2009-09-21 12:14:27

„A liturgia az afrikai népek életének ritmusa” – interjú az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hivatalvezetőjével


Az Osservatore Romano c. vatikáni napilap szeptember 12-i számában Gérard Njen kameruni prelátus, a vatikáni dikasztérium hivatalvezetője nyilatkozott az október 4-e és 25-e között megrendezésre kerülő, Afrikával foglalkozó püspöki szinódus előkészületeként.

Az afrikai kultúra termékeny talaj az evangéliumi mag számára – olvassuk a cikkben. Természetesen fennáll annak a veszélye, hogy a vallási tapasztalat kimerül a babonában, a mágikus szertartásokban. Ezért a közelgő püspöki szinódus jó alkalom arra, hogy előtérbe kerüljön a papi hivatás és a liturgia valódi természete, amely nem korlátozódik külső rítusok sorozatára, hanem Krisztus üdvözítő művének folytatása.
Gérard Njen kameruni prelátus az Osservatore Romano c. napilapnak adott interjújában többek között utal arra a bibliai fogalomra, miszerint Isten a kőszikla és az üdvösség. A dél-kameruni népcsoport (Ngog Lituba) nevét a térségben található, szentnek nevezett szikláról kapta. A szikla ugyanis barlangjaival, üregeivel és forrásával különleges jelentőségű számukra: megvédte a lakosságot a muzulmánok támadásaitól. A népcsoport tagjai a sziklaüregekben elrejtőzve menekültek meg attól, hogy elhurcolják, vagy megöljék őket. Ezt a sziklát az UNESCO augusztusban felvette az emberiség világörökségének listájára – emlékeztetett rá az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hivatalvezetője.

Henri Hatzfeld szociológus és antropológus a vallás három alapelemét különbözteti meg: a hagyomány, a rituális szertartás és az értékek. 500 évvel Angola és több mint 100 évvel számos más afrikai ország evangelizálása után mondhatjuk, hogy a földrészen a liturgia „ars celebrandi”, azaz művészetté vált. Elég, ha emlékezünk a pápák afrikai apostoli látogatásaira, amelyek során bebizonyosodott, hogy egyensúly áll fenn a gregorián és az ún. „afrikai” liturgia között, kezdve a sajátos helyi hangszerektől.

Melyek a leggyakoribb visszaélések Afrikában a liturgia terén? – tette fel a kérdést az Osservatore Romano újságírója. A kameruni prelátus szerint a liturgia tudomány, amelynek jól kell ismerni határozott előírásait. Gyakran tudatlanságból nem követik ezeket. Fennáll annak a veszélye, hogy a liturgia bemutatásakor megmaradnak a folklór szintjén. Ellenőrizni kell továbbá, hogy ne járuljanak a szentségek vételéhez az elváltak, a poligámiában élők, a varázslók – tette hozzá Gérard Njen prelátus.

Az Afrikával foglalkozó püspöki szinódus „Instrumentum laboris” c. munkadokumentumának 95. pontja szerint egyes papok okkult gyakorlatokat végeznek. Ez igaz – állapította meg a kameruni atya, hozzátéve, hogy a papok olykor nehéz helyzetben vannak, mert közösségük ezt elvárja tőlük. A papoknak szentelt év jó alkalom arra, hogy Afrikában újra felfedezzék a papi identitás lényegét, főleg azt, hogy a pap nem látnok, nem mágus, nem varázsló, hanem az apostolok és utódainak tanítványa. Az afrikai papoknak elődeik nyomában kell járniuk, követniük kell a misszionáriusok, az első idők bennszülött papjainak példáját. Újból használni kell a kegytárgyakat, mint az érmék, a kegyszobrok, skapulárék, keresztek, és hangsúlyt kell fektetni a rózsafüzér elimádkozására, novénák tartására. Sajnos egyes felfogások kinevetik ezeket az ájtatosságokat, kezdve a külföldi papoktól.

Az afrikai népeknek saját rítusuk van az élet minden fontos fázisára, mint a megtermékenyülés, a terhesség, a születés, a fiatalok bevezetése a felnőtt életbe, a gyász, a temetés, a családtagok, törzsek közötti kiengesztelődés, a megtisztulás, gyógyítás, a törzsfőnök beiktatása egységben az ősökkel. Számos rítust hozzá lehet kapcsolni a keresztény szentségekhez, mint a keresztség, a bérmálás, a házasság, az egyházi rend, vagy a betegek szentsége. Mindezek az ősi rítusok kulturálisan továbbra is jelen vannak a megkeresztelkedett hívek életében és hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsék a katolikus egyház szentségeit.

Afrikában különösen élénk a miszticizmus, a spiritualizmus. Sokan fordulnak mágusokhoz, látnokokhoz, gyógyítókhoz. A varázslók mindenütt jelen vannak. A helyi egyház tanulmányozza, hogy hogyan nézzen szembe ezzel a jelenséggel. A liturgikus élet, a lelkigyakorlatok, a napi szentmise, a gyakori gyónás, a családok bevonása révén törekszik megmutatni, hogy a gyógyulás Istentől jön. Jelen van a hívek életének szomorú és örömteli pillanataiban, a mennyei pártfogók ünnepén, megőrizve a termény betakarításának szertartását az állattenyésztők, a halászok, a vadászok életritmusát követve.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hivatalvezetője az Osservatore Romano c. vatikáni napilapnak adott interjújában emlékeztetett az Afrikát sújtó háborúkra. Dél-Afrikában a fajgyűlölő apartheid uralkodott 1994-ig. Ekkor dúlt a ruandai háború a hutuk és a tutszik között. Szudánban az ország északi és déli része között folyt polgárháború. Az 1984-ben Nobel békedíjjal kitüntetett Desmond Tutu anglikán érsek sokat tett azért, hogy békés forradalom következtében jöjjön létre a kiengesztelődés a Dél-Afrikai Köztársaságban. Erről maga a főpásztor tett tanúságot könyvében, amelynek címe: „Nincs jövő megbocsátás nélkül”.

Ma Dél-Afrika új, demokratikus nemzet, ahol eltörölték a fajellenes törvényeket és általános amnesztiában részesítettek mindenkit, aki beismerte bűntetteit. A liturgia követi minden társadalom és nemzet életét. Mindig a válság valódi okaiból kiindulva kell dolgozni a jövő érdekében. El kell köteleznünk magunkat a békés együttélésre. Mielőtt az oltár elé vinnénk felajánlásunkat, ki kell engesztelődnünk testvéreinkkel. A liturgia csak ezáltal járulhat hozzá ahhoz, hogy megváltozzon az emberek gondolkodásmódja – zárta interjúját Gérard Njen kameruni prelátus az Osservatore Romano hasábjain.







All the contents on this site are copyrighted ©.