Mi az oka, hogy egyesek látják és megtalálják Jézust, mások pedig nem? – tette fel a kérdést Vízkeresztkor mondott homíliájában a Szentatya

Vízkereszt ünnepén délelőtt 10 órai kezdettel XVI. Benedek pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában. Homíliájában a pápa a szentmise olvasmányairól elmélkedve megvilágította az ünnep jelentését, jelentőségét. Az első olvasmány Izajás próféta 60. fejezetéből arról szól, hogy Izrael, sok megaláztatás után, amelyben földi hatalmak részesítették, felszabadul, felragyog felette Isten fényessége, feléje özönlenek mindenünnen a népek, hozzák kincseiket. A próféta látomása az Újszövetségben beteljesedik: Máté evangéliuma leírja a napkeleti bölcsek látogatását Betlehemben az újszülött Megváltónál. A szöveg folytatását is ismerjük: a kegyetlen Heródes féltékenyen az új királyra leöleti az ártatlan kisdedeket.

A keletről jött királyok az elsők, akik hódolnak az Üdvözítő előtt, de utána végig a történelmen Hozzá zarándokolnak a népek, mert a látszólag gyenge és törékeny Gyermek hatalmas: a legnagyobb és legmélyebb örömmel tölti el a szíveket. Mert Őbenne, Jézusban nyilatkozik meg az a döbbenetes valóság, hogy Isten ismer bennünket és közel van hozzánk, hogy az ő nagysága és hatalma nem a világ logikája szerint nyilatkozik meg, hanem a gyenge gyermekében, akinek ereje egyedül az a szeretet, amelyet ránk bíz.

A történelem során mindig vannak személyek, akiket megvilágít a csillag fénye, akik megtalálják a Hozzá vezető utat. Mindannyian megélik a maguk módján a napkeleti bölcsek tapasztalatát. A bölcsek (királyok) aranyat, tömjént és mirhát hoztak ajándékba, hogy – keleti szokás szerint – jelképesen elismerjék az újszülött Király tekintélyét. A bölcsek más úton tértek vissza hazájukba, új úton. A betlehemi fény tovább ragyog a világ felett. Szent Ágoston emlékeztet bennünket: „Mi is, elismerve Krisztust, értünk meghalt királyunkat és papunkat, úgy tiszteljük őt, mintha hódolatként aranyat, tömjént és mirhát ajánlottunk volna fel neki; most már tanúskodnunk kell úgy, hogy más úton járunk, mint amelyen ide érkeztünk.”

Az Igazság felragyog a világ felett: Heródes erősebbnek tűnik, mint a Gyermek, de csak ebben a Gyermekben nyilatkozik meg Isten ereje, amely összegyűjti minden század minden emberét, hogy az ő uralma alatt járják be a szeretet útját, a világot átalakító szeretetét. De a Jézusban hívők, bár többen lettek, ma is kevésnek tűnnek. Sokan látták a csillagot, de kevesen értették meg üzenetét. Azt kérdezhetjük: mi az oka, hogy egyesek látják és megtalálják Jézust, mások pedig nem. Mi nyitja ki a szemeket és a szíveket? Miért maradnak egyesek közömbösek? Ezt válaszolhatjuk: a túlzott önbizalom, az a beképzelés, hogy teljesen ismerik a valóságot, az az előítélet, hogy már véglegesen lezárták ítéletüket, és így becsukódnak, érzéketlen lesz szívük Isten újdonságára. Biztosak világnézetükben és nem hagynak lehetőséget arra, hogy Isten találkozzék velük. Önmagukba helyezik bizalmukat, és nem tartják lehetségesnek, hogy a nagy Isten kicsivé lehet, hogy hozzánk közeledjék.

Végül is hiányzik az igazi alázatosság, hogy alávessék magukat a nagyobbnak, és hiányzik az igazi bátorságuk is, hogy higgyenek abban, ami igazán nagy, még ha a gyenge Gyermekben nyilatkozik is meg. Hiányzik az evangéliumi képesség, hogy szívünkben gyermekek legyünk, hogy csodálkozva elinduljunk a csillag után Isten útján. De az Úrnak hatalma van, hogy látást adjon és üdvözítsen bennünket. Kérjük tőle, hogy adjon bölcs és ártatlan szívet, hogy lássuk irgalmassága csillagát, hogy elinduljunk az úton és elárasszon bennünket a nagy fény és az igazi öröm, amelyet Ő hozott el e világra.