„Következetes és bátor tanúságot kell tennünk az Evangéliumról” – mondta a kolduló rendekről szóló katekézisében XVI. Benedek

A Szentatya szerdán délelőtt a vatikáni VI. Pál teremben tartotta meg a szokásos pápai audienciát, amelyre a világ minden részéről érkeztek zarándokcsoportok. A pápa gondolatait a XIII. században létrejött kolduló rendekhez fűzte. Jellegzetességük volt, hogy „koldultak”, vagyis alázatosan kéregettek, hogy megélhessék szegénységi fogadalmukat és teljesíthessék küldetésüket.

A kolduló rendek közül a leghíresebbek a ferencesek és a prédikátorok, azaz domonkosok. Nevüket alapítójukról, Assisi Szent Ferencről és Guzmán Szent Domonkosról kapták. Ez a két nagy szent képes volt arra, hogy értelmezze az „idők jeleit”, megérezve azokat a kihívásokat, amelyekkel koruk egyházának szembe kellett néznie.

Az egyik kihívást az ún. pauperista csoportok, azok a személyek jelentették, akik tiltakoztak koruk papjainak és szerzeteseinek életmódja ellen. Azzal vádolták őket, hogy elárulták az evangéliumot, és nem gyakorolták a szegénységet. Emellett a katolikus hittel összeegyeztethetetlen tanokat terjesztettek, ősi eretnekségeket hirdetve, mint például a szabad akarat tagadása. Ezek a mozgalmak főleg Franciaországban és Itáliában terjedtek el, azért is, mert az egyházban valóban a klérus több vezetője nem élt példamutató életet.

A ferencesek és a domonkosok, alapítóik nyomán, azt tanúsították, hogy meg lehet élni az evangéliumi szegénységet, az evangéliumi igazságot, anélkül, hogy elszakadnánk az egyháztól. A két szent éppen az egyházzal és a pápasággal való bensőséges szeretetkapcsolatukból merítette az erőt tanúságtételéhez. Eredeti választással ezeknek a rendeknek a tagjai nemcsak lemondtak a személyes javak birtoklásáról, mint ahogy ezt tették a szerzetesek a kezdetektől fogva, hanem azt sem akarták, hogy közösségük földdel vagy ingatlan tulajdonnal rendelkezzen.

Szolidárisak kívántak lenni a szegényekkel és csak a Gondviselésben bíztak. A pauperisták csoportjai, akik különváltak az egyháztól, látván a kolduló rendek példáját, visszatértek az egyházi közösségbe.

A pápa idézte előde, VI. Pál szavait, miszerint a világ szívesen hallgatja a mestereket, amikor tanításuk tanúságtétellel párosul. Ezt soha nem lehet elfelejteni az evangélium hirdetésekor: mindenekelőtt meg kell élni azt, amit hirdetünk, az isteni szeretet tükrévé kell válnunk – mondta XVI. Benedek.

A ferencesek és a domonkosok tanúságtevők és egyben mesterek voltak. Nagy buzgalommal hirdették Isten szavát. Olyan témákat fejtettek ki, amelyek közel álltak az emberekhez, mint az isteni és erkölcsi erények. Azt is tanították, hogy hogyan kell táplálni az imaéletet. Nyomukban sok világi társulat jött létre, amelyek Szent Ferenc és Szent Domonkos spiritualitásából merítettek életállapotuknak megfelelően. Ezek az ún. harmadrendek, amelyek a világi hívek életszentségét segítik elő.

A kolduló rendek jelentősége egyre nőtt a középkorban. A polgári hatóságok is gyakran kérték tagjaik spirituális tanácsadását. A ferencesek és domonkosok a középkori városok lelki vezetőivé váltak, olyan lelkipásztori stratégiát alkalmaztak, amely átformálta koruk társadalmát. Válaszolni kívántak a kulturális átalakulás kihívására is, ezért jelen voltak a leghíresebb egyetemeken, a skolasztikus teológia főszereplőivé váltak, nagy hatást gyakoroltak a gondolat fejlődésére. Ma is szükség van a hit és a kultúra összekapcsolására – mondta a pápa.

A ferencesek és domonkosok példája azt sugallja, hogy jelen kell lenni a tudás világában, tisztelettel és meggyőződéssel fel kell kínálni az evangéliumi világosságot, amely beragyogja az embert érintő alapvető kérdéseket, mint az emberi méltóság és az örökkévalóságra szóló elrendeltetés. A pápa a következő imával zárta katekézisét:

„Fohászkodjunk az év elején a Szentlélekhez, az egyház örökös ifjúságához: éreztesse mindnyájunkkal, hogy sürgető szükség van következetes és bátor tanúságtételünkre az evangéliumról. Soha ne legyen hiány szentekben, akik felragyogtatják az egyház arcát, mint mindig tiszta és szép, folt és ránc nélküli jegyesét, aki a világot ellenállhatatlanul vonzza Krisztus, az üdvösség felé”.