2010-01-07 17:28:16

Több, mint 2 millió 200 ezer hívő találkozott a Szentatyával 2009-ben


A Pápai Ház Prefektúrájának értesítése szerint tavaly több, mint 2 millió 200 ezer hívő és zarándok vett részt a Vatikánban illetve Castel Gandolfóban megrendezett nyilvános találkozókon. 537 ezren vettek részt az általános kihallgatásokon, 115 ezren a különleges kihallgatásokon. Több, mint 100 ezer hívő imádkozta XVI. Benedekkel az Úrangyala imádságot az egyház ünnepnapjain, míg 470 ezren vettek részt a Szentatya által vezetett liturgiákon.

A Pápai Ház Prefektúrájának közleménye hangsúlyozza, hogy az említetteken kívül sok más olyan eseményre is sor került 2009-ben, amelyeken a hívek nagy számban találkoztak a pápával a Vatikánon és Castel Gandolfón kívül.

Ezek közül kiemelik az olasz plébániákon nagyböjti időszakban tett látogatásait és az Olaszországban tett lelkipásztori utazásait. Fontos megemlíteni a Szentatya külföldi lelkipásztori útjait

is, amelyeket 2009-ben Kamerunban, Angolában, a Szentföldön, illetve a Cseh Köztársaságban tett.








All the contents on this site are copyrighted ©.