„A liturgia az afrikai népek életének ritmusa” – interjú az Istentiszteleti és
Szentségi Kongregáció hivatalvezetőjével
Az Osservatore Romano c. vatikáni napilap szeptember 12-i számában Gérard Njen kameruni
prelátus, a vatikáni dikasztérium hivatalvezetője nyilatkozott az október 4-e és 25-e
között megrendezésre kerülő, Afrikával foglalkozó püspöki szinódus előkészületeként.
Az afrikai kultúra termékeny talaj az evangéliumi mag számára – olvassuk a
cikkben. Természetesen fennáll annak a veszélye, hogy a vallási tapasztalat kimerül
a babonában, a mágikus szertartásokban. Ezért a közelgő püspöki szinódus jó alkalom
arra, hogy előtérbe kerüljön a papi hivatás és a liturgia valódi természete, amely
nem korlátozódik külső rítusok sorozatára, hanem Krisztus üdvözítő művének folytatása.
Gérard Njen kameruni prelátus az Osservatore Romano c. napilapnak adott interjújában
többek között utal arra a bibliai fogalomra, miszerint Isten a kőszikla és az üdvösség.
A dél-kameruni népcsoport (Ngog Lituba) nevét a térségben található, szentnek nevezett
szikláról kapta. A szikla ugyanis barlangjaival, üregeivel és forrásával különleges
jelentőségű számukra: megvédte a lakosságot a muzulmánok támadásaitól. A népcsoport
tagjai a sziklaüregekben elrejtőzve menekültek meg attól, hogy elhurcolják, vagy megöljék
őket. Ezt a sziklát az UNESCO augusztusban felvette az emberiség világörökségének
listájára – emlékeztetett rá az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hivatalvezetője.
Henri Hatzfeld szociológus és antropológus a vallás három alapelemét különbözteti
meg: a hagyomány, a rituális szertartás és az értékek. 500 évvel Angola és több mint
100 évvel számos más afrikai ország evangelizálása után mondhatjuk, hogy a földrészen
a liturgia „ars celebrandi”, azaz művészetté vált. Elég, ha emlékezünk a pápák afrikai
apostoli látogatásaira, amelyek során bebizonyosodott, hogy egyensúly áll fenn a gregorián
és az ún. „afrikai” liturgia között, kezdve a sajátos helyi hangszerektől.
Melyek
a leggyakoribb visszaélések Afrikában a liturgia terén? – tette fel a kérdést az Osservatore
Romano újságírója. A kameruni prelátus szerint a liturgia tudomány, amelynek jól kell
ismerni határozott előírásait. Gyakran tudatlanságból nem követik ezeket. Fennáll
annak a veszélye, hogy a liturgia bemutatásakor megmaradnak a folklór szintjén. Ellenőrizni
kell továbbá, hogy ne járuljanak a szentségek vételéhez az elváltak, a poligámiában
élők, a varázslók – tette hozzá Gérard Njen prelátus.
Az Afrikával foglalkozó
püspöki szinódus „Instrumentum laboris” c. munkadokumentumának 95. pontja szerint
egyes papok okkult gyakorlatokat végeznek. Ez igaz – állapította meg a kameruni atya,
hozzátéve, hogy a papok olykor nehéz helyzetben vannak, mert közösségük ezt elvárja
tőlük. A papoknak szentelt év jó alkalom arra, hogy Afrikában újra felfedezzék a papi
identitás lényegét, főleg azt, hogy a pap nem látnok, nem mágus, nem varázsló, hanem
az apostolok és utódainak tanítványa. Az afrikai papoknak elődeik nyomában kell járniuk,
követniük kell a misszionáriusok, az első idők bennszülött papjainak példáját. Újból
használni kell a kegytárgyakat, mint az érmék, a kegyszobrok, skapulárék, keresztek,
és hangsúlyt kell fektetni a rózsafüzér elimádkozására, novénák tartására. Sajnos
egyes felfogások kinevetik ezeket az ájtatosságokat, kezdve a külföldi papoktól.
Az
afrikai népeknek saját rítusuk van az élet minden fontos fázisára, mint a megtermékenyülés,
a terhesség, a születés, a fiatalok bevezetése a felnőtt életbe, a gyász, a temetés,
a családtagok, törzsek közötti kiengesztelődés, a megtisztulás, gyógyítás, a törzsfőnök
beiktatása egységben az ősökkel. Számos rítust hozzá lehet kapcsolni a keresztény
szentségekhez, mint a keresztség, a bérmálás, a házasság, az egyházi rend, vagy a
betegek szentsége. Mindezek az ősi rítusok kulturálisan továbbra is jelen vannak a
megkeresztelkedett hívek életében és hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsék a
katolikus egyház szentségeit.
Afrikában különösen élénk a miszticizmus, a
spiritualizmus. Sokan fordulnak mágusokhoz, látnokokhoz, gyógyítókhoz. A varázslók
mindenütt jelen vannak. A helyi egyház tanulmányozza, hogy hogyan nézzen szembe ezzel
a jelenséggel. A liturgikus élet, a lelkigyakorlatok, a napi szentmise, a gyakori
gyónás, a családok bevonása révén törekszik megmutatni, hogy a gyógyulás Istentől
jön. Jelen van a hívek életének szomorú és örömteli pillanataiban, a mennyei pártfogók
ünnepén, megőrizve a termény betakarításának szertartását az állattenyésztők, a halászok,
a vadászok életritmusát követve.
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció
hivatalvezetője az Osservatore Romano c. vatikáni napilapnak adott interjújában emlékeztetett
az Afrikát sújtó háborúkra. Dél-Afrikában a fajgyűlölő apartheid uralkodott 1994-ig.
Ekkor dúlt a ruandai háború a hutuk és a tutszik között. Szudánban az ország északi
és déli része között folyt polgárháború. Az 1984-ben Nobel békedíjjal kitüntetett
Desmond Tutu anglikán érsek sokat tett azért, hogy békés forradalom következtében
jöjjön létre a kiengesztelődés a Dél-Afrikai Köztársaságban. Erről maga a főpásztor
tett tanúságot könyvében, amelynek címe: „Nincs jövő megbocsátás nélkül”.
Ma
Dél-Afrika új, demokratikus nemzet, ahol eltörölték a fajellenes törvényeket és általános
amnesztiában részesítettek mindenkit, aki beismerte bűntetteit. A liturgia követi
minden társadalom és nemzet életét. Mindig a válság valódi okaiból kiindulva kell
dolgozni a jövő érdekében. El kell köteleznünk magunkat a békés együttélésre. Mielőtt
az oltár elé vinnénk felajánlásunkat, ki kell engesztelődnünk testvéreinkkel. A liturgia
csak ezáltal járulhat hozzá ahhoz, hogy megváltozzon az emberek gondolkodásmódja –
zárta interjúját Gérard Njen kameruni prelátus az Osservatore Romano hasábjain.