Örömmel hirdetni Isten szeretetét – P. Szentmártoni Mihály elmélkedés Advent 2. vasárnapjára
Ádvent második vasárnapjának
első olvasmánya Báruk próféta könyvéből vett részlet, amelyben a próféta arra szólítja
fel az elfáradt embereket, hogy vessék le a gyász ruháját és kezdjenek el ujjongani,
mert közel van szabadulásuk napja. Néha mi is legszívesebben gyászruhát öltenénk magunkra,
amikor a világ szomorú sorsát nézzük, de nekünk is szól az üzenet, hogy ebben és ilyen
világban kell meglátnunk Isten szabadító jelenlétét és örömünk forrását.
A
második olvasmányban Szent Pál a filippieknek írt levelében arról olvasunk, hogy az
Apostol azért imádkozik, hogy kedves hívei feddhetetlenek maradjanak Krisztus eljövetelének
napjára. Nekünk is állandóan ügyelnünk kell arra, hogy lelkiismeretünk semmivel se
vádoljon bennünket Istenünk színe előtt.
Az Evangéliumban Keresztelő Szent
Jánossal találkozunk, aki lelkesen hirdeti az eljövendő messiási ország szépségét,
amikor is a gödrök majd feltöltődnek, ami görbe, az egyenessé válik, a göröngyös ösvény
pedig sima úttá lesz. Sajnos, Keresztelő Szent János mindebből nem látott semmit,
és néha nekünk is úgy tűnik, mintha semmi sem változott volna meg az Úr Jézus eljövetelével:
a gonoszok továbbra is gonoszok maradtak, a „viperák fajzata” pedig, ahogyan Keresztelő
Szent János a farizeusokat bélyegezte meg, ma is marják a körülöttük élőket. Az evangéliumi
üzenet azonban az, hogy nem mi vagyunk azok, akik megváltjuk ezt a világot, hanem
Istennek kell eljönnie, hogy megújítson mindent. Csak Isten ereje tudja megvalósítani
azt, amire az ember nem képes. Nem is a természet szépséghibáit kell helyreigazítanunk,
hanem a szívünk szépséghibáit. Az ember szívében vannak a rossz szándékok göröngyös
ösvényei, ott vannak a becstelenség görbe útjai.
Ez az Evangélium azonban
mindenekelőtt örömhír. Három dolgot tudunk meg Keresztelő Szent Jánosról. Először
megtudjuk azt, hogy János meghívása a pusztában történt. Másodszor megtudjuk azt,
hogy Isten szólt Jánoshoz. Harmadszor megtudjuk azt, hogy János engedelmeskedett a
hívásnak és elindult, hogy teljesítse a rábízott küldetést. Nekünk is ezt a három
lépcsőt kell megjárnunk ahhoz, hogy örömmel éljük hitünket.
Először, ismét
fel kell fedeznünk a pusztát, a csendet, a belső megnyugvást, a lelki kikapcsolódást.
A mindennapi élet frenetikussá vált, a sok rohanás közepette és a körülöttünk zajló
élet zaja miatt nehezen jut el hozzánk Isten szava. A puszta azt jelenti, hogy egyedül
maradunk Istennel. Ne féljünk Istentől, találjunk időt csendes imára, amikor csak
Vele vagyunk, és amikor Tőle várjuk a választ életünk millió kérdésére. A Szentírás
csendes olvasása is ilyen pusztai találkozás Isten igéjével.
Másodszor, ha
meghalljuk Isten szavát, fogadjuk azt be szeretettel és bizalommal. Isten mindig a
javunkat akarja. Egy Szent mondta, hogy amikor mi egy lépést teszünk Isten felé, Ő
kettőt lép mifelénk. De a kezdeményezés mindig az Istené: Ő szólít meg bennünket,
Ő hív bennünket. Ez megtörténhet egy vasárnapi szentmise alatt, egy reggeli vagy esti
imában, egy csendes templomlátogatásban és az Oltáriszentség előtt eltöltött néhány
percben. Ilyenkor úgy érezzük, lelkünk tele van nyugalommal, szívünk pedig csendes
örömről dalol. Isten jelenléte mindig megnyugtató.
Harmadszor, amikor megtapasztaltuk
Isten jelenlétét saját életünkben, szükségét érezzük annak, hogy erről tanúságot tegyünk
mások előtt is. Ezt lehet sokféleképpen tenni: van aki elmegy messze vidékre hirdetni
az Evangéliumot, van aki saját környezetében válik apostollá, de néha egyszerűen azáltal
teszünk tanúságot Isten irántunk való szeretetéről, hogy hagyjuk, hogy sugározzon
belőlünk az életöröm. Ekkor az emberek elkezdenek vonzódni felénk és jól érzik magukat
közelünkben, mert érzik, hogy a belőlünk kisugárzó életöröm nem csak a mi személyes
varázsunk, hanem a kegyelem térereje sugárzik át rajtunk. Álljunk meg egy pillanatra
a mai Evangéliumnál és fontoljuk meg, hogyan érzik magukat az emberek közelünkben:
jól, vagy rosszul, megnyugodnak, vagy idegessé válnak, örülnek, hogy velünk lehetnek,
vagy bosszankodnak? Kérjük Jézust, hogy tegyen bennünket is megváltó szeretetének
hírnökeivé és tanúivá, amint azt Keresztelő Szent Jánossal tette.