2009-09-15 17:53:52

A keresztényeknek szent főpásztorokra van szükségük – Bertone bíboros homíliája a Szent Péter bazilikában


Szeptember 15-én, kedden reggel Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában annak a 115 főpásztornak a részvételével, akiket az elmúlt 12 hónapban szenteltek püspökké. A világ minden részéről érkezett főpásztorok ezekben a napokban a római „Regina Apostolorum” intézetben szemináriumon vesznek részt, amelyet a Püspöki Kongregáció szervezett részükre. A hétfőn délután megnyílt összejövetel jövő kedden ér véget.

Homíliájában Bertone bíboros a Szentatya szombaton mondott szavait idézte: „Hűség, óvatosság, jóság” – ezek a püspöki szolgálat fő jellemzői. A főpásztorok számára rendezett szeminárium rendkívül hasznos kezdeményezés spirituális és lelkipásztori szempontból – mondta a bíboros, tolmácsolva a pápa köszöntését és bátorítását.
Jézus Krisztus szolgájának hűsége nem azt jelenti, hogy a hitet az egyes korok divatjaihoz alakítjuk, hanem azt, hogy elvisszük örök életet adó szavait az embereknek. Ez ugyanis a legértékesebb ajándék, amit Jézus szolgáira bízott. Az óvatosság elsősorban abból áll, hogy az igazság és az őszinte értelem emberei vagyunk – folytatta homíliájában Bertone bíboros.

A jóságról szólva megállapította: az egyedüli Jó, Isten felé kell fordulnunk, fokozatosan elmélyítve hozzá fűződő kapcsolatunkat. Isten népének szüksége van hiteles tanúságtevőkre és szent lelkipásztorokra. Végül a vatikáni bíboros államtitkár Aranyszájú Szent Jánost idézte: „elég egy buzgalommal teli ember ahhoz, hogy átalakítson egy egész népet.” Legyen ez mindnyájunk életprogramja – fejezte be homíliáját Tarcisio Bertone bíboros a Szent Péter bazilikában.







All the contents on this site are copyrighted ©.