„Csak a szolidaritás révén valósulhat meg az ország identitása” – állapítják meg az olasz főpásztorok

Az olasz püspöki konferencia állandó tanácsa január 25-e és 27-e között tartotta téli ülését Rómában Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek elnökletével.



A bíboros elnök az ülésen mondott beszédében a következő témákat fejtette ki: Isten és a szekularizáció, oktatás, papi identitás, az új evangelizáció, a dél-olasz helyzetről szóló egyházi dokumentum, bevándorlás, gazdasági válság, belpolitikai élet. A főpásztorok mindenekelőtt leszögezték: Isten „az evangéliumi jó hír”, amely után a világ vágyik, annak ellenére, hogy terjed a szekularizáció.

Az olasz püspökök megvitatták a következő tíz évre szóló lelkipásztori program szövegtervezetét, hangsúlyozva, hogy szükség van az oktatás dinamikus megújítására. Felülvizsgálták továbbá az egyház és Dél-Itália témájával foglalkozó dokumentumot, amelynek célja, hogy új lendületet adjon a szolidaritásnak. Csak ezáltal alakítható ki és erősíthető meg az ország identitása. Többek között szó esett a Római Misekönyv harmadik kiadása olasz változatának előkészítéséről és az itáliai olasz-albán egyház területi szervezetéről.

A téli ülés után kiadott 6 pontos zárónyilatkozat mindenekelőtt Isten kérdésével foglalkozik.

Ez áll ugyanis az egyház küldetésének középpontjában. A látszólag kiábrándult társadalomban számos jel mutat arra, hogy növekedik a vallás iránti egyfajta nosztalgia, keresés. Mindenekelőtt fel kell ébreszteni az Istenhez kapcsolódó témák iránti érdeklődést, párbeszédet kell kezdeni azokkal is, akik magukat agnosztikusnak vagy ateistának mondják.

Az oktatásra vonatkozó lelkipásztori irányelvek, amelyek a következő évtizedre szólnak, leszögezik: nem elegendő az értékre való utalás, hanem fontos a személyes tapasztalat. Meg kell akadályozni, hogy törés jöjjön létre a hit és a megélt valóság között. A papi évre való tekintettel az olasz püspökök kiemelték a papok, mint a hitre való elsődleges nevelők szerepét.



A zárónyilatkozat harmadik pontja a szolidaritás kérdését érinti. Ez ugyani a próbaköve a humánus és keresztény fejlődésnek. Az egyház és Dél-Olaszország kapcsolatát tárgyaló dokumentum kifejezi a főpásztorok sajátos figyelmét a térség iránt. Minden tespedtség ellenére kötelességüknek érzik, hogy kijelentsék: lehetséges a változás. Ez a pont tárgyalja továbbá azt a kihívást is, amelyet a bevándorlók szociális integrációja, a gazdasági válság jelent a keresztény közösségek számára. Érett tanúságtételre van szükség, amely nem választja külön a hitet és az életet, hanem az Evangélium útmutatásai szerint néz szembe a kérdésekkel.



A negyedik pont utal Bagnasco bíboros beszédére, amelyben új olasz politikai nemzedék létrejöttének „álmáról” szólt. Olyan katolikusokra van szükség, akik fontosnak tartják, hogy politikai cselekvésükben Istennek tartoznak felelősséggel. Nem lehet szembeállítani az egyéni felelősséget, amely hirdeti az élet és a család értékét, a szociális felelősséggel, amelynek szembe kell néznie a gazdasági, környezeti és társadalmi problémákkal.



A záróközlemény tájékoztat arról, hogy jóváhagyták a Római Misekönyv harmadik kiadásának olasz változatát. Ez megerősíti a helyi egyház elkötelezettségét, ami arra irányul, hogy a liturgia ragadja magával a híveket. Ébredjenek egyre inkább tudatára a hit ajándékának, a kegyelem átalakító erejének, amely a szentségek, különösen az Oltáriszentség révén hat.



Végül az olasz püspökök érintették az ország területén működő olasz-albán egyház strukturális felépítését. Keleti szertartású hívekről van szó, akik évszázadok óta jelen vannak Dél-Itáliában, illetve Róma környékén.