2009-10-24 16:38:04

Isten szeretetének vagyunk a tanúi a legelesettebbek között – a komboniánusok új legfőbb elöljárójának szavai


A Daniele Comboni olasz főpásztor által alapított és róla elvezett missziós kongregáció most tartja 17. általános káptalani ülését Rómában. Ezen a rendi nagygyűlésen megválasztották a kongregáció új legfőbb elöljáróját, az 51 éves Enrique Sánchez González mexikói szerzetes személyében. A komboniánus misszionáriusok együttes száma 1700, akik főként Afrika országaiban végzik apostoli szolgálatukat, de jelen vannak más világrészeken is, mindig a legszegényebbek között.

Teresino Serra utódaként folytatja szolgálatát az új elöljáró a komboniánusok élén az elkövetkező 6 évben. Enrique Sánchez González a kongregáció élére történt megválasztása után ezt mondta:

„Küldetésemre úgy tekintek, mint személyemnek szóló meghívásra, hogy a lehető legfigyelmesebben és legjobban szolgáljak másokat. Szeretnék ugyanakkor minél közelebb állni alapítónk, Szent Daniele Comboni lelki örökségéhez, szeretném első személyben megélni az általa képviselt kegyelmi adományokat és azt a nagy ajándékot, amelyet ő jelentett az egyház, a missziók és az egész világ számára.” A komboniánusok legfőbb elöljárója még hitet tett amellett, hogy a kongregáció missziós szerzeteseinek Isten szeretetével kell jelen lenniük a legszegényebbek körében, mert nem szabad senkiről sem elfeledkezni, akik kedvesek Jézus szent szíve számára.

Az 1831 és 1881 között élt Daniele Comboni olasz püspök, akit Afrika apostolaként szoktak emlegetni, egy férfi és női szerzetes kongregációt alapított elsősorban a Fekete Kontinens megsegítésére. A rendalapító olasz főpásztort II. János Pál pápa 2003. október 5-én szentté avatta két másik modern hithirdetővel együtt. Arnold Janssen az Isteni Ige Társaságát alapította meg. Joseph Freindemezt pedig verbita szerzetesként Kínában hirdette az evangélium örömhírét, és teljesen megosztotta életét az ott élő emberekkel.








All the contents on this site are copyrighted ©.