Mindenszentek ünnepe - P. Szentmártoni Mihály elmékedése
Mindenszentek ünnepének
első olvasmánya a Jelenések könyvéből vett nagy jelenet, amely a szentek közösségének
megszámlálhatatlan seregét tárja szemünk elé és azt üzeni, hogy a mi helyünk is ott
van közöttük: ez a tudat ad reményt és erőt a mostani élet viszontagságai közepette.
A második olvasmányban Szent János evangélista szintén az örök jövőre irányítja
figyelmünket: mi nem azok vagyunk, akik vagyunk, hanem azok, akik lehetünk és lennünk
kell.
Az Evangéliumban a jól ismert Hegyi beszédet olvassuk. Már annyiszor
hallottuk ezt a szöveget, hogy talán meg sem lep bennünket, pedig kimeríthetetlen
kincstárat tár elénk. Próbáljuk meg ezúttal egy új módon olvasni a boldogságokat.
Mi ugyanis leginkább arra fordítjuk figyelmünket, hogy kik a boldogok, de nem fontoljuk
meg azt, hogy mit kapnak ígéretként azokért a lemondásokért, szorongattatásokért és
megpróbáltatásokért, amiért boldogoknak mondja őket az Evangélium.
Megtudjuk
azt, hogy a mennyek országát kapják, vigaszt kapnak, Isten látása lesz a jutalmuk.
Jutalmuk közös nevezője az Isten országa. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Mennyire
ihlet bennünket a mennyek országa? Tudunk-e vele mit kezdeni lelki életünkben?”
A
Szentek olyan emberek, akik mindig aktuális üzenetet tolmácsolnak felénk. Első és
alapvető üzenetük az, hogy a földi élet két pólus között megy végbe: a jelen és a
jövő, az időbeli és örökkévaló között. A Szentek olyan emberek, akik a jelent élik,
de a jövőre irányítják tekintetüket. A Boldogságok első része kifejezi a jelen valóságát,
a második része a jövő jutalmát: szegénységben élünk még akkor is, ha nagy vagyonunk
van; az élet eseményei, szeretteink elveszítése szomorúsággal tölt el bennünket akkor
is, ha egészségesek vagyunk; a sok becstelenség és erőszak próbára teszi szelídségünket
akkor is, ha megpróbálunk becsületesen élni; a sok igazságtalanság bosszúvágyat ébreszthet
bennünk még akkor is, ha igyekszünk igazságosak lenni; a háborúk, gyilkosságok megkérdőjelezik
az igazságosságra vonatkozó fogalmunkat még akkor is, ha a békét tűztük ki zászlónkra;
az érzékiességben elmerülő kommunikációs eszközök elhomályosítják szemünket még akkor
is, ha erkölcsileg kifogástalan életet igyekszünk élni; a sok lázadó megzavarja békességünket
még akkor is, ha békét hirdetünk; a terrorizmus megzavarja társadalmi nyugalmunkat;
az Egyházat kicsúfolják és üldözik, ami miatt szenvedünk. Ebben és ilyen világban
hol találjuk meg lelkünk nyugalmát, az evangéliumi Boldogságokat? A Szentek arra tanítanak
bennünket, hogy életünk boldogságát úgy találhatjuk meg, ha szívünket egy más valóságba
horgonyozzuk le: Isten országába, Isten valóságába, ami ugyan még nem érkezett el
teljes dicsőségében, de egész biztosan megérkezik.
A Szent azonban nem képzelődő
ember, hanem pontosan a jövő gondolata miatt képes szembenézni a jelen pillanat nagy
kihívásaival: mindennek ellenére tud és akar békességteremtő lenni, mindennek ellenére
tud és akar tisztaszívű maradni, mindennek ellenére tud és akar irgalmat gyakorolni,
mindennek ellenére tud és akar szomorúakat vigasztalni.
Minden keresztény
életszentségre hivatott, ez pedig pontosan ugyanazt jelenti, amit a Szentek tettek:
mi vagyunk a mai kor, a mai idők a mai társadalom sója és napfénye, gyertyalángja
és jó illata. Nem szükségszerűen világtávlatokban kell szentekké lennünk, elég a saját
kis világunkban, közvetlen környezetünkben úgy élnünk, hogy az eljövendő mennyek országára
irányítjuk tekintetünket s ez erőt ad ahhoz, hogy bátran szembenézzünk a jelen pillanat
kihívásaival, nehézségeivel és ellentmondásaival. Ha így élünk, akkor miénk lesznek
az evangéliumi Boldogságok ígéretei.