"Magyarország, mit tettél keresztségeddel?" - Christoph Schönborn bíboros ünnepi szentbeszéde
Pécsett
A Szentatya különleges küldötte a következő szavakkal köszöntötte az összegyűlt híveket
a pécsi egyházmegye ezeréves fennállása alkalmából augusztus 23-án Pécsett bemutatott
ünnepi szentmisén:
Békesség nektek!
Nagy örömmel teszek eleget a Szentatya
megbízatásnak, annak, hogy a tiszteletre méltó és ősi Pécsi Egyházmegye ezeréves fennállásának
ünnepén őt képviseljem. Ezen az európai dimenziókban sem mindennapi ünnepen adom át
az ő jókívánságait, szívélyes üdvözletét és áldását.
Köszöntöm a püspököket,
a papokat, a diákónusokat és a szerzeteseket, élükön főtisztelendő és eminenciás Erdő
Péter bíboros-prímás urat, a főtisztelendő Apostoli Nuncius urat, valamint különös
tisztelettel az egyházmegye püspökét, excellenciás Mayer Mihály püspök urat. Köszöntöm
az állam képviseletében megjelenteket, valamint azokat akik a közéletet képviselik,
és különösen Önöket, mindannyiukat kedves hívők. A köszöntésben Önöknek a Szentháromság
békéjét kívántam. A háromságos Isten életében gyökerezik minden, életünk, eredetünk
és reményünk. A Szentháromság kegyelmét és segítségét kérem a mai napon az egyházmegye
számára, áldását egész Magyarországra, mely hosszú történelme folyamán oly sok gyötrelmes
órát élt meg. Most Tőle, a háromságos Istentől kérjük bűneink bocsánatát, az Ő
irgalmát!
Homiájában a bécsi bíboros érsek a következőket mondta:
Dicsértessék
a Jézus Krisztus! Kedves Testvéreim az Úrban!
„Minden hatalom nekem adatott
a mennyben és a földön.” Egy hosszú, jó és rossz, virágzó és nehéz időszakokkal megtűzdelt,
impozáns történelmi időszakot ünneplünk. Azonban, mindenek előtt Jézus Krisztus hűségét
ünnepeljük, akit egyedül illet a tisztelet, a dicséret, a hatalom és a dicsőség.
Hálával
telten ünnepeljük Őt, aki az ígéretet tette: „Legyetek biztosak: én veletek vagyok
minden nap a világ végéig”. Köszönetet mondunk ezen szavak igazságáért, amely itt
a történelem ezer esztendején át, a kereszténység történetében pedig kétezer éven
keresztül igaznak bizonyult. Az Ő hűsége az a szikla, amelyre az Egyház épült. Az
Ő irgalma és bocsánata olyan források, melyekből az Egyház élete kétezer éve időről-időre
megújult.
Kedves Testvéreim! A mai napon róla szeretnék beszélni, hűségéről
és szeretetéről, és arról a megbízatásról, amelyet ő maga adott nekünk; a küldetésről,
amelyet ránk bízott. A Pécsi Egyházmegye hosszú és drámai történelmét nem szükséges
itt elmondanom. Önök mindannyian jól ismerik ezt a történelmet. Ismert Önök előtt,
hogy épp napra pontosan ezer évvel ezelőtt, 1009 augusztus 23.-án Szent István király
megalapította ezt az egyházmegyét. Ismerik az egyházmegye virágzó korszakait és a
szenvedés időszakait is. Nem szükséges a 140 évig tartó török uralmat bemutatnom,
mint ahogy a 40 évig tartó kommunista diktatúra éveit sem, vagy a virágzó barokk időszakot,
esetleg a mostani posztkommunista kor szorultságait. Mindezt Önök nálam jobban ismerik.
Jézus
keresztelési parancsa – keresztény mivoltunk forrása
Ezer esztendővel ezelőtt
a keresztény hit már másodszor érkezett az országba, az első alkalommal a kereszténység
már rómaiak idejében ismert vált. De mindkét misszió Jézus keresztelési parancsának
megvalósítása volt: „Menjetek el minden néphez és tegyetek minden embert tanítványommá;
kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, s tanítsátok meg őket
mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek (vö. Mt 28, 19k).
Ma nem
lenne nálunk kereszténység, ha akkoriban mint ahogy ma is nem lettek volna olyan emberek,
akik Jézus parancsát komolyan vették és veszik. A keresztség a kereszténység forrása!
1980-ban II. János Pál pápa első franciaországi látogatása alkalmából tette fel a
meginditó kérdést: „Franciaorsszág, mit tettél keresztségeddel?” („France, qu’as-tu
fait de ton Baptéme?”) Vajon nem kell-e ma nekünk is feltenni az egyházmegye millenniumának
ünnepén ugyanezt a kérdést: „Magyarország, te mit tettél keresztségeddel?” Nem vádlón,
nem a mindig mindent jobban tudók módján, de mégis fájdalmasan kérdezhetjük: „Európa,
mit tettél keresztségeddel?” Azonban részünkről a kérdés nem kulturpesszimista magatartásból
hangzik el, hanem Jézus irgalmas szeretetére tekintve; így kérdez ő ma bennünket:
mit tettél te, mit tettetek ti a keresztség ajándékával? Ez az ajándék még bennetek
van, ez az a rejtett forrás bennetek, amelyből az önzetlenség erői, a nagylelkűség
és az áldozatkészség forrásoznak.
Krisztus teszi fel nekünk ma ezt a kérdést,
nekünk mindannyiunknak, akik itt a Pécsi Székesegyház előtt összegyűltünk: „Ismeritek
ti az élő vizek forrását, amely bennetek csörgedezik és nektek súgja: „Jöjjetek az
Atyához” (vö. Antiochiai Szent Ignác). Ebből a forrásból éltek az országotokban közismert
szentek és azok a szentek, akiket csak az Isten ismer. Ebből a forrásból merítettek
erőt a XX. szd. mártírjai ahhoz, hogy hűek maradjanak Krisztushoz és egyházához, és
szeressék ellenségeiket, akik kínozták, üldözték és megölték őket. A keresztség forrásából,
amely a legszentebb Szentháromság szívéből ered, kapják a házasok a hűség erejét,
a papok azt az örömet, hogy minden emberben Krisztust szolgálják; belőle kimeríthetetlenül
árad a bűnök bocsánata, Jézus irgalma, amelyre mindannyian oly nagyon rászorulunk.
Ez
az én kívánságom a mai napon a Pécsi Egyházmegye számára nagy jubileuma alkalmából:
áradjanak rá újra gazdagon a Szentháromság szívéből a keresztség szent és megszentelő
forrásai, az élő víz folyama, amely isteni életet ajándékoz.
Amikor gyenge
vagyok, akkor vagyok erős
Ez igazán szépen és vigasztalóan hangozhat. Azonban
a realitás mégis egészen más, keserű és egyáltalán nem vigasztaló! Mi lett a keresztény
Magyarországból? Mi lett Európából? Nemde réges-rég messze eltávolodott keresztény
gyökereitől? Manapság Magyarország, mint ahogy egész Európa is, nemde a posztkommunista
és posztkapitalista szekularizáció áldozta, amely egy keresztény Európa eszméjéből
aligha hagy meg valamit? Nemde a legjobb úton van a kereszténység Magyarországon és
Európában is a marginálitás, a mellékes jelenséggé válás felé?
Egy pillantás
az első olvasmányba, a választott nép sorsára, segítséget nyújthat ma nekünk: nem
azért választotta Isten az ő népét, mert az hatalmas, nagy, jó vagy erős lett volna,
hanem azért, mert „szerette atyáidat” (vö. MTörv 4,37). Nem csoda, hogy a választott
nép oly gyakran menthetetlenül elveszett, gyenge és a korabeli hatalmaknak kiszolgáltatott
volt. Csak az Istenbe vetett reményében volt erős, és abban a bizalomban, amelyet
a közvetlenül az olvasmány előtt álló vers fejez ki: „az Úr, a te Istened könyörületes
Isten, nem hagy el és nem enged elpusztulni” (vö. Deut 4,31).
Kedves Testvérek!
Én azt hiszem, hogy ma az Úr a szekularizált Európában valami fontosat akar mutatni:
a XX. szd.-ból meggyengülve, megalázva, kigúnyolva és elszegényedve, egyáltalán nem
dicsőségesen léptünk át a XXI. szd-ba. Az 1989-es rendszerváltásból nem jöttünk ki
triumfális hangulatban, nem vagyunk biztosak a győzelmünkben. Sőt éppen ellenkezőleg:
az új szabadság mindennapjai fáradságosnak és terhesnek bizonyulnak. De én azt hiszem,
az Úr valami újra készít fel minket: ne álmodozzatok letűnt idők nagyságairól. Isten
népének alázatosnak és az am ha’arec értelemben szegénynek kell lennie, olyannak,
akiket Jézus különösen szeret és akik Jézustól várnak mindent. Talán azért engedi
meg az Úr, hogy minden megalázó és megszégyenítő dolog rázúduljon szeretett egyházára,
mert valami újra akarja felkészíteni; készségessé akarja tenni arra a küldetésre,
amelyet Ő szán neki.
Menjetek el a világra…
Magyarország nem lett volna
keresztény országgá, nem jöhetett volna létre az a misszió, amely legszebb gyümölcsét
Szent István király személyében hozta meg. Ezer esztendővel a Pécsi Egyházmegye megalapítása
után újra sürgetően áll előttünk Jézus parancsa: „Menjetek el …” Keljetek újra útra!
Ne féljetek! Ne féljetek a szekularizált társadalomtól: a társadalom tele van az értelem
és boldogság utáni vággyal és keresi ezeket. De ne féljetek a saját gyengeségetektől
sem: ez a feltétele annak, hogy alázatosan és Krisztus kereső szeretetével menjetek
azokhoz, akik az evangéliumot még nem, vagy már nem ismerik.
A jubileum
mindannyiunk számára legyen alkalom arra, hogy újra kivessük a hálót: Duc in altum”
(Lk 5,4). Evezzetek a mélyre és vessétek ki a hálót, akkor is, ha eredménytelennek
látszik. Ezer évvel ezelőtt Pécs egyházmegyévé lett. Újra és újra fenyegetetté vált
és majdhogynem kipusztulva eltűnt, de ma mégis él, szabadságban, egy nyitott Európában.
Isztambullal és Essen-nel a következő évben Pécs is kulturális fővárossá
válik. Négy „próbaéven” át készülhettek fel Önök erre az európai feladatara. Ez az
esztendő, az egyházmegye ezeréves jubileumával, a negyedik, az utolsó év. A hangsúly
ezzel a vallási örökségre kerül és annak beágyazódására a mai Európába.
Az
ezeréves ünnepeltnek magát a Szentlelket kívánom, Aki „nem a szolgaság lelke” (2.
olvasmány) hanem a szabadságé, a nyíltságé, a bizalomé, röviden: a Lélek, aki titeket
fiakká tesz, Isten fiaivá, a feltámadt Úr tanúivá, aki azt ígérte, hogy nálunk marad
„ minden nap, a világ végéig” Amen