100 éves a római Pápai Biblikus Intézet – P. Szabó Ferenc ismertetője
A római Pápai Biblikus Intézetet X. Piusz Pápa alapította 1909-ben, és vezetését a
jezsuitákra bízta. Az Intézet egy évszázados történetét megírta P. Maurice Gilbert
jezsuita, aki 1978 és 1984 között volt a rektora: L’Institut Biblique Pontifical.
Un siècle d’histoire (1909-2009). Most e nemrég megjelent enciklopédia-szerű mű alapján
ismertetjük az Intézet mozgalmas történetét.
X. Piusz, aki 1907-ben elítélte
a modernizmust (Pascendi k. enciklika), mindenek előtt a modern (történeti-kritikai)
bibliaértelmezésnek akart gátat vetni. Ezt szolgálta ellenőrzéseivel és megnyilatkozásaival
az 1902-ben alapított Biblia Bizottság, amelyet valójában a bibliakutatás előmozdítására
hozott létre XIII. Leó pápa. Már 1890-ben a híres domonkos szentírástudós, P. Lagrange,
Leó pápa ösztönzésére megalapította a Jeruzsálemi Biblia Iskolát, amely élen járt
az új bibliakutatásban, mérsékelten alkalmazta már a protestáns (racionalista, liberális)
bibliakritika módszerét is.
De a modernista viták légkörében, amikor is legfőképpen
a Biblia kritikus értelmezését kifogásolta a pápai enciklika, P. Lagrange-ot és az
általa szerkesztett Revue Biblique c. folyóirat cikkeit is gyanúsítani kezdték integrista
római körök. Tehát hogy e „modernistá”-nak bélyegzett iránynak gátat vessen, ezért
hozta létre X. Piusz a római Biblikus Intézetet, és igazgatójának kinevezte a tradicionalista
jezsuita Léopold Fonckot, aki ismert ellenfele volt P. Lagrange-nak.
Nem
részletezhetjük itt a heves vitákat a haladók és maradiak között, amelyeket egyébként
feltártak az elmúlt évtizedekben megjelent monográfiák a modernizmusról. Megemlítjük
csupán, hogy Prohászka Ottokár püspököt is többek között bibliaértelmezése, Mózes
öt könyve (a Pentateuchus elején szereplő teremtéstörténet) kritikai értelmezése miatt
gyanúsították modernizmussal, és más kritikák mellett ezért került három írása indexre.
X. Piusz antimodernista intézkedései teljesen megbénították a katolikus bibliakutatást.
P. Lagrange-ot cenzúrázták, majd félreállították és a Jeruzsálemi Biblia Iskola
írásait veszélyesnek ítélték Rómában. A „télies időszak” tartott még XV. Benedek idejében,
sőt XI. Piusz első évei alatt is. 1934-től kezd fellendülni a Biblikus Intézet bibliakutatása
a német jezsuita Augustin Bea rektorsága idején, akinek mint bíborosnak a szerepe
igazában a II. vatikáni zsinat alatt lesz meghatározó.
XII. Piusz alatt már
egy bizonyos nyitás tapasztalható: 1943-ban a pápa kiadja Divino afflante Spiritu
k. enciklikáját, amely részben felszabadítja a megcsontosodott katolikus szentírás-értelmezést
(főleg az irodalmi műfajokról szóló irányelveivel), valamint 1948-ban a Biblia Bizottság
Suhard bíborosnak adott válasza lehetővé teszi a Pentateuchus szabadabb értelmezését.
Most már a konzervatív rómaiak a Biblikus Intézet haladó jezsuitáit támadták. P. Lyonnet
és P. Zerwick 1962-ben, a zsinat megnyitása idején lesz a római cenzúra áldozata.
Valójában csak VI. Pál közbelépése, a zsinat második ülésszaka alatt, vetett
véget a támadásoknak: 1963. október 31-én a Lateráni Egyetem megnyitó ünnepségén hangzott
el híres beszéde, amely elhallgattatta az integristák támadásait. A zsinat pedig,
főleg az isteni Kinyilatkoztatásról szóló, Dei Verbum kezdetű konstitúciójával már
elfogadta és alkalmazta a (mérsékelt) történeti-kritikai módszert.
Ami pedig
a domonkosok által vezetett Jeruzsálemi Biblia Iskola és a jezsuiták által vezetett
római Pápai Biblikus Intézet kapcsolatát illeti. P. Maurice Gilbert-nek, aki az Intézet
rektora volt 1978 és 1984 között, sikerült megvalósítania a megbékélést és az együttműködést.
Erről tanúskodnak a két Intézmény kutatásai, kiadványai 1968 és 2009 között, amelyeket
számba vett P. Maurice Gilbert most ismertetett könyvének repertóriuma.