2009-09-03 17:11:50

Szent Ágoston életéről készült film ősbemutatója a Szentatya előtt Castel Gandolfo-ban


„Kedves barátaim, az itt levetített filmen keresztül nagy spirituális utazásban volt részünk. Szeretnék ezért köszönetet mondani mindazoknak, akik ezt a filmet megvalósították” – XVI. Benedek pápa ezekkel a szavakkal fejezte ki elismerését a Szent Ágostonról készült film megtekintése után. Az egyháztörténelem egyik legnagyobb gondolkodójának életét bemutató filmsorozat Olaszországban a közszolgálati televízióban tűzik műsorra az ősz folyamán. Ám az alkotóknak az volt a kívánsága, hogy először a Szentatya tekintse meg a filmet. Ez valóban meg is történt szerdán este a Castel Gandolfó-i apostoli palota un. Svájciak Termében.

A pápa nagyra értékelte ezt a gesztust annál is inkább, mivel valamiképpen ő inspirálta ennek a Szent Ágoston-filmsorozatnak a megszületését. 2006 augusztusában, bajorországi látogatására készülve német televíziós szakemberekhez szólva azt mondta, hogy a filmművészet nagyon jó szolgálatot tehet azzal, hogy bemutatja a történelem nagy szentjeinek életét. A Castel Gandolfoi-i ősbemutatón az összesen 3 órás filmből egy órányit vetítettek le meghívott vendégek előtt. Többek között jelen voltak a nemzetközi összefogással készült film alkotói, köztük az olasz RAI és a német Bayerischer Rundfunk képviselői.

A Szentatya a vetítés után elhangzott beszédében a következő szavakkal emlékeztetett arra, hogy ő maga is ihletője volt ennek a filmnek. „Nagy örömet jelent számomra, hogy egy szinte véletlen megjegyzésem nyomán megvalósult ez a Szent Ágostont bemutató nagylélegzetű alkotás. Köszönet ezért az olasz RAI és a bajor televíziónak és a Lux Vide filmgyárnak.” A Szentatya beszédében még hangot adott annak a véleményének, hogy ez a látszólag távoli földrész (Afrika, Szent Ágoston szülőföldje) sokkal közelebb áll hozzánk, amint azt gondolnánk. Az emberiség sorsa, drámája ugyanis mindenütt azonos. A gondokkal, szenvedéssel és kudarcokkal teli emberi életekben végül mégis felszínre kerül az Igazság. A film végkicsengése az a nagy reménység, hogy rátalálunk az igazságra. Szent Ágoston élete látszatra tragikusan végződik, hiszen azt a világot, amelyért és amelyben élt, földig lerombolták. Szent Ágoston üzenete azonban a mai gyorsan változó világunkban is érvényes. „Reméljük, hogy mindazok, akik megtekintik ezt a róla készült filmet, rátalálnak az igazságra és a szeretetre” – mondta végül XVI. Benedek pápa.

Szent Ágoston, Augustinus, Hippó püspöke, egyházatya és filozófus, 354-ben született az észak-afrikai Thagastéban (a jelenlegi Algéria területén) és Hippóban hunyt el 430-ban. Édesanyja, a későbbi Szent Mónika után Milánóba érkezett, ahol megtért a kereszténységre. Számtalan filozófiai, bölcseleti műve közül a legismertebb a "Vallomások" (Confessiones) c. életrajzi munkája, amelyben bűnei beismerése mellett főként Isten irgalmát és bölcsességét dicsőíti. Szent Ágoston tanítása a mai embernek is eligazítást ad. Egyik leghíresebb ránk maradt mondása a következő: „Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.”








All the contents on this site are copyrighted ©.