2009-12-01 18:10:03

Városok a halálbüntetés ellen – a Szent Egyed Közösség kezdeményezése


November 30-án a világ 1200 városában 8. alkalommal rendezték meg a „Városok az életért” elnevezésű világnapot. A kampányhoz az évek során egyre nagyobb számban csatlakoztak a különböző kormányok, szervezetek és a civil társadalom képviselői. A kezdeményezésben résztvevő városok idén is kivilágítottak egy műemléket kinyilvánítva ezzel a halálbüntetés elítélését és csatlakozásukat a mottóhoz: „Nincs igazság élet nélkül”. A világnap jelentőségéről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Mario Marazziti, a Sant’Egidio Közösség szóvivője.

A hetvenes években 23 ország volt, amely eltörölte a halálbüntetést. Jelenleg közel 140-re emelkedett számuk. Lassan az emberiség történetének múltjává válik ez a jelenség. Ugyanakkor azonban létezik még Iránban, Kínában, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban és az USA egyes államaiban. 2007-ben az ENSZ Közgyűlése elfogadta a halálbüntetés eltörlésére vonatkozó határozatot és ezáltal bevezetett egy alapelvet, vagyis hogy ez emberjogi probléma, amely az egész nemzetközi közösséget érinti.

A Szent Egyed Közösség szóvivője szerint nem lehet az emberi méltóságot védelmezni, ha nincs egy határozott és kivételeket nem tűrő álláspontunk az élet védelme terén, vonatkozzon az akár egy bűnöző életére is. Egyetlen országban sem léteznek olyan statisztikák, hogy a halálbüntetés csökkentette volna a súlyos bűncselekmények arányát. Éppen ellenkezőleg, Kanada esetében 25%-kal visszaesett a számuk a halálbüntetés eltörlése óta. Az USA egyes államaiban, ahol újra bevezették, növekedett a gyilkosságok aránya. A halálbüntetés mindenesetre egy újabb halálhoz vezet, cinkossá teszi a civil társadalmat egy gyilkosságban. Azt sem tudták bizonyítani, hogy az elterjedt erőszakot csökkentené. Segíteni kell tehát a társadalmakat, hogy tegyék meg a hiányzó lépést a halálbüntetés végleges eltörlésére.







All the contents on this site are copyrighted ©.