Ádvent első vasárnapjának vesperása a Szent Péter bazilikában

XVI. Benedek pápa szombaton délután 5 órai kezdettel a Szent Péter bazilikában végezte Ádvent első vasárnapjának vecsernyéjét. A vesperás végzésének szokását a Szent Péter bazilikában XVI. Benedek pápa azzal a szándékkal kezdte meg, hogy aláhúzza az új liturgikus év kezdetének jelentőségét az egyház életében. Ádvent első vasárnapjával ugyanis új egyházi év kezdődik, amelyben Krisztus teljes misztériumát ünnepeljük, Megtestesülésétől Pünkösdig, az Úr második eljövetelére várva.

A templom virággal való díszítése ebben az időszakban mértéktartóbb, hogy ez is jelezze az ádventi időszak liturgikus és spirituális sajátosságát, vagyis azt, hogy az Úr Jézus eljövetelét örömmel várjuk ugyan, de egyben lelkünket a bűnbánatra és éberségre hangoljuk. A szertartás során felhangzó közbenjáró kérések is ezt hangsúlyozták: „Veni Domine, et noli tardare” – Jöjj el Urunk, ne késlekedj”. Ádvent a lelki reménység időszaka, amelyben az egész egyház arra törekszik, hogy a remény jele legyen önmaga és az egész világ számára.

A Szentatya az ádventi vesperáson mondott homíliájában a szertartáson elhangzott olvasmányból indult ki, Szent Pál Tesszalonikai hívekhez írt leveléből, amely arra hív bennünket, hogy készülődjünk Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Az ókori világ nyelvezetében az ádvent, eljövetel szó az uralkodó, de mindenképpen fontos személyiség érkezését jelentette. A keresztények ezt a szót alkalmazták, hogy kifejezzék Jézus Krisztussal való kapcsolatukat: Jézus a Király, aki eljött szegény világunkba, hogy mindenkit meglátogasson. Érkezésének ünnepére hivatalosak mindazok, akik hisznek benne, akik hisznek abban, hogy jelen van a liturgikus gyülekezetben. Az adventus latin szó pontosan azt fejezi ki, hogy Isten itt van, hogy nem szigetelte el magát a világtól, hogy nem hagyott magunkra bennünket. Akkor is, ha nem láthatjuk és nem tapinthatjuk meg őt, amint az az érzékelhető világban történik, Ő itt van, meglátogat minket számtalan módon.

Az Ádvent másik alapvető eleme a várakozás, amely egyben a reménység időszaka is. Ádventben úgy kell tekintenünk az időre és a történelemre, mint üdvösségünk kedvező időszakára. Az emberiség vándorútját a reménység jelöli meg, ám a keresztények számára ez a bizonyosság útja, hogy az Úr elkísér bennünket életünk zarándokútján és egy napon letörli a könnyeket arcukról. Egy nem is távoli napon, minden beteljesül Isten Országában, amely az igazság és a béke uralma.

A várakozásnak sok fajta módja van – mondta homíliájában a pápa. Ha a várakozás időszakát nem töltjük meg értelemmel, akkor elviselhetetlenné válik. Amikor azonban értelmes a várakozásunk, akkor állandóan azt érezzük, hogy életünk minden pillanata értékes számunkra. A keresztény módon megélt Ádvent felébreszti bennünk a várakozás igazi értelmét és a reménységben gazdag jövőt. Térjük vissza hitünk középpontjához, amely Krisztus misztériuma, a Messiásé, akit századokon át vártunk és aki megszületett a betlehemi szegénységben.

Amikor eljött közénk, elhozta szeretete és üdvössége ajándékát. Krisztus közöttünk él a Szentírásban, az egyházi évben, a szentekben, az élet apró és nagy történéseiben, a teremtésben. Ádvent a jelenlét és az örök várakozás ideje és főként a belsőséges öröm időszaka, az öröm amiatt, hogy Isten gyermekké lett és eljött közénk. Ez a láthatatlanul is bennünk élő öröm kísérjen bennünket Ádventben a bizalom útján – mondta végül a pápa a Szent Péter bazilikában egybegyűlt híveknek.