2009-09-22 16:14:43

Nigéria: a kormány nem védelmezi a lakosságot a szélsőségesek erőszakos támadásaitól


Egy hónappal ezelőtt Nigéria északi részén a Boko Haram elnevezésű radikális iszlám csoport erőszakcselekményeket hajtott végre. Az ország püspökei a kormányt teszik felelőssé közel 2000 ártatlan állampolgár haláláért.

A nigériai főpásztorok a „Megtérés az igazságosságért és a kiengesztelődésért” témáról tartották szeptember 7-12. között második plenáris ülésüket, amelynek végén tették közzé álláspontjukat. Emlékeztették a kormányt alkotmányos felelősségére a vallási kisebbségek jogainak védelmezése terén. Elítélték az erőszak kultúrájának elterjedését, amely Nigériában is tapasztalható. A főpásztorok a muzulmán többségű északi országrész helyzete mellett foglalkoztak a Niger folyó deltájánál kialakult körülményekkel is.

Arra kérték a kormányt, hogy adjon amnesztiát a Niger Delta Jogi Egyenlőségéért (MEND) nevet viselő mozgalom harcosainak. Ezzel elérhető a béke megteremtése és nagyobb elkötelezettséggel leküzdhetők az igazságtalanságok, amelyek elszegényítik a terület lakosságát a multinacionális cégek kőolaj kitermelése miatt.

A Niger deltájának keresztény képviselőkből álló fóruma (NDCLF) nyílt levelet küldött az államfőnek (Umaru Yar’Adua), amelyben javaslatokat tesz a régióban kialakult erőszak megszűntetésére és a hosszú távú béke megteremtésére az országban. A levél, amelyet a katolikus, anglikán és metodista egyház felelősei írták alá, központi helyen foglalkozik a kőolaj erőforrások kezelésével. 2006 óta az ország legnagyobb kőolaj kitermelőhelyét, a Niger folyó deltáját folyamatosan a MEND mozgalom támadásai érik.

Ellenzik ugyanis a kőolaj-kitermelő platformok felállítását és a bevétel igazságos elosztását követelik. A keresztény fórum a kőolajipari törvénytervezet kapcsán hangsúlyozza, hogy nem veszi figyelembe a kőolaj kitermelő közösség szükségleteit. A keresztény képviselők szerint a törvénytervezet a szövetségi kormány kezébe adná a kitermelési jogokat, ezáltal kizárva belőle a kitermelőket, ami nem igazságos és nem méltányos.








All the contents on this site are copyrighted ©.