2009-12-19 18:23:20

Karácsonykor ajándékozz életet


Ez a mottója annak a kezdeményezésnek, amelyet a Consolata missziós kongregáció indított el Afrikában a nők biztonságos szülése, az utógondozás illetve az újszülöttek megfelelő ellátása érdekében. A kezdeményezés azt a két afrikai régiót érinti, ahol a misszionáriusok már több mint harminc éve működnek, azaz a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részét, illetve dél Etiópiát. Ezekben a térségekben ugyanis az utóbbi húsz évben rendkívül súlyossá vált a nélkülözés.

Évente a világon 500 ezer nő hal meg szülés során és ennek több mint a fele Afrikában történik. Etiópiában illetve Kongóban naponta 70 nő veszti életét szülés közben, csak minden második nőnek adatik meg az a lehetőség, hogy szakképzett személy ellátásával hozza világra gyermekét.

A Consolata misszionáriusok által létrehozott klinikákon, ingyenes egészségügyi ellátást biztosítanak több, mint 70 ezer személynek. Körülbelül ötezer nő vesz részt terhesgondozáson a biztonságos szülés reményében és a gondozott újszülöttek száma is egyre növekszik.

Az alapítvány szeretné kibővíteni az anyák és csecsemők egészségügyi ellátását. Tervezik új gyógyászati segédeszközök és gyógyszerek beszerzését, 25 hivatásos szülésznő képzését, illetve azt, hogy az újszülöttek védőoltást kapjanak.
 







All the contents on this site are copyrighted ©.