2009-08-25 16:38:52

Ha nem bontjuk le a szívekben lévő favellákat, nem lehetséges a fejlődés – Varga János atya 2. tudósítása a Rimini Meetingről


RealAudioMP3 Az elmúlt 30 év történetét, a fejlődést jól jelzi, hogy az első találkozó még 9000 m2-en került megrendezésre, ma pedig 170.000 m2 ad helyet a különféle programoknak. Az elmúlt három évtized alatt – többek között – vendég volt: José Carreras, Andrej Tarkovskij, Eugen Ionescu, Francois Michelin, Jean Guitton, Lech Walensa, Helmuth Kohl, a Dalai Láma, még bíborosként Joseph Ratzinger, Hans Urs von Balthasar, 2005-ben Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, valamint a XX. Század két legnagyobb egyénisége: Teréz anya és II. János Pál pápa.

„Visszaadtátok nekünk a reményt!” – így fejezték ki örömüket annak a csoportnak a tagjai, akik a földrengés sújtotta l’Aquila-ból első alkalommal érkeztek a Meetingre. Őket azok a Comunione e Liberazione Mozgalomhoz tartozó egyetemista fiatalok hívták meg, akik az áprilisi katasztrófa helyszínén létrehozták a „Gyermekek városát”, ahol a nap folyamán tanulnak, játszanak, énekelnek a gyerekekkel. A „Gyermekek városa” az előzetes tervek szerint augusztus 31-én bezárt volna, de a szülők kérik, hogy folytatódjék. A „Gyermekek városa” egy olyan kezdeményezés, amely képessé teszi a kicsiket, hogy ők magyarázzák meg szüleiknek: „az életkedv a közösségben születik”. „A földrengés kapcsán új barátokra találtunk, itt a Meetingen pedig erőt és békességet kapunk, hogy szembenézzünk a valósággal- s erre olyan szükségünk van, mint egy falat kenyérre” – mondja az egyik résztvevő.


A Meeting első teljes napján, hétfőn délelőtt nagy érdeklődés kísérte az „A fejlődés az én-ből születik” című találkozót. A tavalyi Meeting nagysikerű vendégei Cleuza Ramos és Marcos Zerbini, brazil házaspár, a „Föld nélkül” mozgalom alapítói, beszéltek a brazíliai nyomornegyedekben élőkért folytatott küzdelmeikről, s arról, hogy a legnagyobb nehézséget a szívek megváltoztatása jelentette. Akik segítségükkel lakáshoz jutottak, szívükben még sokáig a bódékba zárva éltek… Csak az olyan emberekkel, személyekkel való találkozás változtatta meg őket, akik más, új módon tekintettek rájuk.
Ha nem bontjuk le a szívekben lévő favélák-at, nem lehetséges a fejlődés. Nehéz megváltoztatni a segélyekből élés szokását. A fejlődés annyit jelent, mint mozgásba hozni az embereket, a társadalmat, hogy a valósággal való kapcsolat megváltozzon. A mentalitáson kell változtatni, a kiindulási pont egy találkozás – nem pedig a szükségletek listája – amely megváltoztatja, neveli azt is, aki segít – hangzott el többek között.

Marta Sordi, nemrég elhunyt olasz történész emléke előtt tisztelgett a Szent Pálnak Filemonhoz írt leveléről szóló előadás. Ennek során hangsúlyt kapott a hit, mint megismerés, amely képes megvilágosítani és megerősíteni az értelmet. Elhangzott: Sordi nagy tisztelője volt Szent Pálnak, mint olyan multikulturális személynek, aki egyesítette a római és a keresztény kultúrát. Luigi Negri San Marino-Montefeltro püspöke úgy fogalmazott: Marta Sordi az Egyház szerény és hiteles leánya volt. A püspök kifejtette: a kereszténység úgy lép a világba mint újdonság, éltető kapcsolat. Mint találkozás Krisztus és az ember szíve között, ahogyan II. János Pál fogalmazott. „Nincs többé szabad vagy rabszolga” írja Szent Pál, és ezt Onezimus esete is igazolja, aki szabaddá vált Krisztusban, miközben ura Filemon Krisztus szolgája lett. Érzitek, hogy ez itt is megvalósul? - kérdezte Negri atya. Utalva arra, hogy büntetésüket töltő elítéltek - természetesen börtönőrök kíséretében - egy éttermet üzemeltetnek a Meeting területén. Már tavaly is, testvérként vettek részt a Meetingen, elítéltek börtönőrök közösen tettek tanúságot az ember méltóságáról, a változás lehetőségéről,a Krisztusban kapott szabadságról és együtt ünnepeltek a záróestén.

Roberto Calderoli, a törvényalkotás egyszerűsítéséért felelős olasz miniszter; Michele Emiliano, Bari polgármestere és Roberto Formigoni Lombardia elnöke Olaszország a felelősség kihívásában címmel beszélgettek.
Formigoni hangsúlyozta a föderalizmus mellett a szubszidiaritás fontosságát. Arra a kérdésre, hogy a pénzügyi föderalizmus helyreállítja-e a felelősségtudatot ezt válaszolta: forradalom előtt állunk, a bűnös életből az erényekbe való átmenet forradalma előtt.

„A megismerés mindig egy esemény” - az idei Meeting témáját fejtette ki részletesebben Carmine Di Martino a Milánói Egyetem ismeretelmélet professzora. Az iskolaévben sem könnyű gondolatmenetet az augusztusi meleg ellenére 15.000-en hallgatták feszült figyelemmel. Előadásában a Giussani-féle realizmusról beszélt és arról, hogy a megismerés egy olyan esemény, amely szükségszerűen a közösségben valósul meg. Az ember valóságra való képessége az értelem. Az esemény a misztérium része, ezért nem birtokolhatja senki, nem valósíthatjuk meg saját erőből. Ajándék, az egyetlen mód: elfogadni.
Az előadás végén szűnni nem akaró taps hallatán az előadó ezt mondta: ez a taps a Forrásomnak szól. Nem tehetek mást – mondta érezhetően elérzékenyülve - , mint, hogy megköszönöm Neki.

Innováció, szabadság és választás - James Murdoch, az Europe and Asia News Corporation elnök-vezérigazgatója, az olasz Sky kereskedelmi tévétársaság elnöke. A fiatal, igen befolyásos menedzser a kérdésre, hogy miként reagál rá, ha császárnak nevezik, szinte zavarba jött. A kommunikációs birodalom kifejezést visszautasította: egyetlen média sem mondhatja, hogy teljhatalma van, mert abban a pillanatban elindul lefelé. Hangsúlyozta: vállalkozását nem nemzetközi vállalatnak tekinti, hanem nemzeti vállalatok összességének. Izgalmas a Meeting témája mondta, igyekszünk mi is eszerint működni. Meg kell tanulni reagálni az eseményekre, tudni, hogy hogyan viselkedjünk az adott helyzetben. A fiatalokat annak alapján választjuk ki, hogy mennyire képesek kockázatot vállalni, félelem nélkül szembenézni az új kihívásokkal, mert a megújulásra és a kiváló minőségre törekszünk.

A Meeting igen sokoldalú téma választását jelzik a következő programok: A művészet, mint a megismerés kalandja, Mit eszünk 2020-ban? Szembesülni a válsággal és vállalkozni – honnan induljunk el? Credo – beszélgetés a II. János Pál pápa tiszteletére készült DVD rendezőjével.

Abszolút zene – Ennio Morricone modern művei csendültek fel hétfő este azon a koncerten, amelyen maga a zeneszerző is megjelent. Az Oscar-életműdíjas komponista több mint 550 filmzenét írt, komolyzenei műveinek, száma 100 fölött van. Mint elmondta, a tematikusan kötött filmzenék után zenei kifejezésmódját a kortárs zene feltételek nélküli nyelvezetében találja meg. Az elhangzott művek között pódium-beszélgetés formájában vallott a szerző művészetéről. Beszélt a Misszió című film zenéjének keletkezéséről is. Az újfajta, tőle szokatlan zenei nyelvezet tiszteletteljes figyelemmel kísérte a Meeting közönsége… A legnagyobb siker a Misszió című film zenéjének zárótétele volt. A jelenlévők állva tapsoltak és éljenezték a mestert.

A Meeting eseményei folytatódnak.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!








All the contents on this site are copyrighted ©.