2009-08-24 13:41:01

Ezer esztendővel ezelőtt Szent István felismerte, hogy csak kereszténnyé válva maradhat fenn a magyarság – Perger Gyula atya homíliája


RealAudioMP3 A római magyar hívek augusztus 23-án, vasárnap emlékeztek Szent István királyra. Az ünnepi szentmisét a Kalocsai Iskolanővérei által vezetett Szent István zarándokház kápolnájában délelőtt 11 órai kezdettel Perger Gyula atya, szombathelyi egyházmegyés pap, a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasa mutatta be.

Koncelebráltak P. Ruppert József piarista, a rend generális posztulátora, a Szent István Alapítvány elnöke, továbbá Kovács Gergely prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsának főosztályvezetője és P. Melo Lajos domonkos, a Santa Maria Maggiore bazilika gyóntatója.

Perger Gyula atya homíliájában Szent István örökségből kiindulva mutatott rá a kereszténység és a magyarság értékére. Az alábbiakban a prédikáció főbb gondolatait közöljük:

„Minden este, ha tiszta az égbolt, kiviláglanak előttünk a fényes csillagok. Elsőként a hajnalcsillag jelenik meg, majd nyomában a többiek. Néha pedig váratlanul, különös jelenet játszódik le az ég színpadán; megjelenik egy üstökös maga után húzva fényes palástját.

Valamiféleképpen az éjszaka játéka az emberiség történelmét tükrözi vissza. Történelmünk folyamán voltak halvány fényű csillagok, akikre fel sem figyelt a világ. Vannak azonban főszereplők, mondjuk így „üstökös egyéniségek”, akik főszerepet kaptak a Nagy Rendezőtől. Ilyen üstököse, tündöklő csillaga a magyar történelemnek Szent István királyunk alakja.
Rá emlékezve lehetetlen, hogy a hazaszeretet ne mozduljon lelkünkben és, hogy megfeledkezzünk Szent István országáról. Arról a földről, amelyre atyáink könnye és vére folyt. A magyar népről, amely annyit szenvedett a századok alatt.

A pokol kapui nem vesznek erőt azon az építményen, amely nem másra, mint Krisztusra épült, de vajon Krisztusra épül-e a mai Magyarország?

Kik vagyunk és hová megyünk? Jövőtlenek vagyunk?! Elsodor bennünket a szélvihar vagy beleolvadunk a népek tengerébe? Kik vagyunk mi magyarok? Egyáltalán érték-e a magyarság? A magyarság és a kereszténység szent dolog, visszaélni egyikkel sem szabad.

Mi a magyarság? A magyarság közösség, a magyarság az jelenti, vállalom a múltamat, vállalom a történelmemet, hogy ugyanazt jelenti számunkra Muhi mező, Mohács, Buda vára. Lefordíthatatlan dolgokról van szó.

"Nem tudom, hogy másnak e tájék mit jelent,
Nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország,
Messze ringó gyerekkorom világa."
Közösséget vállalok, gyökereimet vállalom, történelmemet vállalom. Ki tudná megmagyarázni, hogy háborúk, menekülések, a puszta létért vívott küzdelmek idején sebtében összekapkodott kicsi csomagokból miért kerülnek elő a legfurcsább dolgok, leginkább oda nem illő tárgyak? Miért viszik magukkal mindig az életükért futók, a halálba menetelők a legkedvesebb személy gyűrött, megsárgult fényképét; azt a cigarettatárcát, amelynek semmi értéke sincs, csak annyi, hogy a nagyapámé volt. Máskor egy emlékkönyvet, egy levelet, egy rózsafüzért, egy kavicsot. Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül mondják: sokáig ki lehet bírni. Kenyér nélkül, fedél nélkül azért még ember az ember. Múltja nélkül, emlékei nélkül, meséi, hagyományai nélkül már nem az.

Fontos tudni azt, hogy kik vagyunk és hová megyünk. Fontos, legyen tiszta történelmi tudatunk, de a magyarság nem egyszerűen ismeret, nem egyszerűen kultúra, ennél sokkal több, annyit jelent, itthon vagyok és érték a magyarság, mert közösség, az egész világ nem a mi otthonunk, mi itt vagyunk itthon. Persze újra és újra meg kell küzdenünk azért, hogy itthon legyünk, mert annyi minden elhúz, elvon bennünket és magyarnak lenni sohasem volt könnyű feladat.

Mi magyarok mindig megtaláltuk a módját annak, hogy kemény időket éljünk. Hazául olyan földet választottunk, melyen minden hadiút keresztülvezet, olyan földet, mely nehezen védhető. Olyan földet, amely Európa keleti kapuja, de mi bástyává tettük. Bástyává, amely birodalmakat állított meg. A mi hazánk szakadt háromfelé, hogy Európa egybe maradhasson.

Ezer esztendővel ezelőtt Szent István királyunk felismerte azt, hogy csak úgy maradhatunk fenn, ha kereszténnyé leszünk. Első királyunk jó alapokra helyezte az országot, amelyet bizonyít, hogy a sok szenvedés ellenére túléltünk minden fájdalmas csapást: Muhit, Mohácsot, Trianont, a két világháborút és a szovjeturalmat, s lám élünk. Magyarországot a kard megszerezte, de Isten és a Szűzanya megtartotta.

Talán ma sem könnyebb a helyzet, mint 1000 esztendővel ezelőtt, de meggyőződésem, ha ma nem fogjuk meg újra mindkét kezünkkel Isten és a Szűzanya kezét, ebben az országban soha nem lesz felemelkedés és soha nem lesz megújulás. Ha szemünket nem emeljük Máriára, aki életünk kezdetén hajnalcsillag, aki földi éltünk vezércsillaga s majd annak végén esthajnalcsillaga, akkor nem a biztos úton járunk. Mária csillaga saját életünknek, de ragyogó és el nem homályosítható csillaga egész magyar nemzetünknek, akire Szent István hittel és bizalommal hagyta országát” – mondta homíliájában Perger Gyula atya.

A szertartás végén a hívek lerótták tiszteletüket Szent István csontereklyéje előtt.

Az olvasmányt Ulbrich András, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa olvasta fel.











All the contents on this site are copyrighted ©.