Betlehem felé – P. Federico Lombardi e heti jegyzete
Karácsonyra Betlehem felé haladva önkéntelenül eszünkbe jut az hét hónappal ezelőtti
nap, mikor az Úr Jézus szülőföldjén zarándokló XVI. Benedekkel Betlehem felé tartottunk.
Melyek a legintenzívebb emlékek? – tette fel a kérdést rádiónk főigazgatója az „Octava
Dies” műsor számára készített jegyzetében. Természetesen az ünnepi szentmisére
zsúfolásig megtelt Jászol tér. Még ha a kétezer évvel ezelőtti jászoltól teljesen
eltérő kontextusban is, mindig az Eucharisztia az, amelyben újraéljük a velünk levő
Jézus valós jelenlétének misztériumát. Nehéz azonban nem emlékezni a választófalra.
A pápa Betlehemben a hívektől való búcsúzáskor jogosan megállapította: „Tudjuk mindannyian,
hogy a falak nem tartanak örökké. Le lehet azokat rombolni. Elsősorban azonban azokat
a falakat kell megszűntetni, amelyeket szívünk körül emelünk, azokat a korlátokat,
amelyeket embertárunkkal szemben állítunk fel”.
A pápa imádkozott a betlehemi
Születés barlangban. Ott is, mint minden más szent helyen is, érezhető, hogy a keresztények
nincsenek egységben. Megosztják a helyeket és a használati időt, hogy elkerüljék a
vitákat! Mikor sikerül végre túllépni ezeken a megosztottságokon?
A legkedvesebb
emlék azonban az, amikor a Caritas Gyermekkórház kis betegeit ölelte magához a pápa
- idézte fel P. Lombardi. Ők ugyanis az emberiség végtelen esendőségét jelképezik,
aA szeretet titokzatos és legyőzhetetlen erejét!
Milyen pici és gyönge Jézus,
amikor Betlehemben megszületik. De milyen erős a szeretet üzenete! A szereteté, amelyet
ajándékba kapunk, és amelyet ez a törékenység sürgősen igényel is tőlünk! Milyen emberi
intelligencia tudta volna elképzelni ezt a hihetetlen üzenetet? Menjünk tehát megnézni
a gyermeket: Isten még mindig velünk van – zárja e heti jegyzetét P. Federico Lombardi.