2009-08-07 17:42:59

Urunk színeváltozásának ünnepe a Tábor-hegyen


A galileai katolikusok imádságban gyűltek össze augusztus hatodikán a Tábor-hegyi szentélyben, hogy így ünnepeljék meg Urunk színeváltozásának liturgikus emléknapját. A Názárettől néhány kilométerre található 580 méteres hegy Galilea egyik legszebb magaslata. A történelem folyamán számos csata és pusztítás színtere volt. A szentélyben már az ünnep előestéjén összegyűltek a galileai görög-katolikus plébániák hívei, míg hatodikán a szentföldi ferences kusztos, P. Pierbattista Pizzaballa mutatott be szentmisét, amit körmenet követett.

A liturgia arab nyelven folyt. A latin plébániákról számos család, fiatalok vettek részt a szertartáson, amelyhez csatlakoztak zarándokok és szerzetesek is. A Szent Hegy, amelyet az arab muzulmánok is tisztelnek, már a kereszténység első századai óta zarándoklatok célpontja. Szent Heléna itt építtetett egy templomot Urunk színeváltozása emlékére. Az eredeti templom két kápolnája a mai templomban is látható.







All the contents on this site are copyrighted ©.