2009-10-13 17:32:43

A pápa január 17-én a római zsinagógába látogat


2010. január 17-én délután XVI. Benedek a római zsinagógában találkozik a zsidó közösséggel. A látogatásra a katolikusok és zsidók közötti párbeszéd elmélyítésének és fejlődésének 21. emléknapja, valamint a január 17-re eső helyi zsidó ünnep alkalmából kerül sor.

Az ünnep egy csodás eset emlékére alakult ki, amelyet a svát (január közepétől február közepéig tartó) hónap 2. napján ünnepelnek a római zsidó közösségben. 1793-ban a római gettó zsidó lakói megmenekültek a város lakosságának dühe elől. A rómaiak a gettó kapuinál gyűltek össze, hogy felgyújtsák azokat és ellenséges szándékkal behatoljanak a területre. Az volt ugyanis a lakosság meggyőződése, hogy a zsidók védelmet nyújtottak a Franciaországból származó új, forradalmi eszmék gyűlölt támogatóinak. A Pápai Állam más területein a zsidókat emiatt megtámadták és bántalmazták.

Már felkészültek a legrosszabbra, amikor egy hatalmas, váratlan záporeső lehűtötte a támadók lelkesedését és kioltotta a lángokat, amelyek már fellobbantak a kapukon. Az olaszul „Ólom” ünnep neve a sötét és ólomszürke ég színéhez kötődik. A szicíliai iskolában minden évben megemlékeztek erről a napról az „Ezrà Betzaròt” kongregációnak köszönhetően gyertyagyújtás és fogadás keretében, amely során pénzadományokat gyűjtöttek a társulat tagjaitól.







All the contents on this site are copyrighted ©.