A jövő kihívásai az egyház számára - Jakubinyi György érsek millenniumi zárógondolatai

Kettős kihívás előtt állunk, de ez nem csak a gyulafehérvári főegyházmegyét, hanem az egész társadalmat érinti, ezek pedig a létszámcsökkenés és a megélhetés biztosítása a szülőföldön. A legutóbbi két népszámlálás során 45 év után kérdik meg először az embereket, hogy milyen vallásúak. Ezen kimutatás szerint 1992-ben 491 ezer híve volt az egyházmegyének, a 2002-es adatok szerint pedig csupán 441 ezer, tíz év alatt 50 ezerrel csökkent a hívek száma az egyházmegyében. Országos szinten is csökkent Románia lakossága. Az első oka a fogyásnak, hogy Románia első helyen áll Európában a magzatelhajtás terén. A számok ismeretében ki lehet számítani, hogy évente hány település lakossága nem születik meg Erdélyben.

A másik szomorú jelenség: a nyomor és ebből kifolyólag az elvándorlás. Elkeseredettségükben vendégmunkásnak állnak az emberek, külföldön vállalnak munkát. Ilyenkor mindig a szent család jut eszembe, hisz Szent József és Szűz Mária is tulajdonképpen két évig vendégmunkás volt Egyiptomban. Igaz, nem a nyomor elől, hanem Heródes elől menekültek, ma így mondanánk, hogy politikai menedékjogot kértek Egyiptomban. S amint lehetett, hazatértek. A vendégmunkásság egyrészt segít a családokon, mármint ami az anyagiakat illeti, másrészt azonban a távolság miatt elidegenednek egymástól a családtagok, egyre több a válás. Emellett már országos szociális probléma lett a nagymamára hagyott gyermekek, akiket aztán idővel árvaházba küldenek.
Az egyház kötelessége ezekre a kérdésekre odafigyelnie. Tesszük mindezt a főegyházmegyei Caritason keresztül segít, hiszen e szervezetnek ez a célja. De ezzel is így vagyunk – bár országos szinten a legjobban működő Caritas a gyulafehérvári –, Kalkuttai Boldog Teréz anya szavaival élve: amit mi teszünk, csak egy csepp a tengerben. De ha nem tennénk meg, ez a csepp hiányozna a tengerből.

Látva az ezeréves feladatot, a hűséget, a kitartást mostoha körülmények között is, akkor is, amikor még püspök sem volt az országban, mégis megmaradt a katolikus egyház – ez buzdít minket, az, hogy a társadalom rákfenéi ellenére is az egyházunk fennmaradt. Ezzel a bizalommal indulunk a második évezrednek, és a feladatunk változatlan: továbbra is hirdetnünk kell az örök evangéliumot. Hadd idézzem Dosztojevszkijt, aki azt mondta, hogy a mai ember azért nem boldog, mert nincsen, aki megmondaná neki, hogy miért boldog.

Az egyház feladata az, hogy a mai körülmények között is vigye a megváltás örömhírét, hogy megmagyarázza az embertársaknak, hogy akkor is, ha beborult az ég vagy pedig dörög és villámlik, akkor is, ha katasztrófák jönnék és dúl a terrorizmus a világ több pontján, akkor is van elég okunk arra, hogy örüljünk. A kereszténység alapvető kifejezése, az evangélium örömhírt jelent. Ez a mi feladatunk: hirdetni az evangéliumot.