„Szeretni Istent és iránta való szeretetből szeretni testvéreinket” – mondta a pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson

XVI. Benedek ezen a szerdán hideg, de szép napsütéses időben a Szent Péter téren tartotta meg a szokásos általános kihallgatást, amelyre a világ minden részéről több tízezer zarándok gyűlt össze.

A pápa folytatta a középkori teológusokról szóló katekézisét. Ez alkalommal Clairvaux-i Szent Bernát barátja és életrajzírója, a belga származású Guillaume de Saint-Thierry alakja állt elmélkedésének középpontjában. A monasztikus teológus 1075 és 1080 között született Liège-ben, nemesi családban. 1113-ban csatlakozott a franciaországi Reims városában a bencés szerzetesekhez. Pár évvel később az egyházmegye Saint-Thierry kolostorának lett apátja. Abban az időszakban elterjedt igény volt, hogy megtisztítsák és megújítsák a monasztikus életet, egyre hitelesebbé téve azt. Guillame apát is erre törekedett kolostorában, és általában a bencés rendben. Azonban számos ellenállással kellett szembenéznie reformkísérleteit illetően. Barátja, Bernát tanácsa ellenére, 1135-ben elhagyta a bencés apátságot. A fekete rendi ruhát fehérrel cserélte fel és csatlakozott a ciszterci szerzetesekhez. Ettől kezdve egészen 1148-ban bekövetkezett haláláig Isten misztériumát szemlélte csöndes imádkozással, valamint spirituális műveket írt, amelyek jelentős helyet foglalnak el a monasztikus teológia történetében.

Egyik első írásának címe: „De natura et dignitate amoris” – A szeretet természete és méltósága. Ebben kifejezte egyik alapvető gondolatát, amely számunkra is érvényes – mondta katekézisében a Szentatya. Az emberi lélek fő mozgató energiája, az emberi természet legmélyebb lényege a szeretet. Végső soron minden ember egyetlen feladata, hogy megtanuljon őszintén, hitelesen, önzetlenül szeretni. Ezt a feladatot csak Isten iskolájába járva valósíthatjuk meg. Csak így juthatunk el ahhoz a célhoz, amelyért teremtve lettünk. Guillaume apát ezt tanította: „a művészetek művészete a szeretet művészete. A szeretetet a természet Teremtője ébreszti fel bennünk. A szeretet a lélek ereje, amely a lelket, mint természetes terhet elvezeti az őt megillető helyre, végcéljához”. A szeretetet hosszú és elkötelezettséget igénylő úton végigjárva tanulhatjuk meg. Ennek négy állomása van az életkoroknak megfelelően: a gyermekkor, az ifjúkor, az érett felnőtt kor és az öregkor. Ezen az útvonalon haladva meg kell tanulnunk az önfegyelmet, hogy kiküszöböljünk minden erkölcsi rendetlenséghez vezető érzelmet, hogy leküzdjük az önzést és életünkkel csatlakozzunk Istenhez, aki a szeretet forrása, végcélja és ereje. Ekkor jutunk el a spirituális élet csúcspontjára, amelyet Guillaume apát „bölcsességnek” nevezett. Ennek a felfelé vezető útnak a végére érve nagy lelki békét érzünk. Az ember képességei – értelme, akarata és érzelmei – Istenben pihennek ekkor meg – folytatta katekézisében a pápa. A középkori apát más művében is az Isten iránti szeretet radikális hivatásáról szólt. Ez a titka a sikeres és boldog életnek. Szembe tűnő az a tény, hogy amikor erről a szeretetről írt, nagy jelentőséget tulajdonított az érzelmi dimenziónak. Isten iránti szeretetünket, az Úrhoz fűződő kapcsolatunkat olyan emberi érzelmeinkkel fejezzük ki, mint a gyöngédség, az érzékenység, a tapintat – mutatott rá XVI. Benedek. Amikor megtestesült, maga az Úr akart emberi szívvel szeretni bennünket.

A szeretet másik fontos tulajdonsága, hogy megvilágítja értelmünket, és lehetővé teszi, hogy még jobban megismerjük Istent, embertársainkat és az eseményeket. Az a megismerés, ami az érzékekből és az értelemből indul ki, csökkenti, de nem szünteti meg az alany és a tárgy közötti távolságot. A szeretet ezzel szemben vonzást jelent és közösséget teremt egészen odáig menően, hogy egybe olvasztja az alanyt szeretete tárgyával. Ez a kölcsönös érzelem és rokonszenv lehetővé teszi a dolgok mélyebb megismerését. A szeretet már önmagában véve ismeret, vagyis az ismeret kezdete – „Amor ipse intellectus est” – idézte a középkori apát szavait XVI. Benedek pápa.

Tanítása ma is érvényes: arra buzdít, hogy szeressük Istent és szeressük testvéreinket. Csak így találhatunk rá az igazi örömre, amely elővételezi az örökkévaló boldogságot. A szentek nyomában járva tanuljunk meg maradéktalanul szeretni – mondta a pápa, utalva Lisieux-i Szent Teréz egyházdoktor szavaira: „Isteni Jézus, szeretlek és te tudod ezt!...Mindenemet odaadtam isteni Szívednek, amelyből kicsordul a túláradó gyöngédség. Nincs másom rajtad kívül, egyetlen gazdagságom, hogy szeretetedből élek”.

A pápa a világnyelveken is összefoglalta katekézisét, majd köszöntötte a zarándokcsoportokat. Közöttük az olasz tengerészet 4000 tagját, valamint az olasz pékek és cukrászok szövetségének képviselőit, akik hagyományos karácsonyi kuglófokkal ajándékozták meg a pápát. A Szentatya arról biztosította őket, hogy az ajándékokat a szegények között osztja szét. Emlékeztetett továbbá arra, hogy II. János Pál 25 évvel ezelőtt tette közzé „Reconciliatio et paenitentia” k. apostoli buzdítását, amely a bűnbánat szentségének jelentőségére hívta fel a hívek figyelmét. Benedek pápa felelevenítette a „gyóntatószék apostolainak” alakjait, megemlítve Vianney Szent János, Szent Mandic Lipót és Pietrelcinai Szent Pio nevét. A papság évében ezek a szentek mutassanak példát a papoknak és minden kereszténynek. Bízva mindig Isten jóságában, járuljanak a kiengesztelődés szentségéhez.