A hit és az értelem kiegészíti egymást – a pápa gondolatai a szerdai általános kihallgatáson
Az egymással tiszteletteljes párbeszédet folytató hit és az értelem olyanok, mint
két szárny, amely felemeli az ember lelkét, hogy szemlélni tudja az igazságot. A Szentatya
II. János Pál pápának ezekre a szavaira emlékeztetett szerdán délelőtt az általános
kihallgatás során, amelyre mintegy 30 ezer személy gyűlt egybe a Szent Péter téren.
A zarándokok sokaságában magyar hívek is voltak. A budapesti Szent Angéla iskola növendékeit
és a somlóvásárhelyi híveket a pápa ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Az egyház az
apostolok, a szentek és a boldogok tanúságtételére épült. Meszlényi Zoltán püspök
vértanúsága legyen számotokra példa a keresztény életvezetésben.”
Katekézisét
a pápa a XII. századi Európa két nagy latin teológia irányzatának, a monasztikus és
a skolasztikus teológiának szentelte, amelyek gondviselésszerű kulturális és társadalmi
körülmények között alakultak ki. A Szentatya arra kérte a mai keresztényeket, hogy
tegyék közkinccsé ezt a rendkívül nagy spirituális és szellemi örökséget. A hit nyitott
arra, hogy megértse az értelem által végbevitt igyekezetet, míg az értelem elismeri,
hogy a hit nem szegi szárnyát az értelemnek, hanem még szélesebb és magasabb rendű
horizontok felé irányítja. A Szentatya szavai szerint ez jelenti a skolasztikus teológia
örök tanítását.
Aquinói Szent Tamás és Bagnoregio-i Szent Bonaventura századában
a teológiai tevékenység fellendülése két nagy helyszínen történt: a monostorokban
és városi iskolákban, amelyek közül néhány a későbbi egyetemek magva lett. A keresztény
középkor e két tipikus környezetéből, a monostorból és a schola-ból, az iskolából
kiindulva beszélhetünk két egymástól eltérő teológiai módszerről, azaz a monasztikus
és a skolasztikus teológiáról. A monasztikus teológia képviselői a szerzetesek, általában
az apátok voltak, akik az Isten iránti áhítat és vágyódás felszítására törekedtek.
Míg a skolasztikus teológia művelői a kutatást sürgető, nagyműveltségű személyek voltak,
magiszterek, akik arra törekedtek, hogy értelemszerűen mutassák be az isteni misztériumot,
amelyet a hit által vallunk ugyan, de amelyet az emberi értelem is képes felfogni.
Az elérendő cél és a módszer eltérése folytán a két irányzat máshogy foglalkozott
a teológiával. A XII. századi monostorokban a teológiai módszer elsősorban a Szentírás
magyarázatához fűződött, tehát főként biblikus teológia volt. Az Isten Igéjével foglalkozó
legutóbbi püspöki szinódus is hangsúlyozta az írások spirituális megközelítésének
fontosságát.
A skolasztikus teológia elsősorban a székesegyházak mellett létesített
iskolákban fejlődött ki, egy tanítómester és tanítványai körül, amelyek célja főként
a papok képzése és művelődésben elkötelezettek formálása volt. A skolasztikus teológia
törekvése az volt, hogy bemutassa a keresztény kinyilatkoztatás egységét és harmóniáját,
mint skolasztikusnak nevezett módszert, amely bizalmat ad értelemnek. A grammatika,
a filozófia és a logika egyaránt a teológiai tudás szolgálatában álltak. A skolasztikus
summákat olvasva még ma is csodálattal tölt el bennünket a rendezettség, az átláthatóság
és az érvek logikai sorrendje.
A Szentatya a szerdai általános kihallgatáson
mondott katekézisét a következő gondolatokkal zárta: „A tudás csak akkor tud gyarapodni,
ha szereti az igazságot. A szeretet értelemmé válik és az igazi teológia a szívek
bölcsessége, amely irányítja és alátámasztja a hitet és a hívek életét. Imádkozzunk
tehát azért, hogy a megismerés útját és az Isten misztériumaiban való elmélyedést
mindig az isteni szeretet fénye világítsa meg.”