2010-01-09 17:21:31

A Szentatya beszéde a római Észak-Amerikai Pápai Kollégiumhoz


A Vatikán közelében, a Gianicolo-dombon fekvő észak-amerikai kollégium és szeminárium most ünnepelte fennállása 150. évfordulóját. Az intézet alapítása Boldog IX. Piusz pápa nevéhez fűződik. A jeles évforduló alkalmából, amelynek ez volt a záróaktusa, a Szentatya szombaton délelőtt kihallgatáson fogadta a kollégium jelenlegi és volt szeminarista növendékeit és papjait. A kihallgatáson összesen mintegy 550 személy vett részt.

A Szentatya angol nyelvű beszédében hálát adott az Úrnak azért a számtalan lehetőségért, amelyet ez a kollégium jelentett észak-amerikai papnövendékek és papok egész nemzedékei számára, hogy az alapító szándékai szerint szolgálják az Evangélium ügyét és a Péter utóda iránti hűség szellemében munkálkodjanak az Amerikai Egyesült Államok katolikus egyházáért.

A Szentatya örömmel említette, hogy a papok évére való tekintettel a volt növendékek is visszatértek oda, ahol éveken át szolgálatukra készülődtek. Ez a zarándoklat jó alkalom nemcsak arra, hogy hálával emlékezzenek tanulmányaik időszakára, hanem arra is, hogy megerősítsék gyermeki ragaszkodásukat Róma egyháza iránt, hogy felelevenítsék az őket megelőző számtalan növendék apostoli szorgoskodását és végül, hogy megújítsák elkötelezettségüket az életszentség, a hűség és a lelkipásztori buzgóság magasrendű eszményei iránt.

A Szentatya az Egyesült Államokban tett látogatásának szavaira emlékezett. Útja során annak az őszinte meggyőződésének adott hangot, hogy az amerikai egyháznak a hit és értelem harmóniájának megteremtésén kell fáradoznia, amely sajátságosan katolikus küldetés. Boldog IX. Piusz már a kollégium alapításakor tudatában volt annak, hogy az intézet növendékei egyedülálló képzésre tesznek szert a jövő kihívásaival szemben. Az itt tanuló észak-amerikai növendékek rendkívüli tapasztalatot szereznek az egyház egyetemességéről, szellemi és spirituális hagyományairól és arról a sürgető küldetésről, hogy továbbadják Krisztus üdvözítő igazságát minden idők és minden hely embereinek.

A Szentatya végül kifejezte azt a reményét, hogy a római észak-amerikai kollégiumból a jövőben is bölcs és nagylelkű lelkipásztorok kerülnek ki, akik képesek arra, hogy közvetítsék a katolikus hit teljességét, elvigyék Krisztus végtelen irgalmát a szegényeknek és az eltévedteknek, továbbá, hogy rajtuk keresztül az amerikai katolikusok evangéliumi kovászként vannak jelen a nemzet társadalmi, politikai és kulturális életében. A pápa végül imáiról biztosította a római észak-amerikai kollégium jelenlegi és volt növendékeit, azzal a jókívánságával együtt, hogy újítsák meg lelkükben a Szentlélek ajándékait, amelyeket szentelésük alkalmával kaptak. Szentjeik járjanak közben értük és őrködjenek felettük tanulmányaik majd pedig papi szolgálatuk során. A pápa végül apostoli áldását adta a római Pápai Észak-Amerikai Kollégiumra.

A kihallgatás elején a kollégium rektora James Checchio prelátus mondott köszönetet a pápának. A kollégium történetét felidézve elmondta, hogy az alapítása óta eltelt másfél században 5000 szeminarista és többszáz pap fordult meg az Alma Mater falai között. A rektor hálával emlékezett az alapító IX. Piuszra és az újjáépítő XII. Piusz pápára, mindazokra, akik támogatták ezt az intézményt. James Checchio prelátus végül biztosította a Szentatyát arról, hogy valamennyien imáikkal kísérik péteri szolgálatát.









All the contents on this site are copyrighted ©.