossági igénye és az ember erkölcsi
felelőssége közötti kulturális összeütközés legfontosabb és döntő területe ma a bioetika,
ahol végletes módon magát a teljes körű emberi fejlődést teszik kockára. Különösen
kényes és meghatározó szakterületről van szó, ahol az az alapvető kérdés merül fel
drámai erővel, hogy vajon az ember maga hozza-e létre önmagát, vagy pedig Istentől
függ. Ezen a területen a tudományos felfedezések és a beavatkozás technikai lehetőségei
olyan messzire előrehaladottnak tűnnek, hogy az észhasználat két módja közötti választás
elé állítanak bennünket: a transzcendenciára nyitott ész vagy az immanenciába zárt
ész közötti választás elé” (74.)
Ehhez hasonló kérdésekkel szemben, amelyek
ilyen döntő módon érintik az emberi életet szüntelen feszültségében az immanencia
és a transzcendencia között, és amelyek nagy hatással vannak a jövő nemzedékek kultúrájára
is, szükség van egy mindent átfogó pedagógiai tervre, amely lehetővé teszi, hogy ezeket
a tematikákat pozitív, kiegyensúlyozott és építő módon tárgyaljuk, különös tekintettel
a hit és az értelem közötti kapcsolatra.
A bioetika kérdései gyakran helyezik
előtérbe a személy méltóságára való figyelmeztetést. Olyan alapelvről van szó, amelyet
a keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztusba vetett hit mindig is megvédett.
Különösen akkor, amikor figyelmen kívül hagyják azt a legvédtelenebbek esetében. Isten
egyedülálló módon és mélyen szeret minden egyes embert. A bioetika, mint minden más
tudomány, biztosítsa az etikai kérdések következetes olvasatát. Ezek a kérdések elkerülhetetlenül
felmerülnek a különféle értelmezésekből adódó konfliktus során. Ebben az esetben mindig
emlékeztetni kell a természeti erkölcsi törvényre. Az emberi méltóság elismerése ugyanis
elidegeníthetetlen jog, amelynek alapja nem az emberek által írt törvényekben van
– mondta a pápa. Idézte a Katolikus Egyház Katekizmusának tanítását, miszerint Isten
a természeti törvényt minden egyes ember szívébe bevéste és ezt kötelességszerűen
mindenkinek tiszteletben kell tartania. Az emberi méltóság alapelve nélkül nehéz lenne
megtalálni a személy jogainak forrását, továbbá lehetetlen lenne etikai ítéletet hozni
a tudomány vívmányairól, amelyek közvetlenül érintik az emberi életet. Szükséges tehát,
hogy határozottan ismételjük: az emberi méltóságot nem lehet pusztán olyan külső elemek
alapján értelmezni, mint a tudomány haladása, az emberi élet képződésének fokozatossága,
vagy egy felületes pietizmus a határesetekkel szemben.
A személy méltóságát
maradéktalanul, fenntartások nélkül tiszteletben kell tartani. Természetesen az emberi
élet fejlődésen megy át. A tudományos és bioetikai kutatás látóhatárát nyitva kell
tartani, de hangoztatni kell, hogy amikor az emberre vonatkozó területekről van szó,
a tudósok soha nem gondolhatják azt, hogy lélek nélküli és manipulálható anyag, matéria
van kezük között. Az emberi élet a fogantatás pillanatától kezdve magában hordozza
mindig és minden ellenére saját méltóságát. Ha ez nem így volna, akkor fennállna annak
a veszélye, hogy a tudományt eszközként használják fel. Ennek következménye pedig,
hogy könnyen az erősebb gazdasági érdekeit szolgáló, diszkrimináló önkényuralom kerekedik
felül.
A bioetika és a természeti erkölcsi törvény összekapcsolása lehetővé
teszi, hogy jobban megértsük: szükséges és elengedhetetlen, hogy felhívjuk a figyelmet
arra a méltóságra, amellyel az emberi élet rendelkezik léte első pillanatától kezdve
természetes végéig. A mai környezetben azonban azt figyelhetjük meg, hogy nem mindig
ismerik el az emberi életnek ezeket a jogait a természetes fejlődés és a nagyobb elesettség
időszakaiban. A történelem bebizonyította, mennyire veszélyes, ha egy állam a törvényhozásban
úgy lép fel, mintha saját maga lenne az etika forrása és alapja. Egyetemes erkölcsi
alapelvek nélkül, amelyek az egész emberiség számára közös nevezőt jelentenek, a törvényhozásban
fennáll egy relativista elhajlás veszélye, amely egyáltalán nem lebecsülendő – hangsúlyozta
XVI. Benedek pápa.
A természeti erkölcsi törvény egyetemes jellege erejében
lehetővé teszi, hogy elkerüljük ezt a veszélyt. Garantálja a törvényhozóknak, hogy
valóban tiszteletben tartsák a személyt és az egész teremtett világot. Egyetértést
teremt a különböző kultúrájú és vallású emberek között, túlmutatva a különbségeken,
mert állítja egy olyan rend létezését, amelyet a Teremtő vésett a természetbe. Ezt
általánosan elismerik, mint a valódi etikus és racionális ítélethozatal alapját. A
természeti törvény révén az ember értelmével a jót tudja választani, kerülve a rosszat.
A természeti erkölcsi törvény az emberi bölcsesség nagy örökségének részét alkotja,
amelyet a Kinyilatkoztatás megtisztított és tovább fejlesztett – utalt a pápa előde,
II. János Pál 2004-ben a Hittani Kongregáció plenáris üléséhez intézett szavaira.
Végül XVI. Benedek arra buzdította a Pápai Életvédő Akadémia tagjait, hogy
folytassák egyre nagyobb lendülettel és bátorsággal fontos szolgálatukat az élet és
az értékekre való nevelés terén.