„Guido Romanelli olasz ezredes azt példázza, hogyan kell két népnek találkoznia” –
interjú Gilberto Martinelli filmrendezővel
December elsején a
budapesti Olasz Kultúrintézetben bemutatták Gilberto Martinelli filmjét, melynek címe:
„Guido Romanelli misszió Budapesten” Az idén készült alkotás egy olasz katona Magyarországra
szóló küldetését eleveníti fel. Romanelli az I. világháború győztes hatalmainak megbízottjaként
érkezik az országba, ahol 1919. májusától novemberig teljesíti katonai szolgálatát.
Missziójának két legismertebb mozzanata volt: egyrészt amikor 1919. június 24-én megmentette
fiatal ludovikás tisztek életét, másrészt, hogy minden eszközzel megpróbálta feltartóztatni
a Budapest megszállására induló román csapatokat. A feletteseitől kapott parancs ellenére
minden erejével támogatta a „vesztes népet” és ez katonai pályafutásába került. A
dokumentumfilm régi, sok esetben eddig még nem látott archív felvételek segítségével
beszéli el Romanelli olasz ezredes történetét, lírai hangvétele sikeresen közvetíti
a néző számára az olasz katona magyarok iránt támadt szeretetét, mély emberségét,
a legyőzöttekkel való együttérzését. A múltból a mába átsikló képek egy nép történelmi
önazonosságának folytonosságát, töretlenségét sugallják.
A vérzivataros XX.
századnak ezt a korszakát mind Magyarországon, mind Itáliában csak az erre a korra
specializálódott történészek ismerik jól, megkérdeztük a rendezőt, hogy mi késztette
a film elkészítésére?
G. Martinelli: Kizárólag egyetlen indokom volt erre:
Romanelli mély humanizmusa, humanitárius megnyilvánulásai. Az, ami történelmi szempontok
szerint nem mérhető. Romanelli azonosítja önmagát egy levert, legyőzött néppel, annak
ellenére, hogy ez a nép vele szemben ellenséges volt és megközelíthetetlennek tűnt.
Mindez kihívásként ösztönözte Romanellit, aki nagyon kíváncsi természetű és egyben
mélyen emberséges volt. Két tulajdonságának egybefonódása eredményezte tetteit. Humanizmusa
egyben azt is jelentette tehát, hogy rendkívül rossz katona volt. Romanelli története
azt példázta, hogy hogyan kell két népnek találkoznia. Azt bizonyítja, hogy minden
történelmi eseménynek valódi áldozata a nép. Romanelli pedig „super partes” – felek
fölött álló személy volt. Kötelességével ellentétesen cselekedett, hogy életeket mentsen.
Ez Romanelli jelentőségteljes üzenete.
A filmet az Olasz Kultúrintézeten kívül
bemutatták Magyarország több egyetemén, főiskoláján is. Arra a kérdésre, hogy hogyan
fogadták alkotását. Gilberto Martinelli elmondta, hogy nagy érdeklődés követte mindenütt
Romanelli történetét. A termek teljesen megteltek, a budapesti bemutatón jelen voltak
a diplomáciai testület, az oktatási intézmények képviselői, a kulturális miniszter,
a katonai attasé, számos egyetemi tanár. A legmegindítóbb azonban számára a nézők
meghatottsága volt.
VR: Mikor kerül a nagyközönség elé Magyarországon a film,
amelyet most csak egy viszonylag szűk közönség nézhetett meg?
G. Martinelli:
A dokumentumfilm egy tv-csatorna számára készült, de forgalmazása jelenleg bürokratikus
nehézségekbe ütközik az archív felvételek miatt. Nagyon nehéz ezeknek ingyenes felhasználása.
Magyarországon Romanellit sokkal jobban ismerik, mint Olaszországban. Természetesen
azoknak a történészeknek a szűk rétegéről van szó, akik az olasz-magyar kapcsolatokat
kutatják. De a kommunizmus, Rákosi hatalomra kerüléséig Romanelli nagyon ismert volt
Magyarországon. Utca volt elnevezve róla, mellszobrot állítottak tiszteletének, sokan
voltak, akiknek személyes emlékei voltak vele kapcsolatban.
Gilberto Martinelli
rendező még elmondta: „Az én egyik érdemem – ha lehet így nevezni – mindenekelőtt
az, hogy összegyűjtöttem aprólékosan minden Romanelliről szóló elemet, mind Olaszországban,
mind Magyarországon. Felvettem a kapcsolatot azokkal a történészekkel, akik őt kutatják.
A másik pedig az, hogy talán sikerült egy másfajta Magyarországot megismertetnem,
amely távol áll a sztereotip sémáktól, amelyek gyakran kárt okoznak Magyarországnak”.
További terveiről szólva a rendező elmondta, hogy azok a témák érdeklik, amelyek
a történelem „redőin” keresztül összekötik az olasz és a magyar népet egymással. Ezek
közé tartozik Márai Sándor alakja, nápolyi tartózkodásának évei 1948-tól 52-ig. Ez
az időszak kitörölhetetlen nyomokat hagyott az író személyiségében, amelyek elkísérték
egész életén át. Erről tanúskodik Naplója és a „San Gennaro vére” c. regénye is,
amelyet sajnos még nem fordítottak le olaszra. A közös történelem, a Risorgimento
alakjai, mint például Alessandro Monti, Türr István, Kossuth Lajos. Végül pedig szeretne
dokumentumfilmet készíteni a budapesti Operaház és Olaszország közötti kapcsolatokról.
Számos érdekes történet fűződik ehhez a témához, amelyet érdemes megismertetni a nagyközönséggel
– mondta rádiónknak adott interjújában Gilberto Martinelli olasz filmrendező.