Jézus ma is hív – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése

Az évközi ötödik vasárnap első olvasmányában Izajás próféta elmondja meghívásának történetét. Megtudjuk, hogy Isten nem kényszerítette őt, hanem szinte felkérte. Ilyen a mi Istenünk ma is: senkire sem kényszeríti rá magát, hanem örömmel fogadja, ha szabadon válaszolunk hívására.

A második olvasmányban Szent Pál tesz vallomást meghívásáról, amikor kifejti korinthusi híveinek, hogy Isten kegyelméből lett azzá, amivé lett. Bennünk is rendületlenül működik keresztségünk kegyelme, amely olyan tettekre késztet bennünket, amelyek meghaladják erőinket.

Az Evangéliumban Szent Lukács elmondja az Apostolok meghívását. A meghívást a csodálatos halfogás előzte meg, amelyből ezek az egyszerű halászok azt az üzenetet olvashatták ki, hogy nem csak saját erejükből kell majd tanúságot tenniük az Evangéliumról, hanem Jézus erejében viszik majd tovább az örömhírt. Az Apostolok kiválasztása és meghívása nekünk is reményt ad, mert gyakran mi is úgy érezzük, hogy erőnket felülmúló dolgokat vár el tőlünk Jézusba vetett hitünk. Tulajdonképpen mindnyájan, akik meg vagyunk keresztelve, valamiképpen Jézus „tizenharmadik apostolai” vagyunk. Senki sem mondhatja, hogy erre nem alkalmas. A magunk erejéből tényleg alkalmatlanok vagyunk keresztény mivoltunk nagy méltóságára, de Jézus erejében nagy dolgokat vihetünk végbe. Isten arra hívott meg bennünket, hogy mássá tegyük ezt a világot. Minden keresztény, már puszta jelenlétével, Isten jelenlétéről tanúskodik környezetében.

Az első Apostolok, emberileg nézve, alkalmatlanok voltak arra, hogy tovább vigyék Jézus művét. Jézus azonban ismerte szívüket, ismerte emberi gyöngeségeiket, de odaadásukat is, ezért merte rájuk bízni Egyházát. Ha körülnézünk a mai Egyházban, valamint a saját életünkben, akkor mi is rádöbbenünk arra, hogy mennyire gyarló emberekre bízta Jézus Egyházát. De ne tévesszen meg bennünket a látszat: Jézus nemcsak a külsőséget látja, hanem a szív titkait is. Jó tudni, hogy ma is milliók hisznek Jézusban, hallgatnak a szavára és bizalommal vállalják a nekik szánt küldetést az Egyházban, minden gyarlóságuk ellenére. A keresztény élet titka abban van, hogy nem saját magunkat nézzük és nem korlátaink és gyöngeségeink fölött sopánkodunk, hanem tekintetünket Jézusra szegezzük és megyünk bátran utána.

Vegyük szemügyre az első apostolokat: kik voltak ezek a férfiak és milyen képességekkel vállalták Jézustól kapott nagy küldetésüket.

Jézus meghívta Pétert, aki később megtagadta Őt. Péter hűtlen lett, gyávának mutatkozott a próbatétel idejében, de szíve mélyén becsületes volt és elismerte gyengeségeit. A becsületesség minden keresztény egyik alapvető erénye.

Jézus meghívta Andrást, Péter testvérét, aki nem minden fenntartás nélkül fogadta el Jézus minden szavát. Amikor pl. a csodálatos kenyérszaporítás előtt Jézus megkérdezte apostolait, hány kenyerük van, András lemondóan, talán némi cinizmussal a hangjában jelentette, hogy van ott egy fiú öt kenyérrel és két hallal, de ezzel nem igen tudnának megetetni ekkora tömeget. András azonban engedelmes volt: akkor is teljesítette Jézus parancsát, amikor nem értette azt. Az engedelmesség minden keresztény egyik alapvető erénye.

Jézus meghívta Jakabot és Jánost, akik ugyan azonnal otthagyták apjukat, bárkájukat, családjukat és követték Jézust, de később megtudjuk róluk, hogy nem egészen tiszta szándékkal tették ezt, mert szerettek volna az elsők lenni Jézus eljövendő országában. De nyitott szívűek voltak és elfogadták Jézus feddő szavait. Minden keresztény egyik alapvető erénye a készség arra, hogy elismerje gyarlóságait és figyelmes lélekkel hallgasson Jézus szavaira akkor is, amikor azok a lelkiismeretén keresztül figyelmeztetik, hogy életében nincs minden a legnagyobb rendben.

Jézus meghívta Tamást, aki az utolsó pillanatig kételkedett Benne. De Tamásban volt annyi alázatosság, hogy amikor felismerte a feltámadás jeleit, akkor leborult Jézus előtt és elismerte Benne az Isten Fiát. Minden keresztény alapvető erénye a Jézus Istenségébe vetett hit.

Ma Jézus minket hív. Valószínűleg mindegyik Apostolban magunkra ismerünk: kicsi a hitünk, mint Péteré; néha kételkedünk Jézus erejében, mint András; az Egyházban elsősorban nem Isten országát keressük, hanem saját magunkat, mint Jakab és János; kételkedünk, mint Tamás. De ha azt nézzük, hogy ezek az első Apostolok mit tettek az Isten országáért, akkor nem kell kételkednünk abban, hogy Jézus rajtunk keresztül is képes nagy dolgokat végbe vinni. Fogadjuk ezért nyitott szívvel hívását.

(Iz 6, 1-8; 1Kor 15, 1-11; Lk 5, 1-11)