A „relativizmus diktatúrája” – P. Szabó Ferenc megjegyzései XVI. Benedek szerdai katekéziséhez

XVI. Benedek szerdai katekézisében Vianney Szent János alakját és üzenetét idézte fel halálának 150. évfordulója alkalmából. A pápa rávilágított arra, hogy a XVIII. századi jámborság ma kevésbé vonzó eszményén túl az arsi plébánosnak van mai, nagyon is időszerű üzenete. A világi sajtó is felfigyelt arra, hogy a pápa a mai „relativizmus diktatúrájáról” beszélt, némiképpen párhuzamba helyezve azt azzal a kihívással, amellyel a francia forradalom utáni racionalizmus – a vallást elfojtó racionalizmus, a „racionalizmus diktatúrája” - jelentett Vianney Szent Jánosnak. Akkor az észt istenítették, ma viszont a terjedő relativizmus kétségbe vonja – bizonyos pozitivista tudományos megismerést leszámítva – az ész megismerő képességét. Ez a relativizmus elvezethet a nihilizmushoz is. Mindkét irányzat félreismeri az igazságot szomjazó embert, a teljes emberi valóságot. A II. vatikáni zsinat atyái beszéltek erről, hangoztatva, hogy a papok, a hitre nevelők feladata az, hogy megnyissák – főleg életpéldájukkal - minden ember számára az utat Krisztus, a teljes Igazság felé. Az arsi plébános példát mutat a papoknak a Krisztussal való bensőséges egységre.

Visszatérve a mai relativizmus problémájára, amely a hit és erkölcs kérdéseiben egyaránt megnyilatkozik, megjegyezzük, hogy ez a kérdés Ratzinger pápa számos megnyilatkozásában fellelhető, elsősorban is enciklikáiban. A reményről szóló körlevelében (Spe salvi, 16-23) figyelemre méltó szellemtörténeti megfontolásokat tesz éppen az ész és a hit, az ész és a szabadság újkori értelmezéséről. Most e pontokat ismertetem röviden. A felvilágosultak a hitet nem tagadják, de a világ számára jelentéktelennek tartják, ezzel a remény is új formát ölt: teret hódít a haladáshit, és ennek két kategóriája: az ész és a szabadság. A fölvilágosult Európa most már nem a keresztény hittől, hanem a politikai „reménytől”, a forradalmi változásoktól várja a jobb világ megvalósulását. De az orosz forradalom győzelmével Marx alapvető tévedése is láthatóvá vált: nem mondta meg, hogyan kell a forradalom után továbbmenni. Föltételezte, hogy a politikai hatalom megszerzésével, az uralkodó osztály kisajátításával, a termelőeszközök államosításával megjelenik az új Jeruzsálem, minden ellentmondás megszűnik, ember és világ végre önmaga lesz. De megfeledkezett arról, hogy az ember mindig ember marad. Megfeledkezett arról, hogy az emberi szabadság mindig szabadság a rosszra is. Tulajdonképpeni tévedése materializmusa volt: az ember nemcsak gazdasági tényezők produktuma.

A XX. században az ún. Frankfurti Iskola gondolkodói élesen megfogalmazták a haladás-hit kritikáját. Adorno ismert kijelentését idézi Benedek pápa: „a haladás, közelebbről nézve, a parittyától a hidrogénbombáig tartó haladás.” Valójában ez a haladásnak csak az egyik oldala, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mert valamennyien tanúi vagyunk annak, hogy a gonosz kezekbe került haladás milyen rettenetes haladás lehet és lett a rosszban. (Zárójelben: Éppen ezekben a napokban emlékezünk Hirosima és Nagasaki tragédiájára, és naponta hallunk atomfegyverek fenyegetéséről.) Folytassuk XVI. Benedek fejtegetését. A haladásnak szüksége van az emberiség erkölcsi jobbulására, hogy az ész Istentől függjön, mert különben vakká válik, szüksége van a hatékony és kivitelező észnek arra, hogy megnyíljon a hit megmentő erői felé, a jó és a rossz megkülönböztetése irányában. Csak így lesz igazán emberi ész. Ugyanez vonatkozik a szabadságra is. A pápa itt hangsúlyozza: „az embernek szüksége van Istenre, különben nincs reménye.” „Egy Isten nélkül megvalósított ’Isten országa’ menthetetlenül minden dolgok Kant által leírt ’visszájára fordított’ végéhez vezet.” Ezért van szüksége az észnek a hitre, hogy teljesen önmaga lehessen.

A világot és a társadalmat nem lehet egyszerűen a szükséges struktúrák megváltoztatásával jobbá változtatni, mert az emberi szabadság mindig törékeny marad, hajlik a rosszra. A tudomány önmagában nem változtatja jobbá a világot, aki ezt gondolja, hazug reménnyel vigasztal. Nem a tudomány váltja meg az embert, hanem csak a szeretet. És ezt a szeretetet a feltámadt Krisztus Lelke adja, a teremtő Lélek azoknak, akik hittel kitárulnak a Szeretet-Isten ajándékának.