2009-10-07 18:03:37

Az egyház Afrikában nevelje kiengesztelődésre a fiatalokat – mondta a madagaszkári érsek a szinóduson


Az egyház Afrikában arra kapott meghívást, hogy a nemzetek lelkiismerete és a lelkiismeretek nevelője legyen – állapította meg kedden délelőtt Odon Razanakolona, Antananarivo érseke a szinódusi atyákhoz szólva. A Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: az egyház nevelje az embereket, mert a kiengesztelődés nem következik be olyan egyszerűen. Mivel létezik az erőszak kultúrája, elsősorban a fiatalokkal kell foglalkozni, hogy megfelelő módon gondolkodjanak és cselekedjenek, elutasítva az erőszakot felhasználva. Ez az egyház feladata Madagaszkáron.

Mivel nagy a fiatalok elvándorlásának veszélye, az érsek szerint a fejlett országok feladata, hogy megtalálják a módját, miként biztosítsák a fejlődő országok lakóik élelmiszer ellátását. Az egyháznak mindig hallatnia kell a hangját, segíteni az embereket, továbbá felhívni a vezetők figyelmét és emlékeztetni őket felelősségükre, még ha nem is akarják ezt meghallani. A nemzet lelkiismeretévé kell válnunk. Szükség van a bátorságra, Istenre, hitünkre támaszkodva. Együtt kell haladni az emberekkel. A nevelés ugyanis az érettség felé vezeti a személyt.

Az Afrikában jelenlevő konfliktusokkal kapcsolatban a madagaszkári érsek elmondta: léteznek különböző népcsoportok ez igaz, de ezek eszközként való felhasználása azért, hogy egyesek hatalomhoz jussanak egy másik kérdés. Nem igazán a többséggel van probléma, hanem azokkal, akik saját céljukra felhasználják a kisebbségeket.








All the contents on this site are copyrighted ©.