A szexuális identitás zavarai keresztény szemmel - interjú P. Harsányi Pál Ottó erkölcsteológussal

A fejlett nyugati társadalmak törvénykezésében egyre nagyobb teret nyer a gender-ideológia, amely szerint mindenki szabadon megválaszthatja a saját nemi identitását. Ehhez kötődően különböző nemi identitásformák határozhatóak meg. Melyek ezek az egyház szempontjából megközelítve? - tettük fel kérdést a római Antonianum Pápai Egyetemen oktató ferences szerzetesnek.

 1. Interszexuális állapotok

Az interszexualitást korábban hermafroditizmusként, pszeudohermafroditizmusként és gonádikus diszgenezisként (pl. Turner szindróma, Klinefelter szindróma) írták le. Az interszexualitás olyan a nemi identitást érintő zavarok gyűjtőneve, amelyeknek fizikai (élettani) okai vannak: genetikai, hormonális, szövettani, szervi.


2. A transzszexualitás szindrómája

A transzszexualizmus egy pszichiátriai szindróma, amelyet a genotípus által meghatározott fenotípusosan, vagyis fizikálisan megnyilvánuló nem és a pszichikusan megélt nem közötti állandó konfliktus jellemez. Ez utóbbi alapja a nemi identitás kialakulása.
A felnőtt transzszexuális nem többé-kevésbé szenved el valamifajta kellemetlenséget nemi identitásával kapcsolatban, hanem biztos meggyőződése hogy ő nő férfi szervezete ellenére, vagy ritkább esetben, hogy férfi, pedig női szervezete van. Így ezen személyek úgy élik meg testüket, mint rajtuk kívül álló, nem hozzájuk tartozó dolgokat.
Ez a gyötrő ellentmondás a tényleges és a megélt nemi identitás között fennálló gyötrő ellentmondás oda vezethet, hogy az illető saját fenotípusának megváltoztatását kéri, hogy az megfeleljen a pszichikai nemének. Ennek elmaradása akár öngyilkossághoz és saját maga kasztrációjához is vezethet.
Amennyiben ez az ellentmondás legalább két évig fennmarad úgy, hogy közben nem igazolható más mentális betegség (pl. skizofrénia) vagy az interszexualitás valamely esete, akkor állítják fel a felnőtt transzszexualitás diagnózisát.
A felnőtt transzszexualizmus ritka kórkép. Gyakorisága 1/30.000 a felnőtt férfiak, és 1/100.000 a felnőtt nők között (Landen et al., Clinical Charasteristics of a Total Cohort of Female and Male Applicants for Sex Reassingnment: A Descriptive Study, in „Acta Psychiatrica Scandinavica”, 1996, 97).
A kóreredet (etiológia) tekintetében nincs egységes vélemény (mint ahogy a homoszexualitás esetében sem). Néhányan a szervi eredet túlsúlyát hangsúlyozzák (gének, a magzati korban történt hormonális elváltozások, ennek következtében kóros idegrendszeri fejlődés, ami a nemi identitás kialakulásának megváltozásához vezet). Mások a szociális és pszichológiai tényezőket tartják fontosabbnak, legfőképpen a kisgyermek korban. A mai kor bizonytalan értékvilágának társadalmi hatása sem zárható ki.
A szóma (a test) és a psziché (lélek) közötti szoros összefüggések alapján mondhatjuk, hogy bármely eleme sérül az egészséges nemi, szexuális identitás kialakulásának az első öt életévben mindez tartós hatást gyakorol az illető személyre, amely akár az idegrendszer visszafordíthatatlan változását is okozhatja.
A transzszexualizmus kóroktanában a leghelyesebb pszichofiziológiai okok összefüggéséről beszélni.


 
3. Transzvesztitizmus

A kettős szerepet vállaló transzvesztitizmus során az illető személy a másik nem ruhadarabjait viseli, hogy átmeneti tapasztalatot szerezzen a másik nemi identitásról különösebb szexuális vágy és az ellenkező nemi identitás tartós átvételének szándéka nélkül.
A fetisisztikus jellegű transzvesztitizmus a pszichoszexuális szféra zavara, amely az orgazmus eléréséhez tartja szükségesnek az ellenkező nem ruhadarabjainak felvételét. Ezek a személyek általában heteroszexuálisok, a női nem ruhadarabjainak viselése szimbolikus jelentőségű a számukra, amely a fetisizmusra vezethető vissza.
A gyakorlatban számos átmeneti forma jelentkezik, amely előrehaladó változást is követhet.


Gyakorlati kérdések

1. A transzszexualizmus terápiája

A cél a test és a lélek között megbomlott egyensúly helyreállítása, azaz a fiziológiai, testi nemi adottságok és a megélt pszichés, lelki nemi identitás összhangjának újbóli megteremtése. Ha a szindrómát 4-5 éves korig diagnosztizálják, akkor a pszichoterápiának igen jó lehetőségei vannak. Felnőtt korban a pszichoterápia, gyógyszeres kezeléssel kiegészítve enyhítheti a disszonanciának ezt a keserves állapotát. Bizonyos esetekben a fenotípus műtéti megváltoztatása valamit segít, azonban ez sem csodaszer (ennek sikere 50-85% közötti).


2. Az önazonosság (identitás) fontossága

 
Probléma: a transzszexuuálisok egyenjogúságát védő csoportok és mozgalmak a fenotípus sebészi megváltoztatása mellett érvelnek a pszichikus nemi identitásnak a testi identitás feletti elsődlegességére hivatkozva.
Ahogy igaz, hogy a test egy gondolkodó-érző ember által nyeri el értelmét, úgy igaz az is, hogy a test nem tekinthető szabadon manipulálható valóságnak, mintegy „alapanyagnak”. A test a személyes lét terve, amely értelmet hordoz, amely nem fordítható ki önmagából anélkül, hogy a személy integritása komolyan ne sérülne.
Elio Sgreccia (Manuale di bioetica, 2. kiadás, 1996) nem tekinti alkalmazhatónak a terápiás alapelvet és a totalitás elvét a transzszexuálisok sebészi gyógyítására, így a pszichoterápia marad az elfogadható eszköz. Egész kisvételes és alaposan kiértékelt esetekben lehet helye a sebészi beavatkozásnak is, amely azonban mindig csak enyhíti a tüneteket, de nem gyógyítja oki szinten azokat, így ún. palliatív terápiának tekinthető. A pallium latin szó köpenyt jelent, a beavatkozás tehát az irgalom köpenyével borítja be a szenvedő embert.
A totalitás elve (= terápiás alapelv) megengedi akár egészséges szervek, testrészek eltávolítását is a teljes ember pszichofizikai egészségének helyreállítására, így ez a beavatkozás nem minősül csonkításnak, vagyis a fizikai épség szándékos csorbításának. Az egyébként helyes alapelv XII. Piusz pápa idején született. Esetünkben a korrekciós műtéti eljárások nem a probléma okának megszüntetésére irányulnak, hiszen az pszichés, mentális természetű. A műtét így kárt okoz, de arányosan elvárható gyógyulást nem.
Az irodalomban fellelhető és a műtéti beavatkozások mellett és az ellen szóló érvek közül a tiltó vélemény az elővigyázatosabb (ún. tutiorista), a megengedőbbek csak az erkölcsi valószínűség (ún. probabilitás) kategóriájába esnek.
 

 
3. A transzszexuális és más szexuális identitászavartól szenvedő emberi személy

A transzszexuális emberek személyi méltósága megegyezik bárki máséval. Állampolgári jogaikat is csorbítatlanul védeni kell. Ilyenek a jó hír védelme, a tapintatosság, a munkához való jog. Ugyanakkor az állampolgároknak nincs joga arra, hogy nemüket szabadon válasszák meg. Vagyis az a kívánatos, hogy az államok ezt a jogot ne biztosítsák. A szexuális identitás ui. nem pusztán bizonyos nemi szervek vagy más fenotípusos tulajdonságok birtoklása, hanem az ember számára egzisztenciális létfeltétel, amely megelőzi az ember szabad választását. A férfi vagy női lét egységet alkot az emberléttel. A transzszexuális ember joga, hogy megfelelő kezelésben részesüljön, hogy fizikai, pszichikai és az emberi kapcsolatok terén megnyilvánuló legnagyobb fokú egészséget elérje.
A keresztény közösségnek irgalmasnak és befogadónak kell lenni az ilyen emberek iránt fenntartva a házasságról, a szent rendekről és a szerzetesi életállapotról tett megállapításokat.


4. Záró megjegyzés

Igen nagy jelentőségű a családi életre való nevelés, amely a helyes nemi identitás erősítését is magában foglalja. A társadalmi kontextus ui. olyan, ami a nemi identitást, a házasságot, családot és szexualitást is relativizálni próbálja megfosztva ezeket az értékeket objektív tartalmuktól, amelyek az ember metafizikai értelemben vett személyes létében gyökereznek.