Ezer esztendővel ezelőtt Szent István felismerte, hogy csak kereszténnyé válva maradhat
fenn a magyarság – Perger Gyula atya homíliája
A római magyar hívek
augusztus 23-án, vasárnap emlékeztek Szent István királyra. Az ünnepi szentmisét a
Kalocsai Iskolanővérei által vezetett Szent István zarándokház kápolnájában délelőtt
11 órai kezdettel Perger Gyula atya, szombathelyi egyházmegyés pap, a Pápai Magyar
Intézet ösztöndíjasa mutatta be.
Koncelebráltak P. Ruppert József piarista,
a rend generális posztulátora, a Szent István Alapítvány elnöke, továbbá Kovács Gergely
prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsának főosztályvezetője és P. Melo Lajos domonkos,
a Santa Maria Maggiore bazilika gyóntatója.
Perger Gyula atya homíliájában
Szent István örökségből kiindulva mutatott rá a kereszténység és a magyarság értékére.
Az alábbiakban a prédikáció főbb gondolatait közöljük:
„Minden este, ha tiszta
az égbolt, kiviláglanak előttünk a fényes csillagok. Elsőként a hajnalcsillag jelenik
meg, majd nyomában a többiek. Néha pedig váratlanul, különös jelenet játszódik le
az ég színpadán; megjelenik egy üstökös maga után húzva fényes palástját.
Valamiféleképpen
az éjszaka játéka az emberiség történelmét tükrözi vissza. Történelmünk folyamán voltak
halvány fényű csillagok, akikre fel sem figyelt a világ. Vannak azonban főszereplők,
mondjuk így „üstökös egyéniségek”, akik főszerepet kaptak a Nagy Rendezőtől. Ilyen
üstököse, tündöklő csillaga a magyar történelemnek Szent István királyunk alakja. Rá
emlékezve lehetetlen, hogy a hazaszeretet ne mozduljon lelkünkben és, hogy megfeledkezzünk
Szent István országáról. Arról a földről, amelyre atyáink könnye és vére folyt. A
magyar népről, amely annyit szenvedett a századok alatt.
A pokol kapui nem
vesznek erőt azon az építményen, amely nem másra, mint Krisztusra épült, de vajon
Krisztusra épül-e a mai Magyarország?
Kik vagyunk és hová megyünk? Jövőtlenek
vagyunk?! Elsodor bennünket a szélvihar vagy beleolvadunk a népek tengerébe? Kik vagyunk
mi magyarok? Egyáltalán érték-e a magyarság? A magyarság és a kereszténység szent
dolog, visszaélni egyikkel sem szabad.
Mi a magyarság? A magyarság közösség,
a magyarság az jelenti, vállalom a múltamat, vállalom a történelmemet, hogy ugyanazt
jelenti számunkra Muhi mező, Mohács, Buda vára. Lefordíthatatlan dolgokról van szó.
"Nem tudom, hogy másnak e tájék mit jelent, Nekem szülőhazám itt e lángoktól
ölelt kis ország, Messze ringó gyerekkorom világa." Közösséget vállalok, gyökereimet
vállalom, történelmemet vállalom. Ki tudná megmagyarázni, hogy háborúk, menekülések,
a puszta létért vívott küzdelmek idején sebtében összekapkodott kicsi csomagokból
miért kerülnek elő a legfurcsább dolgok, leginkább oda nem illő tárgyak? Miért viszik
magukkal mindig az életükért futók, a halálba menetelők a legkedvesebb személy gyűrött,
megsárgult fényképét; azt a cigarettatárcát, amelynek semmi értéke sincs, csak annyi,
hogy a nagyapámé volt. Máskor egy emlékkönyvet, egy levelet, egy rózsafüzért, egy
kavicsot. Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül mondják: sokáig ki lehet bírni.
Kenyér nélkül, fedél nélkül azért még ember az ember. Múltja nélkül, emlékei nélkül,
meséi, hagyományai nélkül már nem az.
Fontos tudni azt, hogy kik vagyunk és
hová megyünk. Fontos, legyen tiszta történelmi tudatunk, de a magyarság nem egyszerűen
ismeret, nem egyszerűen kultúra, ennél sokkal több, annyit jelent, itthon vagyok és
érték a magyarság, mert közösség, az egész világ nem a mi otthonunk, mi itt vagyunk
itthon. Persze újra és újra meg kell küzdenünk azért, hogy itthon legyünk, mert annyi
minden elhúz, elvon bennünket és magyarnak lenni sohasem volt könnyű feladat.
Mi
magyarok mindig megtaláltuk a módját annak, hogy kemény időket éljünk. Hazául olyan
földet választottunk, melyen minden hadiút keresztülvezet, olyan földet, mely nehezen
védhető. Olyan földet, amely Európa keleti kapuja, de mi bástyává tettük. Bástyává,
amely birodalmakat állított meg. A mi hazánk szakadt háromfelé, hogy Európa egybe
maradhasson.
Ezer esztendővel ezelőtt Szent István királyunk felismerte azt,
hogy csak úgy maradhatunk fenn, ha kereszténnyé leszünk. Első királyunk jó alapokra
helyezte az országot, amelyet bizonyít, hogy a sok szenvedés ellenére túléltünk minden
fájdalmas csapást: Muhit, Mohácsot, Trianont, a két világháborút és a szovjeturalmat,
s lám élünk. Magyarországot a kard megszerezte, de Isten és a Szűzanya megtartotta.
Talán ma sem könnyebb a helyzet, mint 1000 esztendővel ezelőtt, de meggyőződésem,
ha ma nem fogjuk meg újra mindkét kezünkkel Isten és a Szűzanya kezét, ebben az országban
soha nem lesz felemelkedés és soha nem lesz megújulás. Ha szemünket nem emeljük Máriára,
aki életünk kezdetén hajnalcsillag, aki földi éltünk vezércsillaga s majd annak végén
esthajnalcsillaga, akkor nem a biztos úton járunk. Mária csillaga saját életünknek,
de ragyogó és el nem homályosítható csillaga egész magyar nemzetünknek, akire Szent
István hittel és bizalommal hagyta országát” – mondta homíliájában Perger Gyula atya.
A
szertartás végén a hívek lerótták tiszteletüket Szent István csontereklyéje előtt.
Az olvasmányt Ulbrich András, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa olvasta
fel.