2009-10-06 17:19:43

„Európa katolikusai nagy figyelemmel követik az afrikai keresztények sorsát” – Erdő Péter bíboros szinódusi felszólalása


Október 5-én, délután, a második közgyűlésen hangzott el Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa elnökének felszólalása. A bíboros mindenekelőtt tolmácsolta az európai főpásztorok szívélyes üdvözletét, emlékeztetve rá, hogy a földrész püspöki konferenciáinak elnökei ezekben a napokban tartották plenáris ülésüket Párizsban. A találkozón beszámoltak arról a közös munkáról is, amelyet a CCEE és a SECAM – az afrikai és madagaszkári főpásztorokat tömörítő szimpózium – végez. Különböző afrikai és európai országokban kerül sor ezekre a megbeszélésekre, amelyek olyan témákkal foglalkoznak, mint a migráció, a rabszolgaság.

Erdő Péter bíboros ezután megállapította: „Európa földje is vértől áztatott”. Amikor a Berlini Fal leomlása után a földrész nyugati és keleti részének lakói, főleg a katolikusok, szabadon találkozhattak egymással, tudomást kellett venniük közös történelmünk összetettségéről. Főleg a kelet-európai népek, történelmük során gyakran úgy érezték, hogy gyarmati helyzetben vannak és kizsákmányolják őket. Még a modern kor első évszázadaiban is Délkelet-Európa egyes falvainak egész keresztény lakosságát ázsiai rabszolgapiacokra hurcolták el.

Európa közelmúltjának történelme számos sebet hagyott maga után, amelyek még távolról sem gyógyultak be teljesen. Az emberiség történelmében legtöbb életáldozatot követelő II. világháború után a nyugat-európai népek közül a németek és a franciák, olyan katolikus politikusok, mint Robert Schumann, Konrad Adenauer és Alcide De Gasperi alapvető segítségével megtalálták a békés együttélés és a mélyen gyökerező kiengesztelődés útját. Ma Európa középső és keleti térségére vár a feladat, hogy keresse a szívek kiengesztelődését, az emlékezet megtisztítását és az építő testvériséget.

Gyakran éppen a katolikus főpásztorok azok, akik elsőként nyilvánítják ki a kiengesztelődés jeleit, mint ahogy ezt a német és a lengyel püspökök tették. Kiengesztelődésük nagy gesztusát kezdetben társadalmaik számos csoportja értetlenül fogadta. Az említett kor néhány nagy teológusa, különösen Joseph Ratzinger, szenvedélyes szavakkal védelmezte ezt a prófétai tettet. Az utóbbi években a kiengesztelődés és a testvériség hasonló gesztusaira került sor többek között Lengyelország és Ukrajna, Szlovákia és Magyarország között.

A tömegtájékoztatási eszközök gyakran nem szentelnek elegendő figyelmet ezeknek az eseményeknek. Talán nem hiányoznak azok a csoportok sem, amelyek politikai és gazdasági előnyre számítva feszültséget és ellenségeskedést szítanak népek, etnikai csoportok vagy vallások között. Azonban Krisztus a világ világossága, aki megvilágítja az emberi történelem sötétségét, és őt soha semmilyen homály, gyűlölet vagy rossz nem győzheti le – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros.

Krisztusban van reménységünk. Még ha az egyház hangja és az egyes keresztények tanúságtétele gyöngének is tűnik, ez a halk hang erősebb minden zajnál, hazugságnál, propagandánál vagy manipulációnál. A vértanúk erejéről tanúskodunk – folytatta beszédét Erdő Péter bíboros. Megkezdődött a XX. századi hitvallók boldoggá és szentté avatása. A hosszú üldöztetés során emléküket csönd borította, mégis élénken megmaradt a hívők szívében. Most kezdtük el a sírgödrök felnyitását. Megható látni, hogy mi maradt a vértanúk testéből. Földi maradványaik áthelyezése minden egyes alkalommal mélyen megrázza a jelenlévők lelkét. A nagy feszültség, amely egy meggyilkolt ember végső gyöngesége és ugyanannak a személynek a legmagasztosabb ereje között van, rendkívül erős spirituális lendületet ad közösségeinknek.

Mi, európai katolikusok megtanultuk történelmünkből, hogy figyelemmel kövessük az afrikai keresztények sorsát is. Megtanultuk nagyra becsülni hűségüket, tanúságtételüket. Az afrikai vértanúk, akiknek száma évről évre aggasztóbb, Krisztusért és Egyházáért adják életüket, így tehát értünk is. Az afrikai helyi egyház megérdemli hálánkat és mély tiszteletünket – mutatott rá a magyar prímás.

Isten Szolgája, II. János Pál erőteljes és világos tanítást hagyott ránk az isteni irgalmasságról. Az olykor ördöginek tűnő köröket, amelyek egész társadalmakat taszíthatnak kétségbeesésbe, a gyűlölet, az erőszak, a bosszú és az igazságtalanság struktúráira építve etnikai csoportok, népek vagy társadalmi osztályok között, nem győzhetnénk le pusztán emberi erővel, ha nem létezne az isteni irgalmasság, amely képessé tesz arra, hogy kövessük Krisztus parancsolatát: „Legyetek tehát irgalmasak, amint a ti Atyátok is irgalmas” (Lk 6, 36).

Meggyőződésünk, hogy az ajándékok kicserélése olyan program, amely nemcsak Európa nyugati és keleti részére érvényes – folytatta szinódusi felszólalásában Erdő Péter bíboros. Ez a hívek kötelessége az egyes kontinensek között és egyetemes szinten. Ugyanakkor jobban el kívánjuk mélyíteni az afrikaiak liturgikus, katekétikai tapasztalatát, a papi hivatások dinamizmusát, annak a lehetőségét, hogy közösen építsük Krisztus Egyházát Európában, Afrikában, és világszerte – mondta a CCEE elnöke.
A világ nagy gazdasági és politikai mozgató erői gyakran nem a szeretet és az igazságosság logikája szerint működnek. Olykor megfeledkeznek az igazi valóságról, a dolgok és az ember természetéről. Az emberi méltóság azonban nem hatékonyságunk, nem evilági sikereink függvénye. Minden ember azonos elidegeníthetetlen méltósággal rendelkezik, mivel Isten saját képmására és hasonlatosságára teremtette. Az emberi méltóság nem összeegyeztethetetlen a szenvedéssel. Hamis lenne egy olyan ideológia, amely azt állítaná, hogy méltóságunk megőrzéséhez jobb lenne a halált választani, semmint szenvedni. Ez volt az ókorban a görög-római magatartás, amelyet még nem világított meg az Evangélium tanítása. Krisztus példája azonban azt tanítja, hogy a legnagyobb szenvedés a legnagyobb méltóság és dicsőség pillanata lehet.

A teremtett valóság természete változatlan még akkor is, ha korunkban sokan nem hallgatják meg a Teremtő hangját és nem nyitottak az igazság befogadására, a szeretet gyakorlására. Az igazságosság és az isteni irgalmasság ettől függetlenül mindenképpen érvényre jut a világ működésében, a történelem lefolyásában – mondta Erdő Péter bíboros, majd ezekkel a szavakkal fejezte be szinódusi felszólalását:

„Biztosítunk benneteket imáinkról és szolidaritásunkról, hogy megtaláljátok a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke előmozdításának útjait, hogy számunkra is támaszt nyújtsatok tapasztalataitokkal, hitetekkel és tanúságtételekkel”.







All the contents on this site are copyrighted ©.