„A nácik jól ismerték XII. Piusz pápát és ezért féltek tőle” – az Osservatore Romano cikke

A vatikáni napilap február 1-jei és 2-i kettős száma több cikkben is foglalkozik a XII. Piusz pápa nácizmus alatti állítólagos „csöndjének” kérdésére vonatkozóan. Dimitri Cavalli cikkíró megjegyzi: azok közé a viták közé tartozik a téma, amelyek soha nem fejeződnek be. A Pacelli pápa II. világháború alatti tevékenységét bíráló hangok akkor éledtek fel ismét, amikor XVI. Benedek aláírta az előde által hősies fokon gyakorolt keresztény erényekről szóló dekrétumot. Amikor a pápa január 17-én felkereste a római zsinagógát, Riccardo Pacifici, a város zsidó közösségének elnöke ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „XII. Piusz csöndje a Shoah-val szemben még mindig fájó mulasztás”.



A háborús időszak pápáját, aki most egy lépéssel közelebb került a boldoggá avatáshoz, nem először vádolják azzal, hogy hallgatott, illetve hogy keveset, vagy semmit sem tett a zsidók megsegítéséért. Sőt egyesek azt állítják, hogy együttműködött a nácikkal. Ezeket a hatvanas évek eleje óta ismételt vádakat milyen bizonyítékok támasztják alá, ha egyáltalán léteznek ilyenek? – teszi fel a kérdést az Osservatore Romano cikkírója, majd rövid történelmi visszapillantásban idézi fel XII. Piusz több náciellenes megnyilvánulását.



1933. április 4-én még, mint Eugenio Pacelli bíboros, vatikáni államtitkár elrendelte a németországi apostoli nunciusnak: vizsgálja meg a helyzetet és küldjön javaslatokat, hogy hogyan lehetne szembeszállni a nácizmus zsidóellenes politikájával.



XI. Piusz pápa nevében megfogalmazta a híres „Mit brennender Sorge” – „Égető aggodalommal” k. enciklikát, amely elítélte a náci tanokat és a katolikusok ellen irányuló egyházüldözést. Az enciklikát illegálisan Németországba juttatták és 1937. március 21-én felolvasták a katolikus templomokban.



Bár ma a Vatikán számos bírálója egyfajta enyhe intelemnek tekinti az enciklikát, a németek annak idején fenyegetésnek tartották állambiztonságukra nézve. 1937. március 26-én Hans Dieckhoff, a német külügyminisztérium munkatársa így írt: „az enciklika nagyon keményen támadja a német kormányt és arra buzdítja a katolikus állampolgárokat, hogy lázadjanak fel a hatóságok ellen. Ez kísérlet az ország békéjének megbontására.”



XI. Piusz halála után, 1939. március 2-án Pacelli bíborost választották meg pápának. A náciknak nem tetszett, hogy az új pápa a XII. Piusz nevet vette fel. Március 4-én, Joseph Göbbels, náci propagandaminiszter a következőket írta naplójában:



„Együtt ebédeltem a Führerrel. Foglalkozik azzal a gondolattal, hogy felmondja a Rómával kötött konkordátumot, Pacelli pápává választását követően”. A háború alatt a pápa egyáltalán nem hallgatott: számos beszédében és enciklikájában védelmezte mindenki emberi jogait. Arra szólította fel a háborúskodó nemzeteket, hogy tartsák tiszteletben minden polgári személy és hadifogoly jogait. Becsmérlőivel ellentétben a nácik jól megértették XII. Piusz szavait. Miután figyelmesen áttanulmányozták a pápa 1942-es karácsonyi üzenetét, a német birodalom központi biztonsági hivatala leszögezte, hogy „a pápa elítéli az új európai nemzeti szocialista rendet. Azzal vádolja a német népet, hogy igazságtalan a zsidókkal szemben. A pápa a zsidó háborús bűnösök szócsöveként lép fel”. (A cikkíró zárójelben megjegyzi, hogy ez a fontos jelentés nem szerepel egyetlen XII. Piuszt bíráló könyvben sem).



1940 elején a pápa közvetítő szerepet töltött be német tábornokok és a brit kormány között, akik Hitler megbuktatását tervezték. Bár az összeesküvésnek nem volt következménye, XII. Piusz szoros kapcsolatban maradt a német ellenállással. 1941 őszén, diplomáciai csatornákon keresztül Pacelli pápa engedélyét adta Roosevelt elnöknek, hogy az amerikai katolikusok támogathassák az USA katonai segélynyújtását a nácik által megszállt Szovjetunió részére. A Vatikán nevében John McNicholas, Cincinnati érseke fejtette ki széles körben terjesztett beszédében, hogy a szovjeteknek nyújtott segítség erkölcsileg igazolható, mivel a német agresszió ártatlan áldozata, az orosz nép felé irányult.



A háború éveiben a pápa megbízottjai, a vatikáni diplomáciai képviselők révén, sok náci megszállás alatt lévő területen segítették a veszélyben lévő zsidókat. XII. Piuszt, 1958-ban bekövetkezett haláláig számos zsidó szervezet, újság, politikai vezető illette dicsérettel. Alexander Shafran, bukaresti főrabbi például 1944. április 7-én így írt a romániai apostoli nunciusnak: „Nem könnyű megfelelő szavakat találnunk arra, hogy kifejezzük azt a szeretetet és vigaszt, amelyben a pápa érdeklődésének köszönhetően volt részünk. A pápa tekintélyes összeggel járult hozzá ahhoz, hogy enyhítse a deportált zsidók szenvedését. Románia zsidósága soha nem felejti el ezeket a történelmi jelentőségű tényeket.

A XII. Piusz elleni kampányolás kudarcra van ítélve, mert becsmérlőinek nincs semmilyen bizonyítéka arra, hogy alátámasszák a pápa ellen felhozott vádakat, vagyis hogy hallgatott, hogy kedvezően viszonyult a nácizmushoz, hogy keveset, vagy semmit sem tett a zsidók megsegítéséért. Fordított világunkban, Pacelli pápa talán az egyetlen ember, akit, bár a háborús időszakban bármilyen más vezetőnél jobban segítette a zsidókat és a nácizmus többi áldozatát, mégis keményen elítélnek – olvassuk az Osservatore Romano cikkében.



A vatikáni napilap közli az 1999-ben elhunyt Paolo Dezza jezsuita bíboros visszaemlékezését is, aki 1942 decemberében a vatikáni lelkigyakorlatot tartotta a Szentatyának. „Panaszkodnak, hogy a pápa nem beszél. De a pápa nem beszélhet, ha beszélne, még rosszabb lenne a helyzet” – idézte Pacelli pápa szavait 1964. június 28-án, az Osservatore Romano vasárnapi kiadásában a jezsuita páter, a Pápai Gergely Egyetem akkori rektora. P. Dezza 1966-tól VI. Pál, majd I. János Pál gyóntatója volt, II. János Pál 1991-ben kreálta bíborossá.



A jezsuita atya felidézte Eugenio Zolli esetét, aki a náci megszállás idején Róma főrabbija volt. Egy munkáscsalád rejtette el és mentette meg életét. A náci veszély elmúlásával a rabbi áttért a katolikus vallásra. P. Dezza-hoz fordult kérésével, aki elkísérte őt Pacelli pápához. A keresztségben a volt főrabbi, XII. Piusz iránti tiszteletből és hálából, amit a zsidóságért tett az Eugenio – Jenő nevet vette fel – olvassuk Paolo Dezza jezsuita bíboros visszaemlékezéseiben az Osservatore Romano hasábjain.