"Magyarország, mit tettél keresztségeddel?" - Christoph Schönborn bíboros ünnepi szentbeszéde Pécsett

A Szentatya különleges küldötte a következő szavakkal köszöntötte az összegyűlt híveket a pécsi egyházmegye ezeréves fennállása alkalmából augusztus 23-án Pécsett bemutatott ünnepi szentmisén:

Békesség nektek!

Nagy örömmel teszek eleget a Szentatya megbízatásnak, annak, hogy a tiszteletre méltó és ősi Pécsi Egyházmegye ezeréves fennállásának ünnepén őt képviseljem. Ezen az európai dimenziókban sem mindennapi ünnepen adom át az ő jókívánságait, szívélyes üdvözletét és áldását.


Köszöntöm a püspököket, a papokat, a diákónusokat és a szerzeteseket, élükön főtisztelendő és eminenciás Erdő Péter bíboros-prímás urat, a főtisztelendő Apostoli Nuncius urat, valamint különös tisztelettel az egyházmegye püspökét, excellenciás Mayer Mihály püspök urat. Köszöntöm az állam képviseletében megjelenteket, valamint azokat akik a közéletet képviselik, és különösen Önöket, mindannyiukat kedves hívők. A köszöntésben Önöknek a Szentháromság békéjét kívántam. A háromságos Isten életében gyökerezik minden, életünk, eredetünk és reményünk. A Szentháromság kegyelmét és segítségét kérem a mai napon az egyházmegye számára, áldását egész Magyarországra, mely hosszú történelme folyamán oly sok gyötrelmes órát élt meg.
Most Tőle, a háromságos Istentől kérjük bűneink bocsánatát, az Ő irgalmát!


Homiájában a bécsi bíboros érsek a következőket mondta:

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Testvéreim az Úrban!

„Minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön.” Egy hosszú, jó és rossz, virágzó és nehéz időszakokkal megtűzdelt, impozáns történelmi időszakot ünneplünk. Azonban, mindenek előtt Jézus Krisztus hűségét ünnepeljük, akit egyedül illet a tisztelet, a dicséret, a hatalom és a dicsőség.

Hálával telten ünnepeljük Őt, aki az ígéretet tette: „Legyetek biztosak: én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. Köszönetet mondunk ezen szavak igazságáért, amely itt a történelem ezer esztendején át, a kereszténység történetében pedig kétezer éven keresztül igaznak bizonyult. Az Ő hűsége az a szikla, amelyre az Egyház épült. Az Ő irgalma és bocsánata olyan források, melyekből az Egyház élete kétezer éve időről-időre megújult.

Kedves Testvéreim! A mai napon róla szeretnék beszélni, hűségéről és szeretetéről, és arról a megbízatásról, amelyet ő maga adott nekünk; a küldetésről, amelyet ránk bízott. A Pécsi Egyházmegye hosszú és drámai történelmét nem szükséges itt elmondanom. Önök mindannyian jól ismerik ezt a történelmet. Ismert Önök előtt, hogy épp napra pontosan ezer évvel ezelőtt, 1009 augusztus 23.-án Szent István király megalapította ezt az egyházmegyét. Ismerik az egyházmegye virágzó korszakait és a szenvedés időszakait is. Nem szükséges a 140 évig tartó török uralmat bemutatnom, mint ahogy a 40 évig tartó kommunista diktatúra éveit sem, vagy a virágzó barokk időszakot, esetleg a mostani posztkommunista kor szorultságait. Mindezt Önök nálam jobban ismerik.


Jézus keresztelési parancsa – keresztény mivoltunk forrása

Ezer esztendővel ezelőtt a keresztény hit már másodszor érkezett az országba, az első alkalommal a kereszténység már rómaiak idejében ismert vált. De mindkét misszió Jézus keresztelési parancsának megvalósítása volt: „Menjetek el minden néphez és tegyetek minden embert tanítványommá; kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, s tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek (vö. Mt 28, 19k).

Ma nem lenne nálunk kereszténység, ha akkoriban mint ahogy ma is nem lettek volna olyan emberek, akik Jézus parancsát komolyan vették és veszik. A keresztség a kereszténység forrása! 1980-ban II. János Pál pápa első franciaországi látogatása alkalmából tette fel a meginditó kérdést: „Franciaorsszág, mit tettél keresztségeddel?” („France, qu’as-tu fait de ton Baptéme?”) Vajon nem kell-e ma nekünk is feltenni az egyházmegye millenniumának ünnepén ugyanezt a kérdést: „Magyarország, te mit tettél keresztségeddel?” Nem vádlón, nem a mindig mindent jobban tudók módján, de mégis fájdalmasan kérdezhetjük: „Európa, mit tettél keresztségeddel?” Azonban részünkről a kérdés nem kulturpesszimista magatartásból hangzik el, hanem Jézus irgalmas szeretetére tekintve; így kérdez ő ma bennünket: mit tettél te, mit tettetek ti a keresztség ajándékával? Ez az ajándék még bennetek van, ez az a rejtett forrás bennetek, amelyből az önzetlenség erői, a nagylelkűség és az áldozatkészség forrásoznak.

Krisztus teszi fel nekünk ma ezt a kérdést, nekünk mindannyiunknak, akik itt a Pécsi Székesegyház előtt összegyűltünk: „Ismeritek ti az élő vizek forrását, amely bennetek csörgedezik és nektek súgja: „Jöjjetek az Atyához” (vö. Antiochiai Szent Ignác). Ebből a forrásból éltek az országotokban közismert szentek és azok a szentek, akiket csak az Isten ismer. Ebből a forrásból merítettek erőt a XX. szd. mártírjai ahhoz, hogy hűek maradjanak Krisztushoz és egyházához, és szeressék ellenségeiket, akik kínozták, üldözték és megölték őket. A keresztség forrásából, amely a legszentebb Szentháromság szívéből ered, kapják a házasok a hűség erejét, a papok azt az örömet, hogy minden emberben Krisztust szolgálják; belőle kimeríthetetlenül árad a bűnök bocsánata, Jézus irgalma, amelyre mindannyian oly nagyon rászorulunk.

Ez az én kívánságom a mai napon a Pécsi Egyházmegye számára nagy jubileuma alkalmából: áradjanak rá újra gazdagon a Szentháromság szívéből a keresztség szent és megszentelő forrásai, az élő víz folyama, amely isteni életet ajándékoz.

Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős

Ez igazán szépen és vigasztalóan hangozhat. Azonban a realitás mégis egészen más, keserű és egyáltalán nem vigasztaló! Mi lett a keresztény Magyarországból? Mi lett Európából? Nemde réges-rég messze eltávolodott keresztény gyökereitől? Manapság Magyarország, mint ahogy egész Európa is, nemde a posztkommunista és posztkapitalista szekularizáció áldozta, amely egy keresztény Európa eszméjéből aligha hagy meg valamit? Nemde a legjobb úton van a kereszténység Magyarországon és Európában is a marginálitás, a mellékes jelenséggé válás felé?

Egy pillantás az első olvasmányba, a választott nép sorsára, segítséget nyújthat ma nekünk: nem azért választotta Isten az ő népét, mert az hatalmas, nagy, jó vagy erős lett volna, hanem azért, mert „szerette atyáidat” (vö. MTörv 4,37).
Nem csoda, hogy a választott nép oly gyakran menthetetlenül elveszett, gyenge és a korabeli hatalmaknak kiszolgáltatott volt. Csak az Istenbe vetett reményében volt erős, és abban a bizalomban, amelyet a közvetlenül az olvasmány előtt álló vers fejez ki: „az Úr, a te Istened könyörületes Isten, nem hagy el és nem enged elpusztulni” (vö. Deut 4,31).

Kedves Testvérek! Én azt hiszem, hogy ma az Úr a szekularizált Európában valami fontosat akar mutatni: a XX. szd.-ból meggyengülve, megalázva, kigúnyolva és elszegényedve, egyáltalán nem dicsőségesen léptünk át a XXI. szd-ba. Az 1989-es rendszerváltásból nem jöttünk ki triumfális hangulatban, nem vagyunk biztosak a győzelmünkben. Sőt éppen ellenkezőleg: az új szabadság mindennapjai fáradságosnak és terhesnek bizonyulnak. De én azt hiszem, az Úr valami újra készít fel minket: ne álmodozzatok letűnt idők nagyságairól. Isten népének alázatosnak és az am ha’arec értelemben szegénynek kell lennie, olyannak, akiket Jézus különösen szeret és akik Jézustól várnak mindent. Talán azért engedi meg az Úr, hogy minden megalázó és megszégyenítő dolog rázúduljon szeretett egyházára, mert valami újra akarja felkészíteni; készségessé akarja tenni arra a küldetésre, amelyet Ő szán neki.

Menjetek el a világra…

Magyarország nem lett volna keresztény országgá, nem jöhetett volna létre az a misszió, amely legszebb gyümölcsét Szent István király személyében hozta meg. Ezer esztendővel a Pécsi Egyházmegye megalapítása után újra sürgetően áll előttünk Jézus parancsa: „Menjetek el …” Keljetek újra útra! Ne féljetek! Ne féljetek a szekularizált társadalomtól: a társadalom tele van az értelem és boldogság utáni vággyal és keresi ezeket. De ne féljetek a saját gyengeségetektől sem: ez a feltétele annak, hogy alázatosan és Krisztus kereső szeretetével menjetek azokhoz, akik az evangéliumot még nem, vagy már nem ismerik.


A jubileum mindannyiunk számára legyen alkalom arra, hogy újra kivessük a hálót: Duc in altum” (Lk 5,4). Evezzetek a mélyre és vessétek ki a hálót, akkor is, ha eredménytelennek látszik. Ezer évvel ezelőtt Pécs egyházmegyévé lett. Újra és újra fenyegetetté vált és majdhogynem kipusztulva eltűnt, de ma mégis él, szabadságban, egy nyitott Európában.

Isztambullal és Essen-nel a következő évben Pécs is kulturális fővárossá válik. Négy „próbaéven” át készülhettek fel Önök erre az európai feladatara. Ez az esztendő, az egyházmegye ezeréves jubileumával, a negyedik, az utolsó év. A hangsúly ezzel a vallási örökségre kerül és annak beágyazódására a mai Európába.

Az ezeréves ünnepeltnek magát a Szentlelket kívánom, Aki „nem a szolgaság lelke” (2. olvasmány) hanem a szabadságé, a nyíltságé, a bizalomé, röviden: a Lélek, aki titeket fiakká tesz, Isten fiaivá, a feltámadt Úr tanúivá, aki azt ígérte, hogy nálunk marad „ minden nap, a világ végéig”
Amen