2009-11-07 15:31:18

Az élet tiszteletben tartása magában foglalja a bevándorlók befogadását –konferencia a Vatikánban


A katolikusoknak az élet és az emberi méltóság iránti tisztelete nyilvánuljon meg abban is, ahogy a bevándorlókat és a menekülteket fogadják. Biztosítsanak lelkipásztori ellátást számukra és érjék el kormányaiknál, hogy tisztességes módon kezeljék az úton levőket. Antonio Vegliò érsek, az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsának elnöke szerint a globalizáció nemcsak gazdasági jelenség. Hatással van az emberek elvándorlására. A keresztények figyelme középpontjában az ember álljon. Az élet lényege alapvetően spirituális jellegű és a kihívás az, hogy hogyan mozdítsuk elő minden személy védelmét. Különös figyelmet kell szentelni a legsérülékenyebbekre, közöttük az elvándorlókra, akik elhagyják otthonaikat egy jobb élet keresése reményében, illetve azokra, akik az erőszak és az elnyomás elől menekülnek – mutatott rá az érsek.

November 3-án vatikáni sajtótájékoztató keretében mutatták be az Elvándorlók és menekültek lelkigondozásával foglalkozó VI. világkongresszust, amelyet november 9-12. között tartanak a Vatikánban. A nemzetközi tanácskozás témája: „Lelkipásztori válasz az elvándorlás jelenségére a globalizáció korában. Öt évvel az „Erga Migrantes Caritas Christi” (Krisztus szeretete a vándorlók iránt) k. instrukció megjelenése után”. A konferencián részt vevő 81 ország közel 300 képviselőjét fogadja majd XVI. Benedek pápa.







All the contents on this site are copyrighted ©.