2010-02-13 16:48:47

„A természeti erkölcsi törvény egyetemes érték, amelyet Isten minden ember szívébe bevésett” – mondta a Szentatya a Pápai Életvédő Akadémia tagjainak


A bioetika témáihoz kapcsolódó problematikák lehetővé teszik, hogy rávilágítsunk az antropológiai kérdések elsődlegességére. A pápa idézett Caritas in veritate k. enciklikájából, amelyben megállapította:

„A technika kizárólagossági igénye és az ember erkölcsi felelőssége közötti kulturális összeütközés legfontosabb és döntő területe ma a bioetika, ahol végletes módon magát a teljes körű emberi fejlődést teszik kockára. Különösen kényes és meghatározó szakterületről van szó, ahol az az alapvető kérdés merül fel drámai erővel, hogy vajon az ember maga hozza-e létre önmagát, vagy pedig Istentől függ. Ezen a területen a tudományos felfedezések és a beavatkozás technikai lehetőségei olyan messzire előrehaladottnak tűnnek, hogy az észhasználat két módja közötti választás elé állítanak bennünket: a transzcendenciára nyitott ész vagy az immanenciába zárt ész közötti választás elé” (74.)

Ehhez hasonló kérdésekkel szemben, amelyek ilyen döntő módon érintik az emberi életet szüntelen feszültségében az immanencia és a transzcendencia között, és amelyek nagy hatással vannak a jövő nemzedékek kultúrájára is, szükség van egy mindent átfogó pedagógiai tervre, amely lehetővé teszi, hogy ezeket a tematikákat pozitív, kiegyensúlyozott és építő módon tárgyaljuk, különös tekintettel a hit és az értelem közötti kapcsolatra.

A bioetika kérdései gyakran helyezik előtérbe a személy méltóságára való figyelmeztetést. Olyan alapelvről van szó, amelyet a keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztusba vetett hit mindig is megvédett. Különösen akkor, amikor figyelmen kívül hagyják azt a legvédtelenebbek esetében. Isten egyedülálló módon és mélyen szeret minden egyes embert. A bioetika, mint minden más tudomány, biztosítsa az etikai kérdések következetes olvasatát. Ezek a kérdések elkerülhetetlenül felmerülnek a különféle értelmezésekből adódó konfliktus során. Ebben az esetben mindig emlékeztetni kell a természeti erkölcsi törvényre. Az emberi méltóság elismerése ugyanis elidegeníthetetlen jog, amelynek alapja nem az emberek által írt törvényekben van – mondta a pápa. Idézte a Katolikus Egyház Katekizmusának tanítását, miszerint Isten a természeti törvényt minden egyes ember szívébe bevéste és ezt kötelességszerűen mindenkinek tiszteletben kell tartania. Az emberi méltóság alapelve nélkül nehéz lenne megtalálni a személy jogainak forrását, továbbá lehetetlen lenne etikai ítéletet hozni a tudomány vívmányairól, amelyek közvetlenül érintik az emberi életet. Szükséges tehát, hogy határozottan ismételjük: az emberi méltóságot nem lehet pusztán olyan külső elemek alapján értelmezni, mint a tudomány haladása, az emberi élet képződésének fokozatossága, vagy egy felületes pietizmus a határesetekkel szemben.

A személy méltóságát maradéktalanul, fenntartások nélkül tiszteletben kell tartani. Természetesen az emberi élet fejlődésen megy át. A tudományos és bioetikai kutatás látóhatárát nyitva kell tartani, de hangoztatni kell, hogy amikor az emberre vonatkozó területekről van szó, a tudósok soha nem gondolhatják azt, hogy lélek nélküli és manipulálható anyag, matéria van kezük között. Az emberi élet a fogantatás pillanatától kezdve magában hordozza mindig és minden ellenére saját méltóságát. Ha ez nem így volna, akkor fennállna annak a veszélye, hogy a tudományt eszközként használják fel. Ennek következménye pedig, hogy könnyen az erősebb gazdasági érdekeit szolgáló, diszkrimináló önkényuralom kerekedik felül.

A bioetika és a természeti erkölcsi törvény összekapcsolása lehetővé teszi, hogy jobban megértsük: szükséges és elengedhetetlen, hogy felhívjuk a figyelmet arra a méltóságra, amellyel az emberi élet rendelkezik léte első pillanatától kezdve természetes végéig. A mai környezetben azonban azt figyelhetjük meg, hogy nem mindig ismerik el az emberi életnek ezeket a jogait a természetes fejlődés és a nagyobb elesettség időszakaiban. A történelem bebizonyította, mennyire veszélyes, ha egy állam a törvényhozásban úgy lép fel, mintha saját maga lenne az etika forrása és alapja. Egyetemes erkölcsi alapelvek nélkül, amelyek az egész emberiség számára közös nevezőt jelentenek, a törvényhozásban fennáll egy relativista elhajlás veszélye, amely egyáltalán nem lebecsülendő – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa.

A természeti erkölcsi törvény egyetemes jellege erejében lehetővé teszi, hogy elkerüljük ezt a veszélyt. Garantálja a törvényhozóknak, hogy valóban tiszteletben tartsák a személyt és az egész teremtett világot. Egyetértést teremt a különböző kultúrájú és vallású emberek között, túlmutatva a különbségeken, mert állítja egy olyan rend létezését, amelyet a Teremtő vésett a természetbe. Ezt általánosan elismerik, mint a valódi etikus és racionális ítélethozatal alapját. A természeti törvény révén az ember értelmével a jót tudja választani, kerülve a rosszat. A természeti erkölcsi törvény az emberi bölcsesség nagy örökségének részét alkotja, amelyet a Kinyilatkoztatás megtisztított és tovább fejlesztett – utalt a pápa előde, II. János Pál 2004-ben a Hittani Kongregáció plenáris üléséhez intézett szavaira.

Végül XVI. Benedek arra buzdította a Pápai Életvédő Akadémia tagjait, hogy folytassák egyre nagyobb lendülettel és bátorsággal fontos szolgálatukat az élet és az értékekre való nevelés terén.








All the contents on this site are copyrighted ©.