A Boldogságos Szűz Mária iskolájában – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése Ádvent negyedik vasárnapjára

Az első olvasmány Mikeás próféta könyvéből vett jól ismert diadalének, amellyel a próféta meghirdeti a jövendő Szabadító születését. Az Úr közel van, a mi szívünket is a megváltás öröme tölti be.

A második olvasmányban a Zsidóknak írt levél lelki szemünk elé tárja a Megváltó szeretetét, aki az Atya iránti engedelmességből vállalta magára a mi sorsunkat. Ennek a szeretetnek a bűvkörében élünk mi is, mai is, mindenkor és mindig.

Az Evangéliumban Szent Lukács részletesen elmondja Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását. Ha megfontoljuk mekkora utat tett meg Mária, akkor felfigyelhetünk három mozzanatra.

Először, megtudjuk azt, hogy Mária azonnal, sietve útnak indult. Nem sokat gondolkodott, nem vesztegette az időt, hogy mindent aprólékosan előkészítsen az útra, vagy hogy előbb befejezze otthoni teendőit. Mária azonnal indult, sietve útra kelt. Ez a Szentlélek működésének jellegzetes ismertetőjegye: az embert azonnali indulásra készteti, mert ha a dolgokat elhalasztjuk, akkor gyengül a készség, és esetleg sohasem valósítjuk meg az ihletet.

A sietésnek két arculata van: a rohanás és a készség a cselekedetre. A sietés negatív arculata a rohanás. Néha az a benyomásunk, hogy a mai ember, köztük mi is, állandóan rohanunk. A forgalmi eszközök egyre gyorsabban közlekednek: vannak már szuperszonikus repülőgépek, az autók könnyedén meghaladják a 200 km óránkénti sebességet, egyre több országban közlekednek vonatok, amelyek szakaszonként elérik az 500 km óránkénti sebességet. De a rohanás rányomta bélyegét a kommunikációra is. Valamikor kézzel írtuk a leveleket, postán küldtük tovább és hetekig vártuk a választ. Aztán megjelent a telefon, ma viszont e-mailt küldünk, vagy még egyszerűbben, csonka üzeneteket a mobil-telefonon. Ez a sietés azonban nem mindig pozitív jelenség. Nem gondoljuk meg a mondani valókat, elhamarkodottan reagálunk, minek következtében a sietés meggondolatlansággá, kapkodássá válik, az autópályákon pedig tragédiához vezethet.

A sietésnek van pozitív arculata is: készség a cselekedetre. Jézus mondta saját magáról, hogy addig kell cselekednie, amíg nappal van. A sietés, a készség itt azt jelenti, hogy tudatában vagyunk a jelen pillanat kegyelmének. Kérjük Máriát, hogy tanítson meg bennünket a készséges és azonnali cselekvésre.

Másodszor, megtudjuk azt, hogy Mária a hegyekbe indult. Ez azt jelenti, hogy nehéz útra vállalkozott. Tudatában volt a nehézségeknek és a veszélyeknek, de mégis nekiindult a fáradságos útnak.

A fáradságnak két arculata van: a törtetés és a kitartó munka. Van, aki azért fáradozik, hogy minél több pénzre tegyen szert, van, aki azért, hogy nyerjen a választásokon, Ez nem fáradság, hanem törtetés.

De a fáradságnak van pozitív arculata is: a kitartó munka. Csodáljuk a sportolókat, akik órákon keresztül edzenek, csakhogy csúcseredményt érjenek el. Szent Pál is a sportolókra hivatkozott, amikor arra biztatta híveit, hogy törekedjenek az életszentségre. Nincs semmi nagy az életben, amit el lehetne érni fáradságos és kitartó munka nélkül. Ez érvényes a lelki életre is. Az erények nem velünk született adottságok, hanem be kell azokat gyakorolni. Kérjük Máriát, hogy tanítson meg bennünket, hogy ne féljünk a kitartó munkától, a fáradtságtól és az áldozatoktól.

Harmadszor, megtudjuk azt, hogy Mária három hónapig maradt Erzsébetnél. Várt mindaddig, amíg meg nem született a gyermek, mindaddig, amíg el nem végezte azt, amiért odament.

A várakozásnak két arculata van: a türelmetlenség és a virrasztás. Valahogy az a benyomásunk, a mai ember nem tud várni, különösen a gyerekek nem: ha valamit megkívánnak, azt azonnal akarják. Valamikor várniuk kellett az óhajtott játékra Karácsonyig, ma a szülők, vagy valamelyik nagynéni, azonnal megveszi nekik. Sok mindennel vagyunk úgy, hogy megvesszük, nem azért mert szükségünk lenne rá, hanem mert meg tudjuk venni. Ennek az azonnali akarásnak egyik formája a könnyű meggazdagodás illúziója: sok pénzt nyerni a szerencsejátékokon és hirtelen milliomossá válni.

A várakozásnak van pozitív, bibliai formája is: a virrasztás. Jézus mondta tanítványainak, hogy virrasszanak. Ádvent a várakozás ideje; az elmélkedés várakozás a Szentlélek ihletére; egész életünk várakozás az Úr második eljövetelére. Isten érkezését nem lehet kicsikarni. Ez a várakozás a mindennapi életben azonos a kitartással. Nem passzív várakozás, hanem aktív odafigyelés. Szívvel és lélekkel a munkánknál kell lennünk. Kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg bennünket a várakozás művészetére.

(Mik 5, 1-4; Zsid 10, 5-10; Lk 1, 39-45)